Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon-nagyon öreg, mindenkinél öregebb macska, egy nagyon, nagyon öreg, mindenkinél öregebb farkas, egy öreg, nagyon öreg, mindenkinél öregebb medve. Élt egy öreg, nagyon öreg, mindenkinél öregebb nyúl. Egyszer mindannyian egybegyűltek. Akkor a macska így szólt:
– Mi mindannyian nagyon öregek vagyunk, és sokat vétkeztünk. El kell mennünk meggyónni.
No, rendben, mindannyian elindultak. Mentek, mendegéltek az erdőben, elértek egy nagy gödörhöz, amit sem átugorni, sem kikerülni nem lehet. Akkor a macska átfektette a gödrön a botját, és ezt mondta:
– No én így vélem: aki átmegy ezen a boton a gödör felett, az ártatlan, aki beleesik, az bűnös.
Elsőnek a macska ment. Neki hegyes karmai vannak, kapaszkodik azokkal, kapaszkodik, és át is ment. Utána következett a farkas, de az, puff, belezuhant a gödörbe. Ment a medve, zsupsz, ő is beleesett. Ment a nyúl, és hopp, ő is beleesett a gödörbe.
A macska felkapta a botját:
– Ti mindannyian bűnösek vagytok, akkor maradjatok is a gödörben, én tovább sétálok.
A macska csatangolt egyet az erdőben, majd megint átment a gödör fölött és hazament.
Az állatok pedig lent voltak a gödörben egy napot, még egyet, majd a harmadikon is, és csak nem tudtak kimászni. Már megéheztek, nagyon enni akartak. Mit tegyenek? Akkor a róka így szólt:
– Kiabáljunk! Amelyik nem tud kiáltani, azt felfaljuk.
Mindegyik állat kiáltozni kezdett. Kiáltoztak, kiáltoztak, de a nyúl már elfáradt, csak ennyit tud mondani – cse-cse – nem tud kiáltani. Rátámadtak az állatok és széttépték. Elosztották, és megették. Megint eltöltöttek három napot a gödörben, ismét megéheztek. Megint megszólalt a róka:
– Kiabáljunk! Amelyik nem tud kiáltani, azt felfaljuk.
Mindegyik állat kiáltozik, csak a farkas – auu-auu-auu – nem képes rá. A medve meg a róka széttépte a farkast és ettek a húsból. Amikor a medve elaludt, a róka egy kis lyukat ásott és elrejtett egy darab húst. Néhány nap múlva elfogyasztották a farkas húsát. A medvének már nem volt mit enni, de a róka előásta az elrejtett húst, és falatozott. A medve megkérdezte tőle:
– Komám, honnan szerezted a húst?
– Kitéptem az oldalamból egy darabot, azt eszem.
A medve elhitte. Belevágott az oldalába, kitépett egy darab húst, és megdöglött.
Csak a róka maradt a gödörben. Jó neki ott – elég húsa van. Csak hogyan másszon ki a gödörből? Ekkor odarepült a gödörhöz egy szajkó, leszállt az egyik faágra és énekelt:
– Csip, csip, milyen szépek a gyermekeim. Csip, csip, milyen szépek a gyermekeim.
A róka így szólt hozzá:
– Légy szíves, törj le pár ágat, dobd le a gödörbe, akkor kimászhatom és megnézhetem a gyermekeidet.
A szajkó kezdte válogatni az ágakat, letört néhányat és bedobta a rókának a gödörbe. A róka kapaszkodott, kapaszkodott, és kimászott a gödörből. Ekkor a szajkóhoz fordult:
– Most mutasd meg a fiókáidat!
A szajkó mindjárt elhozta az egyik fiókáját és odaadta a rókának, hogy nézze meg, és elrepült a másikért. Amikorra odavitte a másikat, a róka már felfalta az elsőt. A szajkó odaadta a másodikat, és elrepült a harmadikért. A róka pedig addig mesterkedett, amíg a madár el nem hozta az összes fiókáját. Amikor ezt meglátta egy varjú, az így szólt a szajkóhoz:
– Ostoba vagy, ostoba, a fiókáidat felfalja a róka.
A róka a varjúhoz fordult:
– Mindjárt te is sorra kerülsz, te utálatos.
Beszaladt a róka a mocsárba, lefeküdt, kinyújtotta a nyelvét, és úgy tett, mintha már nem élne. Odarepült a varjú, nézi – a róka nem él, és rászállt a róka nyelvére. A róka, hopp, amint volt, elkapta a varjút.
– No, látod, megjártad, te utálatos – mondta.
Széttépte a róka a varjút, és elrohant az erdőbe.