Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy özvegy, gonosz boszorkány. Volt neki egy édes lánya és egy árva mostoha lánya. Az édes lánya ugyanolyan rút volt, mint maga a boszorkány, hosszú, kampós orra volt, elálló fülei, vastag ajkai, ragyás arca, míg a mostoha csinos volt, szép volt az arca, és karcsú, mint a nádszál a tóban. Ismeretes, hogy a rút lányra még csak rá sem nézett senki, de a szép mostoha lányért csak úgy tülekedtek a legények. Ez szörnyen fájt a boszorkánynak, és magában elhatározta, hogy valahogyan elpusztítja a mostoha lányát.
Egy nap az anya eloltott a házban minden tüzet, és elküldte a mostoha lányát tűzért a kutyafejű várába, ami nem volt messze a boszorkány házától. Tudta, hogy a gonosz kutyafejű a várában darabokra tépi az embert. A jó, szófogadó mostoha lány mindjárt tette is, amire utasították, futva futott az úton, a nagy erdőn át a kutyafejű várába. Amint ment át az erdőn, találkozott egy jól táplált tehénnel, aminek majd megpattant a tőgye. A tehén megkérte: “Kislány, fejjél meg, mert ilyen duzzadt tőggyel alig tudok menni.”
A lány azonnal megfejte a tehenet, ahogyan csak tudta. A tehén megköszönte, és mindketten folytatták az útjukat.
A lány, az útját folytatva, találkozott egy fehér báránnyal, aminek nagyon hosszú, összecsomósodott gyapja volt, ami egészen a földig ért. A bárány megkérte: “Kislány, nyírj meg, ezzel a sűrű gyapjúval nagyon nehéz nekem ilyen melegben.”
A lány azonnal meg is nyírta a bárányt, amilyen szépen csak tudta. “Köszönöm, köszönöm” mondta a bárány, és mindketten folytatták az útjukat.
Egy idő múlva a lány megpillantott egy lovat, ami kötéllel egy karóhoz volt kötve. A ló kérte: “Kislány, oldozz el!”
A lány mindjárt el is oldozta a lovat, és ment tovább az útján a kutyafejű vára felé tűzért. A kutyafejű vára egy szép, kacsalábon forgó ház volt. A lány, amikor odaért, szépen jó estét mondott, és tüzet kért. A kutyafejű így felelt: “Kapsz tüzet, de itt vannak ezek a gombok, csörögj velük, és táncolj, amíg ki nem alszom magam.”
Miután ezt mondta, bement a másik szobába átgondolni, hogy hogyan is tudja a legjobban kikészíteni a lányt, hogy ő még jobban szórakozzon. De mihelyt az ördög kiment, a padló alól előbújt egy kisegér és így szólt: “Kislány, add ide nekem a gombokat, én segítek neked, te magad szaladj el, amilyen gyorsan csak tudsz, át a mezőkön, erdőkön, egyenesen haza. Ha a vár ura kijön a szobájából, téged kegyelem nélkül darabokra tép. Menj be a konyhába, ott megtalálod a tüzet, és a ládán ott van két pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kicsi, mindkettőben arany pénz van és drágakövek. Vedd magadhoz a kicsit, a nagy túl nehéz lesz.”
A lány odaadta az egérnek a gombokat, bement a konyhába, elvette a tüzet és a kis pénzes zsákot és sietve távozott – át a réteken, erdőkön, egyenesen haza.
Egy idő múlva a kutyafejű előjött a szobájából, és látja, hogy sehol sincs a lány, az egér játszik a gombokkal. Megharagudott és nagy vaskarmaival el akarta kapni a kutyafejű az egeret, de az gyorsan bemászott a padló alá, és a kutyafejű hiába kaparta a falat, mint a macska az üres egérfogót. Ezután átkutatott a lány után minden szobát és kamrát, de sehol sem találta az egész várában, ekkor kiment és futni akart utána.
