Urunk születése után az ezer egyedik esztendőben, augusztus 15-dikén koronázták meg Istvánt Magyarország királyává, Esztergom városában.
Fényes ünnepség volt az. Megjelentek a főurak, főpapok, a nemesek töméntelen sokasága. Örvendett mindenki, mert Istvánt szerette, de kevesen tudták, hogy abban a pillanatban, midőn az esztergomi érsek István fejére teszi a szent koronát, új korszaka kezdődik a magyar nemzet történetének.
A pogány fejedelemből lett keresztény király, az Európába beköltözött ázsiai magyarból keresztény nemzet, Magyarországból keresztény állam.
Örvendezz magyar nemzet, van reá okod. Az a férfiu, kinek fején ragyog a pápa által küldött korona, a legméltóbb e korona viselésére. Az ő dicső emléke fölött nyomtalanul viharzanak el évszázadok s mindenik újabb levéllel gazdagítja babérkoszorúját! Örvendezz Árpád nemzete, ime előtted megnyílt az igazi út, melyen tovább kell haladnod!
A koronás király hozzákezdett kormányzói magasztos feladatához.
Azt akarta, hogy a magyar független legyen. Sem a német császár, sem a római pápa ne parancsoljon az ő nemzetének.
Azt akarta, hogy a nemzet összetartson, a törzsfők, a nemzetségfők ne legyenek szétvonásnak, pártütésnek okozóivá; egységes, erős nemzet kellett az első koronás királynak.
Azt akarta, hogy a gyöngébbet törvény védje az erősebb ellenében, legyen meg mindenkinek a birtoka, melytől senki jogtalanul meg nem foszthatja; igazságos törvényeket kivánt nemzetének adni István.
Azt akarta, hogy külső támadás ellen védett legyen az ország; ehhez pedig hadsereg kellett; ezt a hadsereget felállította a hazát védeni tartozó nemesek és az ő szolgálatában álló királyi vitézekből.
Azt akarta, hogy népének lelki üdvéről gondoskodjanak a papok. Legyenek vezetők, oktatók, lelki atyák. Juttatott birtokot, rendelt javadalmazást a lelki pásztoroknak, hogy szent hivatásuknak híven megfeleljenek.
Azt akarta, hogy a nemzet jól érezze magát ebben a szép hazában, s ne kivánkozzék idegen földek bekalandozására s e végből előmozdította a földmívelést, a békésebb foglalkozásokat, állandó lakóhelyek építésére buzdította a népet.
És amit akart, azt meg is valósította.
Békességben élt a szomszéd népekkel. A német császár sógora volt Istvánnak s hazánkat háborúval megtámadni eszébe se jutott. A római pápa nagy tisztelettel viseltetett iránta s csak a vallási ügyekben emelte fel szavát.
Magyarország független és szabad volt.
Magyarországon rendet teremtett a törvény szigorú szava.
A király kötelezte a főnemeseket, hogy tartsanak saját költségükön katonákat s mihelyt ellenség támadja meg Magyarországot: álljanak készen a haza védelmére. A nemesség hadát nevezték nemzeti hadseregnek.
A királyi várak földjeit átadták szabad emberek használatára s megkivánta tőlük, hogy ennek a fejében katonáskodjanak a várispánok vezetése alatt a király felszólítására. Ez volt a királyi hadsereg.
Magyarországnak volt erős hadserege.
A kegyes király minden esztendőben, Nagy Boldogasszony napján (augusztus 15-ikén) összehívta székhelyére a panaszosokat, meghallgatta őket és igazságot szolgáltatott.
Nem csak bölcs uralkodója volt népének, hanem jóságos atyja is.
Nem volt ekkor Európában ilyen kegyes, bölcs, jóakaró és igazságos uralkodó több.