Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, akiknek volt egy fiuk meg egy lányuk. A lány nagyon, de nagyon szép volt. A szülők meghaltak, a gyerekek nagyon fiatalon maradtak magukra. Telt az idő és ők felnőttek. A fiú csak ekkor látta meg, hogy sehol sem látott még egy ilyen szép lányt, mint amilyen a nővére.
– Tudod – mondta egyszer -, én azt akarom, hogy legyél a feleségem.
A lány tiltakozott:
– De ez nem lehet.
– No, másképpen nem lehet – mondta a fiú. – Én ilyen szépet még nem láttam, és nem is találok.
– Jól van – mondta a nővére -, ha így állunk, akkor eressz el engem, és én találok neked egy ugyanilyen szép lányt.
És a lány el is ment. Ment, mendegélt, eljutott egy erdőbe. Amint ment át az erdőn, megpillantott egy kunyhót. Bement, hát látta, hogy ott egy ugyanolyan szép lány volt, mint ő maga. Mintha csak tükörbe néznék – gondolta -, mintha csak magamat látnám. A lány pedig megijedt és rögtön megkérdezte:
– Hát te hogyan kerültél ide? Ez a boszorkány háza. Amikor hazarepül a boszorkány, széttép téged, felfal. Nem tudlak hová elrejteni.
– Rejts el, vagy ha nem, akkor fussunk el mindketten – mondta a lány.
– Már nem tudunk elfutni, már elkéstünk vele – mondta a másik.
Fogott egy nagy ezüst tűt és beleszúrta a kócba, amit font. Majd így szólt:
– Most a boszorkány nem lát meg téged.
Ebben a percben dörej hallatszott, és kinyílt az ajtó, berepült egy lapáton lovagolva a boszorkány. Szaglászni kezdett.
– Emberszagot érzek – mondta.
– Eredj már! – mondta a lány. – Annyi embert felfaltál, hogy már magadnak is emberszagod van. Itt semmiféle szag nincs. Egyetlen egy ember sincs itt.
A boszorkány lefeküdt. Mihelyt elaludt, horkolni kezdett, és az a lány, akit elrabolt a boszorkány, megszólalt:
– Most fussunk!
Fogott egy kefét, egy törölközőt és egy gombolyagot, és elszaladtak.
Amikor a boszorkány felébredt, már nem volt ott a lány. Utána indult. Ment utánuk. Azok már meg is hallották, hogy dobogott a föld. Már-már utolérte őket a boszorkány. A lány, akit a boszorkány rabolt el, mondta a másiknak:
– Most dobd el a gombolyagot!
A lány eldobta, és abból a gombolyagból egy nagy hegy lett. A boszorkány, amikor odaért, csak a hegyet látta. Nem tudott rajta átmászni. Hazament egy ásóért, hogy utat ásson magának, de közben a lányok már elszaladtak messzire. A boszorkány már-már ismét utolérte őket. Ekkor a lány ezt mondta:
– Most dobd el a kefét!
El is dobta. És abból a keféből sűrű erdő lett. A boszorkány nem tudott átmenni a erdő. Megint hazament, most egy fejszéért, kivágta a fákat. Majd fut tovább a lányok után. A lányok meghallották, hogy már ott van a közelükben, ezért a lány, akit a boszorkány elrabolt, így szólt:
– Most dobd el a törölközőt!
A másik eldobta. A törölközőből egy mély, széles folyó lett. A boszorkány odaért, de át nem tudott kelni rajta. Már nem volt semmije, amivel el tudta volna tüntetni a folyót, ezért lefeküdt, és inni kezdte. Itta a vizet, itta, végül annyira tele lett vele, hogy szétpattant. A lányok ekkor mindketten szerencsésen hazaértek a fiúhoz.
A fiú nézte őket: ketten voltak, és egyformák. Meg nem lehetett különböztetni őket. Ekkor megkérte őket:
– Áruljátok el, hogy melyik a nővérem és melyik az idegen? Melyiket vehetem feleségül?
Azok nem árulták el.
– Találd ki! – mondták.
A fiú nem tudta, hogy mit tegyen, hogy kiigazodjon közöttük. Elgondolkodott. Elővett egy tömlőt, megtöltötte vérrel, a mellére kötötte az inge alá.
– Utoljára kérem, mondjátok meg! Ha nem – mondta -, megölöm magam.
A lányok nem válaszoltak. Ekkor a fiú fogott egy kést, végighúzta a mellén, folyni kezdett a vér. A lányok azt hitték, hogy átvágta a mellét, és meg fog halni. Az idegen csak ott állt mellette, nézte, de a nővére felkiáltott:
– Testvérem!
A fiú felállt… Ezután feleségül vette az idegen lányt, és sokáig boldogan éltek mind a hárman együtt.