Élt egyszer egy koldus. Nagyon sok aranya volt bevarrva a rongyai közé. Egyszer betévedt a városba, ott kiválasztott magának egy nyugalmas kis sarkot, körültekintett, s látva, hogy nincs a közelben senki, mondja magában: “Hadd látom csak, mennyi aranyam van nekem.” Csakhogy titokban egy vén banya követte őt, s amikor látta, amint a pénzét számolta, majd újra bevarrta rongyaiba, odament hozzá, mondván:
– Erő, egészség, emberkém, hová vesztél el ennyi időre? Hiszen te vagy az én uram!
– Az ördögbe is, minek esel így a torkomnak? Miféle feleségem vagy te nekem, mikor soha életemben sem volt feleségem? – felelte a koldus.
– Nem, ne tégy bolonddá, te a férjem vagy, ne is ellenkezz!
Szó szót követett, összeakaszkodtak, s mentek a bíróhoz panasszal. Azt mondja a koldusnak a bíró:
– Mit ellenkezel, öreg, ha egyszer a feleséged akar lenni. Egyezz bele, s nem kell hiába kódorognod, majd ő keres és eltart téged.
Az öregasszony fogta a koldust, s hazavitte magával.
– Ó, ó, te ember, rád sem tudok nézni, olyan mocskos a ruhád! Vesd le, majd én kimosom, téged is megmosdatlak, s tisztán fogsz járni – mondta neki otthon a vénasszony.
Az öreg levetette ruháját, s odaadta az öregasszonynak. Az meg fogta a ruhát, szétbontotta, az aranyat kiszedte belőle, utána kimosta a rongyokat, és kiteregette egy madzagra, maga pedig elszelelt.
Az öreg mind csak várta, hogy visszatér. Amikor már sokáig nem jött, mondja magában: “Kimegyek, megnézem, hová lett az öregasszony.” Ekkor mindjárt eszébe jutott az arany, és szaladt a rongyaihoz. Az aranyat nem lelte az öreg, és megértette, hogy az asszony kirabolta. Sokáig kesergett, végül aztán a nyomába eredt.
Az öregasszony pedig magával vitte a koldus aranyát, és egy másik városba költözött. Ott az utcán ténferegve megállt egy gazdag ember ablaka alatt. Csupán a háziasszony volt odahaza. A férje egy másik városba ment. A háziasszony nagyon szép nő volt. Kinézett az ablakon, meglátta a vénasszonyt s megkérdezte:
– Mit csinálsz itt, anyóka?
– Ó, könyörülj rajtam, nem tudom, mitévő legyek. Magányos asszony vagyok, kérlek, adj nekem egy kuckót, ahol a fejem lehajtsam. Falat kenyeredért életem végéig szolgálok neked.
Az asszony magához fogadta az öregasszonyt, jóltartotta, s adott neki egy zugot. Néhány nap múlva elküldte az öregasszonyt a piacra bevásárolni.
A piacon egy gazdag kereskedő magához hívta, és mondja neki:
– Anyóka, megtetszett nekem a gazdasszonyod. Annyi pénzt adok, amennyit csak akarsz, ha elrendezed, hogy éjjel be tudjak férkőzni hozzá.
– Adj háromszáz aranyat, és én ezt még ma éjjel nyélbeütöm – felelt az öregasszony.
A kereskedő odaadta a pénzt, s az asszony elment. Éjfélkor megérkezett a kereskedő, s bekopogott az ajtón. Az öregasszony beeresztette a házba.
– Anyó, kit eresztettél be a házba? – kérdi a háziasszony.
– Ne aggódj, lelkem, ez az én földim, aki ma megalszik itt, és holnap korán reggel már megy is tovább – felelte az öregasszony.
– Nem, anyó, én éjjel nem engedhetek a házamba idegen férfit.
De az öregasszony kérlelni kezdte: engedje meg, hogy a földije megéjszakázzon nála a pitvarban.
– Jól van no, aludjék hát nálad – engedett a háziasszony.
Az öregasszony bevitte magához a kereskedőt. Ez meg kérdi tőle éjfél után:
– Most mi lesz?
– Úgy – mondja az öregasszony -, hogy én már beszéltem neki rólad, vetkőzz le, és menj be hozzá.
A kereskedő levetkőzött, és bement a háziasszony szobájába. A ravasz banya meg ezalatt összeszedte a kereskedő ruháját, óráját, övét, lábbelijét – bezárta az ajtót és elszaladt.
