Hát Botond vitézről hogyan szól az ének?

Botond pusztított a Majna vidékén. Ott nem volt sok vár, ami megakaszthatta volna útjában, sereg sem akadt, mely megállíthatta volna. Botond vitéz útja a dicsőség útja vala.

Mikor meghallotta, hogy mi történt a Lech-mezején, szörnyen megharagudott és egyenesen a zsákmánnyal hazatérő ellenségnek tartott. Összecsapott vele kegyetlen csatában s addig nem nyugodott, míg a magyaroktól elvett zsákmányt mind vissza nem ragadta s töméntelen kárt okozva emberéletben, nagy diadallal visszatért hazájába.

A hagyomány tartja. Igaz-e, nem-e; Isten a megmondhatója.

Nem sokkal ezután ismét eszébe vette Botond vitéz, hogy jó volna a görög császárt meglátogatni. Volt oka ennek a nem barátságos látogatásnak, mert a császár, mihelyt meghallotta, hogy a magyarokat Ottó német császár megverte, ő sem akart tudni az adófizetésről.

E miatt ment le hozzá látogatóba Botond.

Konstantinápoly városában lakott a császár. Erős várfal vette körül, rettentő érckapu zárta el a befelé vezető útat.

Szépen kérte Botond vitéz, hogy nyissák ki előtte, mert beszélni valója van a császárral. Az érckaput csak nem akarták kinyitani. Ekkor Botond vitéz megforgatta rettenetes buzogányát s úgy reá csapott a várnak érckapujára, hogy a föld is megreszketett s a kapun pedig akkora rés nyilott, hogy azon egy négy esztendős gyermek ki és be járhatott volna.

Erre aztán megijedt a császár.

Kiküldött egy görög óriást.

A görög óriás nagy hányivetiséggel birokra szólította a magyarokat. Ha a görög győz, adót fizet a magyar a császárnak; ha a magyar győz, tovább is adófizetője lesz a császár a magyaroknak.

Előlépett maga a vezér: Botond vitéz.

Letette a kardját, le a rettenetes buzogányt, nem volt vele semmi egyéb fegyver csak irtózatos két ökle.

Csufolódott a görög óriás.

– Jó volna, ha még hívnál valakit magad mellé segítségül, bizony kevés vagy te nekem! – Botond vitéz felelet helyett megragadta a hetvenkedő görögöt, vasmarka összeszorult, mint a harapófogó s a következő pillanatban ott hevert a nagytestű legény a földön, kitört a lába, úgy oda sujtotta Botond.

Bezzeg a vár faláról szégyenkezve sompolyogtak haza palotáikba a szép görög hercegleányok, hallgatott a császár, de ujjongtak a magyarok, hogy a becsületet ily módon megvédte vasmarku Botond.