Bumbó mulat
Leó, az oroszlán, pompás fickó volt; Mackó is pompás fickó volt; de Bumbó, a kis elefánt, volt valamennyiük között a legpompásabb fickó. Bumbó eltürte, hogy a többi állat mulasson vele. Meghuzták a farkát, – ez bizony elég gorombaság volt tőlük! – és meghuzták az ormányát, hosszu, göngyölödő ormányát. De a Bumbó sohasem haragudott meg érte. Sohasem? Nos, ugy szólván sohasem. Csak egyszer lobbant haragra és ennek ez a históriája:
Leó odaszaladt Bumbóhoz és igy szólt hozzá:
– Bumbó, éppen most jövök a cirkuszból. Akarsz cirkuszt játszani?
– Hogyne akarnék, – felelte Bumbó. – Mindent szivesörömest a kicsik mulattatására. Mit csináljak?
– Szaladj csak, a többi a mi dolgunk lesz, – szólt erre Mackó, aki szintén ott volt a cirkuszban és látta Hizó urfinak a legnehezebb produkcióját.
Bumbó jókedvüen szaladni kezdett.
– Sohase voltam még cirkuszban, – igy szólt; – de ha ez az egész, hát ez nagyon egyszerü.
Hallotta, hogy valaki utána szalad és a következő pillanatban érezte, hogy valami suly nehezedik a vállára.
– Ez a cirkusz? – kérdezte Bumbó.
– Nem egészen, – felelte Leo. – Várj egy kicsit, mindjárt meglátod!
Bumbó várt, de semmit sem látott. Érzett azonban valamit és azt hitte, hogy ez annyi, mintha látna valamit.
– Ez a cirkusz? – kérdezte Bumbó, mikor Mackó felkapaszkodott Leónak a vállára. – Ugy-e ez a cirkusz?
– Nem egészen. Várj még egy kicsit, – szólt Leó. – Róka koma, rajtad a sor!
– Azt hiszem, ez a cirkusz, ugy-e? – kérdezte Bumbó, mikor Róka koma is fent ült már Mackónak a feje bubján.
– Várj még egy kicsit, – szólt Leó.
A majomkisasszony volt az utolsó, aki ránehezedett terhével Bumbó hátára. Bumbó nem állhatta tovább a dolgot. Mihelyt a majomkisasszony is elhelyezkedett kényelmesen Róka komának a fején, Bumbó megindult.
– Ha jól sejtem, – mondta, – a cirkuszban köröskörül kell szaladni?
Azután elkezdett körbe járni a mezőn és ekközben egyre jobban közeledett a tóhoz.
A vállán ülő állatok sokkal jobban örültek a lovaglásnak, semhogy a tavat észrevették volna.
Egyszerre csak Bumbó megállt és lehajtotta a fejét, és a lovasok nagy loccsanással mind belepottyantak a vizbe.
– Ha ez a cirkusz, – szólt Bumbó, – hát akkor nagyon kedvemre való játék.
Azután ormányával ráfujta a vizet a többiekre, és azt gondolta, hogy ez jó tréfa volt.
De Leó, Mackó, Róka koma és a majomkisasszony soha többé nem akart cirkuszt játszani.
Mért nem kapott Bumbó lekváros lepényt?
Az elefántmamának nagyon sok dolga volt, mert lekváros lepényt sütött a kis Bumbónak. Elküldte hát hazulról az elefántpapát a kis Bumbóval sétálni.
– Meglátogatjuk az oroszlán bácsit, – szólt az elefántpapa és elindult Bumbóval együtt hazulról.
Végigmentek az utcán és bekopogtak az oroszlán házába. És mit gondoltok, ki nyitott ajtót nekik? Senki más, mint az oroszlán urfi, a kis Leó.
– Itthon van az oroszlán bácsi? – kérdezte az elefántpapa.
– Itthon van, – szólt Leó, azután kiment a kertbe Bumbóval játszani, mig az öreg elefánt és az öreg oroszlán odabent beszélgetett.
A kis Leó nagy csint eszelt ki barna kis fejében és egy percre eltünt a kertből. Mikor visszatért, nem győzött mosolyogni, sőt amikor megfordult, ugy látszott, mintha a feje bubja is mosolyogna.
