Élt egyszer három nővér. A legfiatalabb gyengeelméjű volt, és ezért a nővérei sértegették, élősködtek rajta, bolondnak nevezték.

A legidősebbnek volt egy kisfia.

Egyszer az idősebb nővérek elmentek a folyóhoz, mosni a fehérneműt, és elvitték a kisgyereket is, hogy megfürdessék. Odajött a bolond lány és mondja:

– Nővérkéim, miért mossátok a kisfiút ilyen fehérre? Ha meglátják a hattyúk, elviszik, mint a saját gyermeküket.

A nővérek nem válaszoltak a bolond húguknak. A gyereket nagyon fehérre mosták, lefektették a partra, majd mentek mosni a ruhát. Akkor odajött a hattyúvá változott boszorkány, és ellopta a gyereket. A nővérek, miután kijöttek a partra a fehérneművel, látják, hogy nincs ott a gyerek.

– Hol a gyerek? Hol a gyerek? – kiabáltak.

– Mondtam, hogy ne mossátok ilyen fehérre – mondta a bolond. – Amint lemostátok, iderepült a boszorkány hattyú képében, és elvitte a gyereket.

– Én elmegyek, megkeresem – mondta a fiatalabb nővér. Levágott magának egy darab szalonnát, leszelt egy karéj kenyeret, és elindult. Abba az országba ment, ahol sok körte, alma, meggy termett, hogy az ágak csak úgy hajladoztak a rengeteg gyümölcstől.

– Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcseimet, könnyítsd meg a terhemet – kérte egy körtefa.

– Nincs időm – felelte, és sietve tovább ment.

Ahogyan így haladt, elérte az almafát.

– Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcseimet, könnyítsd meg a terhemet!

– Nincs időm – vágott vissza, és sietve tovább ment.

Távolabb egy süteménnyel teli kemencét talált.

– Kislány, húgocskám, szedd ki belőlem a süteményt, hogy el ne égjen!

– Nincs időm – felelte, és sietve tovább ment.

Végül eljutott egy tarka tehénhez a legelőn.

– Kislány, húgocskám, fejjél meg, könnyítsd meg a terhemet – kérte a tehén.

– Nincs időm – felelte, és sietve tovább ment.

Amint így ment, kezdett besötétedni. A lány meglátta egy lámpa fényét, és abban az irányban ment. Hamarosan eljutott egy kunyhóhoz. Ott az ajtó mellett állt egy kemence. A kemencén egy nagy cirmos kandúr szundított, a sarokban egy rakás fahasáb volt. A szoba végében, a padon feküdt a boszorkány és mellette volt hozzá simulva a gyerek. A boszorkány megpillantván a vendégét, mondja:

– Gyere, kislányom, vakard meg a fejemet. Ha nem akarod kézzel, vegyél egy fahasábot a sarokból.

A lány felemelt egy fahasábot, és vakarta a boszorkány fejét. A boszorkány elszundított, majd elaludt. Akkor a lány felkapta a gyereket, és kiszaladt. Felébredt a boszorkány, felült a kenyérlapátra, és repült a lány meg a gyerek után. A lány már odaért a tehénhez. Hallja a mögötte repülő boszorkányt. Odaszaladt a tehénhez, és felkiáltott:

– Tarka tehénke, ments meg a boszorkánytól!

– Nem fejtél meg, nem mentelek meg – felelte a tehén.

A lány odaszaladt a kemencéhez:

– Kemence, kemencécske, ments meg a boszorkánytól!

– Nem szedted ki a süteményt, nem mentelek meg – felelte a kemence.

A lány odaszaladt az almafához:

– Almafa, almafácska, ments meg a boszorkánytól!

– Nem könnyítetted meg a terhemet, nem mentelek meg – felelte az almafa.

A lány odaért a körtefához:

– Körtefa, körtefácska, ments meg engem a boszorkánytól!

– Nem könnyítettél a terhemen, nem mentelek meg – felelte a körtefa.

A boszorkány utolérte a lány és elvette a gyereket.

A lány a gyerek nélkül tért haza, és mindent elmesélt. Akkor a bolond lány megszólalt:

– Ha adtok nekem egy kis szalonnát és kenyeret, akkor elhozom a gyereket.

Elgondolkodtak a nővérek:

– No, elmehetsz – mondták.

