Endre király 1217-ben elment a Szentföldre. Elment szerencsésen, vissza is jött szerencsésen. Ami pénzt vitt, azt elköltötte mind, látott sok mindent s hazajött, hadd lássa mit csinál még népe, boldog-e országa? A hazatérő királyt nem várták örömriadalommal és senkit csodálattal nem töltött el az, hogy Endrét ezentúl „jeruzsálemi király”-nak is nevezik. Pártütés várta. A köznemesek támadtak fel a gyönge pásztor ellen, ki nyájával nem törődve, idegen földre megy a legnagyobb baj közepett.

A pártütők élén Béla állott, fia a királynak, kedveltje a köznemeseknek, ellensége a felfuvalkodott hatalmasoknak.

Apa és fiú állott ellenségképen szembe egymással. Csakhogy a fiú nem koronára vágyakozott, mint hajdan Endre, hanem védője volt az elnyomottaknak; törvényt és igazságot kivánt a királyi apától.

Endre megijedt. A papok közbeléptek, hogy az apát és fiút; a királyt és az elégedetlen népet kibékítsék.

Endre meghajolt fia kivánsága előtt s 1222-ik évben országgyűlést hívott egybe, hogy az ország siralmas állapotán segítsenek.

Ezen az örökké híres országgyűlésen hoztak egy törvényt, mely 31 cikkelyből áll. Zsinóron függő aranypecséttel erősítette meg Endre s azért ma is „aranybullá”-nak nevezik.

A gyönge király, hogy az elégedetleneket lecsöndesítse, igér mindent a nemeseknek. Annyi jogot ad nekik, amennyi csak rájok fér. Felmenti őket mindennemü adótól, vámtól, biztosítja javaikat, korlátlan urakká teszi jobbágyaik felett s végül még arra is jogot ad a nemeseknek e szabadságlevél 31-ik cikkelyében, hogy magával a királlyal is fegyveresen szembe szállhatnak, ha a király nem uralkodik a törvények szerint; kényszeríthetik a királyt a törvények megtartására s ezért őket senkinek felelősségre vonnia nem szabad.

Endre fegyvert adott maga ellen a nemesség kezébe, pedig e nélkül a fegyver nélkül is nagyobb volt a nemesség, mint a király hatalma.

Hangoztatta a királyi tekintélyt, de nem volt, aki fejet hajtson e tekintély előtt.

Az új törvénynek első megszegője maga a király volt s példáját követték a főurak. Irott malaszttá lőn az orvosság, mely a békétlenséget és zavargást, a törvénytelenséget s a főnemesek túlságos hatalmaskodását megszüntetni vala hivatva.

Hiába állott Endre előtt országának dúlt képe: ő maradt tehetetlen tunyaságában a régi, miglen 1235-ben a halál megszabadította tőle nyomorúságba juttatott országát.

Késő századokra szóló példája annak, hogy a magán uralkodni nem tudó király gyámoltalansága fölér bárminő országos csapással.