Az öreg elefánt és Bumbó elbucsuzott és haza indult, hogy megegyék a jó lekváros lepényt.
Mialatt hazafelé siettek, mindenki megfordult utánuk és elnevette magát.
– Bizonyosan a te furcsa kis kalapodon nevetnek, – szólt az elefántpapa. És ő maga is nevetett magában.
Később találkoztak Jónás bácsival, a vizilóval és barátjával, az orrszarvúval.
– Nézd, Jakab! – mondta Jónás bácsi az orrszarvúnak. – Mi lóg az elefántpapa kabátján…
– Hehehe… Igaz, furcsa!…
Amikor Bumbó és a papája hazaért, az elefántmama is elnevette magát. És Bumbó megnézte apjának a hátát és ő is nevetett.
Erre az elefántpapa is jobban körülnézett és érezte, hogy az egyik gombján egy darab papir lóg, ezzel a felirással: „Nem furcsa?”
Természetesen azt gondolta, hogy Bumbó akasztotta rá a gombra a papirdarabot; ennélfogva ágyba kergette Bumbót és nem adott neki a lekváros lepényből.
De az elefántpapa később gondolkozni kezdett a dolgon és visszaemlékezett rá, hogy Leó babrált valamit a háta mögött, mialatt ő az öreg oroszlánnal beszélgetett. Felöltözött hát az ócska ruhájába és bement Bumbó szobájába és ott énekelt és táncolt neki, hogy felviditsa Bumbót. És bár nagyon rosszul énekelt és a hangja nagyon rekedt volt, mégis olyan furcsa látvány volt, amint táncra kerekedett, hogy Bumbó abbahagyta a sirást és kacagni kezdett. Erre aztán, hogy kárpótolja Bumbót az elmaradt lekváros lepényért, az elefántpapa megigérte Bumbónak, hogy elereszti őt iskolába a többi kis állattal.
Bumbó az iskolában
Alig töltött Bumbó egy félórát az iskolában, már rá jött arra, hogy nem is olyan jó iskolába járni, mint ahogy gondolta. De könnyebb ám elkezdeni az iskolába járást, mint abbahagyni. Ez volt Bumbónak is a véleménye, mert hát most már kénytelen volt eljárni az iskolába, akár volt hozzá kedve, akár nem.
Egy dolog azonban nagyon tetszett neki és ez az volt, hogy mindig ő volt a harmadik az osztályban. Bumbó ugyanis nem mondta meg odahaza a papának és a mamának, hogy mindössze hárman járnak az osztályba és igy aztán az elefántpapa és az elefántmama nagyon büszke volt rá, hogy a fiuk mindig a harmadik volt az osztályban.
Egyszer Bumbó furcsa érzéssel ébredt fel reggel és miután gondolkozott a dolgon, rájött, hogy ez a furcsa érzés azt jelenti, hogy valami furcsa dolog fog történni vele. S minthogy a furcsa érzése nem volt kellemes, bizonyos volt benne, hogy az a furcsa valami sem lesz kellemes, ami történni fog vele.
És mikor közeledett az iskola felé és azt látta, hogy a tanitó bácsi, aki Maki doktor ur volt, nádpálcájával veri a fiát, Bumbó még bizonyosabban érezte, hogy az a furcsa valami nem lesz kellemes, ami történni fog vele. Ennélfogva megfordult és haza akart szaladni. De ebben a pillanatban Maki doktor ur rákiáltott és Bumbónak be kellett mennie az iskolába. És Bumbó a tanitó bácsi hangjából még jobban meggyőződött róla, hogy az a furcsa valami, ami történni fog vele, egy csöppet sem lesz kellemes.
Bumbónak sohasem jutott az eszébe, hogy mi az első betü az ábécé-ben. Azt tudta, hogy az Á van az ábécé egyik végén és a Z van az ábécé másik végén, de abban soha sem volt bizonyos, hogy a kettő közül melyik van az ábécé elején és melyik van az ábécé végén.
Igy aztán mikor Róka koma kis lánya nem tudta megmondani, melyik az ábécé első betüje és Maki doktor Bumbót szólitotta fel felelni, Bumbónak sokáig kellett törnie a fejét, amig kitalálta a feleletet. És miután sokáig törte a fejét, azt gondolta, hogy az ábécé első betüje a Z.