Amikor a kereskedő bement a háziasszonyhoz, ez szörnyen megijedt: – Mit akarsz te itt?
– Hiszen beleegyezésed adtad, s ezért jöttem.
– Kinek adtam a beleegyezésem?
– Az öregasszonynak. Tegnap kapott tőlem háromszáz aranyat azért, hogy hozzád vigyen.
– Hej, te átkozott boszorkány! – kiabált az asszony. – Még mit nem találtál ki, így megtréfálni engem! – és szaladt az öregasszony szobájába.
De már késő volt: eltűnt a vénasszony, magával vitte a kereskedő ruháját is. Az asszony nagy lármát csapott, s a szomszédok innen is, onnan is segítségére siettek. A kereskedő meg amikor látta, hogy a dolog rosszra fordul, egy szál alsóruhában futásnak eredt.
Reggel az asszony embereket fogadott, akik utca hosszat kiabálták a vénasszony turpisságát. Akkor érkezett a városba a koldus, az öregasszonyt keresve. Elmesélte az asszonynak, hogy a vénasszony őt is megkopasztotta.
Sok keresés után végre valahára elkapták a vénasszonyt, és a király elé vitték. Vele együtt ment a királyhoz a háziasszony, a koldus és a kereskedő. Amint bevezették őket a palotába, a vén banya rögtön észrevette, hogy a háziasszony igen megtetszett a királynak. Titokban odasettenkedett a királyhoz, és lopva megkérdezte tőle:
– Király, miért nézel olyan mereven arra az asszonyra?
– Hogyne néznék, szakadjon rád a tető, ilyen szépséget még életemben sose láttam – felelt a király.
– Az én lányom, király. Mit adsz nekem, ha hozzád adom?
– Kérj, amit akarsz.
– Adj háromszáz aranyat.
A király adott neki háromszáz aranyat, mire az öregasszony megkérte:
– Király, segíts nekem innen észrevétlenül eltűnni, mert még utóbb a lányom észreveszi, hogy nem vagyok mellette, és sírva fakad.
– Ugorj ki ezen az ablakon keresztül, senki sem veszi észre.
Ahogy az öregasszony eltűnt, a király hívatta az asszonyt, és így szólt hozzá:
– Anyád férjhez adott hozzám, te az enyém vagy.
– Miféle anyám? Tán csak nem tréfált meg bennünket megint az a banya? Mi azért jöttünk hozzád, hogy panaszt tegyünk ellene.
Ekkor a királyt elfutotta a méreg, és megparancsolta, hogy bármibe kerüljön is, a vénasszonyt fogják meg. El is fogták, és vitték a király elé. Ott úgy eltángálták, hogy elállt a lélegzete. A király meg elrendelte, hogy testét csavarják bele nemezlapba, adják oda az öszvérhajcsároknak, hogy vessék a tengerbe.
A hajcsárok felkötötték az öregasszony testét az öszvérre, és elindultak a tengerhez. Az meg nem messze a tengertől magához tért, fejét felemelte és felült. A hajcsárok elámultak.
– Térjetek vissza a királyhoz – mondta nekik a vénasszony -, és üdvözöljétek: mondjátok meg neki, hogy úgymond, feltámadott az anyád. Úgy végrendelkeztem, hogy halálom után dobjanak a tengerbe.
Az öszvérhajcsárok sietve visszatértek a királyhoz, és jelentették neki:
– Király, üdvöz légy, anyád feltámadott, és kéri, hogy küldj érte embereket, akik idehozzák elibéd.
– Hogy a tető szakadjon rátok! Fussatok vissza, fogjátok el és hozzátok ide! – parancsolta a király.
Mire azok visszafutottak, addigra már nem volt ott se vénasszony, se öszvérek: a banya az öszvéreket behajtotta egy csónakba, és átkelt a túlsó partra. Puszta kézzel tértek vissza a hajcsárok.
– Hát az öregasszony hol van? – kérdi a király.
– Király – felelték azok -, mire mi odaértünk a tengerpartra, ő már ladikra rakta az öszvéreket, és kijutott a tengerre.
Így szólt a király a háziasszonynak, a koldusnak meg a kereskedőnek:
– Mit tehetnék én az érdeketekben, mikor az én eszemen is túljárt a vénasszony.
Azok meg lehorgasztották fejüket, s ki-ki hazatért.