Krisztus urunk a Földön jártában-keltében egyszer nagy pusztaságon utazott keresztül, gyalogszerrel. Amint ment, mendegélt, látja, hogy az út szélén egy nagy kamasz legény heverész. Kérdi Krisztus:
– Hát te mit csinálsz, fiam?
Felelte a legény:
– Süttetem a hasamat a nappal.
– Hát nem jobb volna, ha valahová beszegődnél szolgának? – kérdezte Krisztus.
– Hisz én beszegődnék – mondotta a legény -, de senki sem fogad fel.
– No – mondotta Krisztus -, én felfogadlak, s ha becsületesen szolgálsz, jó bért fizetek.
A legény nagy nyújtózkodva fölkelt a földről, s cammogott Krisztus urunk után. Útközben Krisztus urunk megéhezett, betért egy juhásztanyára, ott három ezüstpénzen egy bárányt vett, azzal továbbmentek, s egy fának az árnyékában letelepedtek.
Mondja Krisztus:
– No, fiam, eredj be a faluba, s kérj valamelyik háznál egy kicsi sót s paprikát, addig én elkészítem a bárányhúst.
– Nem megyek én – mondotta a legény -, nem vagyok én kéregető koldus.
– Hát jól van – mondotta Jézus -, én bemegyek a faluba, te addig nyúzd meg a bárányt, s csinálj jó tüzet.
Bement Krisztus a faluba, s azalatt a legény megnyúzta a bárányt, nagy tüzet rakott, a húst megsütötte, s mire Krisztus visszatért, a bárány máját megette.
– Hát a mája hol van? – kérdezte Krisztus, amint a bárányhúsra tekintett.
– Miféle mája? – kérdezte a legény csodálkozva. – Nincs a báránynak mája!
– Már hogyne volna – mondotta Jézus. – Minden állatnak van mája, éppen, mint az embernek.
– Már én csak jobban tudom! – erősködött a legény. – Apám, nagyapám s minden nemzetségem juhász volt, én is az voltam, míg a gazdám el nem kergetett, hát csak tudom, hogy a báránynak nincs mája.
Amíg így vikotálódtak,* odajött két ember, akik a gúnyájukról mészárosoknak látszottak. Megszólítja Krisztus:
– Atyafiak, kendtek, úgy látszik, mészárosok, tegyenek igazságot köztünk. Van-e a báránynak mája?
– Hát hogyne volna – mondották a mészárosok -, van bizony, mint minden teremtett állatnak a világon.
De hiába erősítették a mészárosok, a legény váltig kitartott amellett, hogy lehet mindenféle állatnak mája, de a báránynak nincs.
Hát jól van, látta Krisztus urunk, hogy hiába beszél ennek a legénynek, akárcsak a földnek beszéljen, megették a bárány húsát, s azzal továbbmentek. Mennek, mendegélnek, s egyszer beérnek egy faluba. Hallják, hogy a földesúrnak egyetlenegy leánya halálán van, híttak mindenfelől csudadoktorokat, de egy sem tudta meggyógyítani. Krisztus urunk egyszeriben ment a földesúrhoz, s ajánlotta magát, hogy ő meggyógyítja a leányt. Azt mondta, hogy hirtelenében építsenek egy kis házat téglából, abba a házba egy kemencét, de ne legyen a házon se ablak, se ajtó. Fűtsenek be a kemencébe jól.
Fölépítik a házacskát nagy hirtelenséggel. Krisztus a beteg leányt fölveszi az ágyból, viszi a házacskába, s isten csudája, se ajtó, se ablak nem volt a házacskán, őelőtte megnyílt, bement, s utána a legény is. Akkor egy kardot adott a legény kezébe, s mondta neki:
– Vágd le ennek a leánynak a nyakát!
– Én-e? – mondotta a legény. – Semmiféle nemzetségem nem volt gyilkos, én sem leszek az.
– Hát jól van, levágom én – mondotta Jézus Krisztus.
Levágta a leány nyakát, a testét bedobta a tüzes kemencébe, s hamuvá égette. Akkor a leánynak a szíve tájékáról elvett egy marék hamut, s mondá:
– Kelj fel és járj!
És ím, abban a pillanatban a hamu megelevenedett, a beteg leány fölkelt és járt, s hétszerte szebb volt, mint annak előtte.
A földesúr nagy örömében temérdek aranyat s ezüstöt adott Jézus Krisztusnak, s mikor a legény ezt látta, azt mondta:
– No, uram, én többet nem szolgállak, add ki a béremet.