Akárhogy is rohant, nem érte utol a lányt, mert ő nem a mezőkön, az erdőn át ment egyenesen, hanem körben az úton. Amint így szaladt, találkozott a lóval, és megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A ló elgondolkodott, majd azt mondta, hogy látott egyet. Az abba a kacsalábon forgó várba szaladt, de visszafelé jönni nem látta. A kutyafejű ekkor visszaszaladt a házához, ismét átkutatott minden szobát és kamrát, minden zugot, de senkit sem talált. Ekkor nagyon megharagudott, és ment újból az úton a lány után.
Amikor megtette a fele utat, a kutyafejű találkozott a báránnyal, és megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A bárány elgondolkozott, majd azt felelte, hogy igen, látott egyet. Az a kacsalábon forgó vár felé szaladt. A kutyafejű lélekszakadva futott vissza a várába, ismét átkutatott minden szobát fentről le és lentről fel, minden sarkot, a legkisebb zugokat is, de amikor sehol sem találta a lányt, dühtől fújtatva és majd szétrobbanva rohant vissza az úton, hogy csak úgy szállt a por.
Miután a fele útnál is többet megtett, a Kutyafejű találkozott a tehénnel, megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A tehén, miután hosszan elgondolkodott, azt felelte, hogy egyet látott. Éppen itt sietett el a kacsalábon forgó vár felé. A Kutyafejű azonnal visszarohant a várába, átkutatott minden szobát, kamrát, minden sarkot, zugot, benézett az asztal alá, a pad alá, mindenfelé körülnézett, de sehol sem találta a lányt. Ekkor elhatározta, hogy megpihen egy kicsit, mert a nagy futkosásban szörnyen kimerült. Azonban ekkor az eszébe jutott a pénzes zacskója, amit előző nap a konyhában felejtett a ládán.
Bement a konyhába a pénzért, de a kisebb zacskót nem találta, ezért megértette, hogy a lány a kincse nagy részét magával vitte. Haragjában szinte megzöldült és elkékült, a fogait csikorgatva, a fejét mélyen lecsüggesztve lefeküdt, de állandóan arra gondolt, hogyan is kaphatja el a lányt.
Ugyanekkor az árva lány épen és egészségesen hazaért, átadta a mostohájának a tüzet és elmesélte, hogy a Kutyafejű házában nagy vagyont talált. A mostoha, mint minden boszorkány, szörnyen éhes volt a kincsre, és egyszerre csak arra támadt kedve, hogy az ő édes lánya menjen el a még nagyobb kincsért. Megint eloltott a házban minden tüzet, és megparancsolta a lányának, hogy menjen el a Kutyafejű várába tűzért.
A boszorkány lánya sietett, egyenesen rohant át a nagy erdőn a várba, hogy minél előbb megszerezze a sok aranyat és drágakövet. Amint ment át az erdőn, találkozott a teli tőgyű tehénnel. A tehén megkérte: “Lányom, fejjél meg!”
De a lány elsietett a tehén mellett, magasba tartva az orrát. Miután megtett egy kis utat, odaért a gyapjas bárányhoz. Az szépen kérte: “Lányom, nyírjál meg!”
De a boszorkány lánya dühösen rákiabált: “Eredj innen, nincs kedvem senkivel sem bajlódni.”
Amint még tovább ment, szinte nekiszaladt egy lónak, amelyik szorosan egy cölöphöz volt kötéllel kötve. A ló szépen kérte: “Lányom, oldozzál el!”
De lány elszaladva mellette, csak haragosan dörmögte: “El az útból, átkozott gebe! Nincs kedvem veled bajlódni.”
Amikor odaért a Kutyafejű várához, még csak jó estét sem mondott magának a Kutyafejűnek, azonnal tüzet kért. A Kutyafejű mosolyogva mondta: “Kapsz tüzet, itt vannak a gombok – csörgesd azokat és táncolj, amíg megkeresem a tüzet.”