Adtak a bolondnak egy darab szalonnát meg egy szelet kenyeret, és eleresztették.

Megy a bolond lány, és szalonnát eszik kenyérrel. Odaér a körtefához.

– Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcsöket, könnyítsd meg a terhem – kérte a körtefa.

– Milyen szép körte! – csodálkozott a bolond lány. – Jól van, fácska, azonnal.

És a lány megrázta a fát, lerázta a körték nagyobb részét. Szedett magának egy kötényre való körtét, és ment tovább. Közben jóízűen eszegetett.

Aztán odaért az almafához.

– Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcsöket, könnyítsd meg a terhem – kérte az almafa.

– Milyen szép alma! – csodálkozott a bolond lány. – Jól van, fácska, azonnal.

És a lány megrázta a fát, lerázta az almák nagyobb részét. Szedett magának egy kötényre való almát, és ment tovább. Közben jóízűen eszegetett.

A bolond lány hamarosan eljutott a kemencéhez.

– Kislány, húgocskám, szedd ki a süteményt, nehogy megégjen – kérte a kemence.

– Milyen szép sütemény! – csodálkozott a bolond lány. – Jól van, kemencécske, azonnal.

A bolond lány kivette a sütemény a kemencéből. Vett magának egy kötényre való süteményt.

Végül a lány odaért a tehénhez.

– Kislány, húgocskám, fejjél meg, könnyítsd meg a terhem – kérte a tehén.

– Jól van, tarka tehénke, megfejlek, megkóstolom a meleg tejet – felelte a lány.

A sütemény héjába fejte az édes tejet, ivott belőle, és ment tovább.

Amint így megy, kezd sötétedni. A bolond lány megtalálja az erdőben a boszorkány kunyhóját. A boszorkány a lócán feküdt, és mellette volt a gyerek. Meglátta a vendéget és mondja neki:

– Gyere, kislány, vakard meg a fejemet! Ha nem akarod kézzel, vegyél a sarokból egy fahasábot.

A bolond lány vett a sarokból egy fahasábot, és megvakarta a boszorkány fejét. A boszorkány elszundított, majd elaludt. A lány a padlóról felvett agyaggal betapasztotta a boszorkány szemét, a macskának adott egy kis szalonnát, ami még megmaradt. Felkapta a gyereket, és elszaladt. Felébredt a boszorkány, leugrott a lócáról, de nem tudta kinyitni a szemét. Amikor megértett, hogy a szemét leragasztották agyaggal, felkiáltott:

– Jaj, az a gonosz, itt volt, leragasztotta a szemem. Cicuskám, gyere ide, vakard le!

– Nem, nincs időm – nyivákolt a macska. – Szalonnát eszem.

– Majd később megeszed, cicuskám. Gyere gyorsabban és vakard le a szememről az agyagot.

– Nem, nincs időm – nyivákolt megint a macska. – Szalonnát eszem. Majd ha megettem, levakarom.

A boszorkánynak várnia kellett, míg a macska meg nem ette a szalonnát. Amikor a macska levakarta a szeméről az agyagot, a boszorkány felült a kenyérlapátra, és elrepült a bolond lány után. A lány már a tehén mellett volt, amikor meghallotta, hogy jön a boszorkány. Odaszaladt a tehénhez, és felkiáltott:

– Tarka tehénke, ments meg a boszorkánytól!

– Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad – felelte a tehén. Elállta az utat, öklelni kezdett, és nem engedte tovább a boszorkányt.

A bolond lány odaszaladt a kemencéhez.

– Kemence, kemencécske, ments meg a boszorkánytól!

– Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad – felelte a kemence, és tégladarabokkal verni kezdte a boszorkányt, nem engedte tovább.

A bolond lány odaszaladt az almafához.

– Almafa, almafácska, ments meg a boszorkánytól!

– Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad – felelte az almafa, és az ágaival kezdte verni a boszorkányt, nem engedte tovább.

A bolond lány odaszaladt a körtefához.

– Körtefa, körtefácska, ment meg a boszorkánytól.

– Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad – felelte a körtefa, és elállta a boszorkány útját, az oldalával lökdöste.

A boszorkány már kifogyott az erejéből. Lezuhant a körtefa alá a földre, és kilehelte a lelkét. A bolond lány boldogan vitte a gyereket épen és egészségesen az anyjához.