Gondolta magában, most már ő is tudja ezt a mesterséget, majd sok pénzt szerez azzal.
– Jól van – mondta Krisztus urunk -, kiadom a béredet, mehetsz isten hírével, hanem elébb mondd meg nekem, hogy hová lett a bárány mája!
– Én nem tudom, én nem láttam – erősítette a legény -, s most is csak azt mondom, hogy a báránynak nincs mája.
Krisztus urunk azért mégis kifizette a legénynek a bérét. Elváltak egymástól, az egyik ment keletnek, a másik nyugatnak.
Ment a legény hetedhét ország ellen, s hát amint egy faluba ér, hallja, hogy egy nagy úrnak a leánya halálos beteg.
“No, ez jó” – gondolta magában a legény, ő már tudja, hogyan kell meggyógyítani a halálos betegeket. Ment tüstént ahhoz a nagy úrhoz, s jelentette, hogy csudadoktor, s jó pénzért meggyógyítja a leányt. Megegyeznek mindjárt háromszáz aranyforintban. Építtetett ő is egy kis házacskát, a házacskába kemencét, a házon nem volt sem ajtó, sem ablak, de bezzeg ő előre bement a leánnyal, mert félt, hogy előtte nem nyílik meg, mint Jézus Krisztus előtt. Amint a házacska felépült, s ketten maradtak, a legény levágta a leánynak a nyakát, bedobta a tüzes kemencébe, mikor aztán porrá s hamuvá égett, találomra kimarkolt a hamuból, s mondta:
– Kelj fel és járj!
De bizony annak mondhatta, nem kelt fel. Kimarkolt még egy marékkal, mondta annak is:
– Kelj fel és járj!
Mondhatta bizony, nem kelt fel. Próbálta tízszer, hússzor, százszor is, mindhiába. Azalatt telt az idő, elmúlt egy óra, el kettő, három, nyugtalankodni kezdett a leány apja, anyja, az atyafiság, betörik a házacskának az oldalát, s hát hűlt helye a leánynak. Nosza, fogták a legényt, vitték törvény elé, s ott mindjárt akasztófára ítélték.
Még az éjjel felállítják az akasztófát, korán reggel viszik a legényt, akasztófa alá állítják, tenger nép csődült össze, lesték, várták, hogy mi lesz. Amikor éppen a hurkot a nyakába akarnák vetni, meglátja a legény a tenger nép között Jézus Krisztust. Nagyot kiált:
– Gyere, uram, gyere, segíts, mert különben felakasztanak!
Odamegy Jézus Krisztus, elmondják neki, hogy mi történt, miért akarják felakasztani azt a legényt.
– Hagyjátok – mondotta Jézus -, ne akasszátok fel, majd én azt a leányt feltámasztom.
Hát csakugyan a legényt nem is bántják, csődült a nép Jézus Krisztus után, ment vele a legény is, de Jézus Krisztus útközben is kérdezte a legénytől:
– Te legény, megszabadítottalak a haláltól, most már csakugyan mondd meg, hová lett a bárány mája!
– Isten, Jézus Krisztus úgy segéljen, nincs a báránynak mája.
Hát jól van, Krisztus tovább nem faggatta, mentek a kemencéhez, ott a leány szíve tájékáról fölmerített egy marék hamut, s mondta:
– Kelj fel és járj!
A hamu abban a pillanatban megelevenedett, fölkelt a leány, járt, és hétszerte szebb volt, mint annak előtte.
Bezzeg a leány apja lefizette mindjárt a háromszáz aranyforintot Jézus Krisztusnak. Elveszi a pénzt Krisztus urunk, leönti az asztalra, elkezdi számlálni, s három részre osztja a háromszáz forintot.
Kérdi a legény:
– Mit csinálsz, uram, minek számolod a pénzt háromfelé, hiszen ketten vagyunk.
Mondá Jézus:
– Az első csomó az enyém, mert én gyógyítottam meg a leányt. A második a tiéd, mert te vállaltad fel a gyógyítást.
– Hát a harmadik?
– A harmadik azé lesz, aki a bárány máját megette.
– De bizony, Isten, Jézus úgy segéljen, én ettem meg a bárány máját!
– No bizony, ha te etted meg, el is visznek az ördögök – mondá Jézus, s abban a pillanatban, ahogy ezt Jézus mondotta, honnét, honnét nem, ott termett egy csomó ördög, nyakon csípték a legényt, s úgy elnyargaltak vele a pokolba, hogy többet emberi szem nem látta.