A Kutyafejű átment a másik szobába, és elgondolkodott, hogy hogyan is kínozza meg legádázabb ellenségét. A padló alól ismét előbújt a kisegér és így szólt: “Kedves kislány, add ide nekem a gombokat, én segítek neked, de te magad fuss el, amilyen gyorsan csak tudsz. A vár ura, mihelyt kijön a szobájából, darabokra tép téged. Menj be a konyhába, ott megszerzed a tüzet, ott a ládán van két pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kisebb. Vedd el a kisebbet, a nagy túl nehéz.”
A lány odaadta az egérnek a gombokat, besietett a konyhába, felkapta a nagy pénzes zacskót és szélvészként száguldott is hazafelé. Miután kigondolt valamit, a Kutyafejű is kijött a szobából. Megpillantotta az egeret, amint a gombokat rázta és táncolt. Mint héja, lecsapott az egérre, és vaskarmaival apró darabokra tépte. Majd kirohant az ajtón, hogy üldözőbe vegye a szökevényt. Szaladt egy darabon, találkozott a lóval, megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A ló azonnal azt felelte, hogy nemrég szaladt erre egy, az erdő felé. A Kutyafejű még dühösebben rohant utána. Eljutott a bárányhoz, és megkérdezte, hogy látott-e egy lányt. A bárány azonnal azt felelte, hogy erre szaladt az erdő felé, talán még utoléri.
A Kutyafejű most úgy rohant, mintha az eszét vesztette volna, hamarosan ott volt a tehénnél, amit megkérdezett, hogy nem látott-e egy lányt. A tehén azt mondta, hogy éppen ott van a bokor mögött, és arra fordította a fejét, ahol a lány, aki a rengeteg pénzt cipelve nagyon kifáradt, alig szuszogva feküdt a földön. A Kutyafejű boldogan odaszaladt a lányhoz, és kitépte a kezéből a pénzes zsákot, amit szorosan a karmai között tartott. A lány, ahogyan csak tudott, ordított, harapott, kezével, lábával hadonászott és kénes nyálat köpdösött a Kutyafejű szemébe, de semmi sem segített rajta. A Kutyafejű megragadta a boszorkány lányának a haját, visszavitte a várába és ott darabokra tépte.
Estefelé a vén boszorkány kiment várni a lányt az arany kinccsel. Várta, várta éjfélig, de az csak nem jött. Akkor megértette, hogy mi történt. A haragjába és bánatába azon a helyen bele is halt.
De az okos, szép, gazdag lányt mindenki dicsőítette, és énekeket szereztek róla. A híre eljutott az ország ifjú királyának a fülébe is, és feleségül vette. Nagy lakodalmat csapott.
Engem is meghívtak a lakodalomba. Én jól felkészültem: vettem két cukorlovat, egy mézeskalács kocsit, a szabónál rendeltem színes papírból egy öltönyt, a fejemre vaj-sapkát tettem, a lábamra vékony lepényből cipőt, és útra keltem, mint egy parádés kocsis.
Útközben nagyon sütött a nap, elolvadt a sapkám. Másik sapkára volt szükségem, ezért megálltam a kocsma előtt. Amíg bent voltam, – volt, hol nem volt – egy nagy gyerekcsapat megette a lovaimat és a kocsimat. Gyalog mentem tovább, de így elkopott a cipőm talpa.
Nagy eső kezdett esni, elázott a zakóm meg a nadrágom. Mit tegyek most? Hová menjek meztelenül? Hideg volt az eső. Szerencsére találtam az útszélen egy nagy csövet. Bemásztam és mivel nagyon fáradt voltam, átmelegedve hamarosan elaludtam. De ahol voltam, az egy ágyúcső volt. A katonák az eső elálltával gyakorlatozni kezdtek, ágyúból is lövöldöztek, hogy csak úgy remegett a föld.
Abból az ágyúból is lőttek, amiben én aludtam, és engem is kilőttek, így repültem vissza a saját falumba.