De azt is tudta, hogy ha jól felel a kérdésre, akkor ő lesz a második tanuló az osztályban és Róka koma kis lánya kerül a harmadik helyre, amely mindig Bumbónak a helye volt. És Bumbó nem akarta elvesziteni a harmadik helyet, mert itt nagyon jól érezte magát.
Ennélfogva nem akart jól felelni és azt felelte, hogy az ábécé első betüje az Á.
– Jól van, – szólt, Bumbó nagy meglepetésére, Maki doktor. – Ülj feljebb!
Bumbó nagy meglepetésében nem mozdult.
– Ülj följebb! – kiáltott rá Maki doktor, és Bumbó kelletlenül följebb ült.
A második hely éppen a középen volt és mikor Bumbó leült, a sulya ugy lenyomta a padot, hogy Bumbó ijedtében kiabálni kezdett, mert érezte, hogy most mindjárt valami furcsa dolog fog történni vele.
– Mi bajod? – kiáltott rá Maki doktor.
Bumbó felállt.
– Buhuhu, – szólt sirva, – valami furcsa dolog fog történni velem!
– Ülj le! – kiáltott rá Maki doktor; és Bumbó ijedten abbahagyta a sirást és gyorsan leült.
Nagy reccsenés hallatszott. A pad letört középen Bumbó sulya alatt, s akik rajta ültek, Leó, az oroszlán urfi, Bumbó, és a Róka koma kis lánya, mind a hárman lefordultak a földre.
Maki doktor hatalmasan elnáspágolta Bumbót a nádpálcájával és visszaültette őt megint az osztály legvégére, azzal, hogy onnan soha többé el ne mozduljon!
De Bumbó nagyon boldog volt, hogy visszakapta megint a régi helyét, mert bizonyos volt benne, hogy addig, amig ott fog ülni a harmadik helyen, soha semmi kellemetlen furcsaság nem fog többé történni vele az iskolában.
Bumbó táncolni tanul
Bumbó semmiféle leckét nem szeretett, de legkevésbbé szerette a táncleckét. Az elefántpapa azonban, minthogy ő maga nagyon szeretett táncolni, azt hitte, hogy természetesen Bumbó is szeret táncolni. Elküldte hát Bumbót a medvenénihez tánciskolába és a medvenéni elkezdte tanitani Bumbót arra, hogy: „Egy, kettő, három, hop!” – meg hogy miképpen kell a lábaujjait kifelé forditani és igy tovább.
Egy szép napon, miközben Bumbó az „egy, kettő, három, hop!”-ot próbálgatta, a medvenéni megmagyarázta Bumbónak, hogy mindig a lábaujjain kell táncolnia és hogy nem szabad olyan esetlenül rakni a lábait, mint ahogy rakja. De Bumbó továbbra is rálépett az egész talpára, ugy hogy a medvenéni rákiáltott:
– A lábad ujján! A lábad ujján!
Bumbó megpróbált a lába ujjára emelkedni, a próbálgatás közben azonban orra vágódott!
Erre természetesen sirva fakadt, a többi kis állat ellenben nevetett rajta. Bumbó erre föltette magában, hogy visszaadja a kölcsönt a medvenéninek.
A táncóra után elmondta Bumbó pajtásainak, hogy mi a szándéka és miután mind hozzászóltak a dologhoz, Róka koma fia végül pompás tervet eszelt ki. Mindjárt el is indultak valamennyien, hogy a pompás tervet végre is hajtsák. Ásót, kapát vitt magával mindegyikük és arra a helyre vonultak ki, ahol a medvenéni a táncleckéjét szokta tartani. Ott nagy lukat ástak középen, azon a helyen, ahol maga a medvenéni szokott táncolni és ahol meg szokta mutatni, hogy mit kell csinálni az „egy, kettő, három, hop!”-ra.
És mikor megásták a lukat, felöntötték szappanos vizzel az elefántmamának a mosdótálából. Azután beboritották a lukat rudakkal, s földet és füvet szórtak rá, ugy hogy senki sem vehette észre, hogy luk van alatta.
Másnap idejében mindnyájan kivonultak a táncleckére, mert látni akarták, hogyan fog sikerülni a medvenéninek az első „egy, kettő, három, hop!”-ja. Az elefántpapa, mikor látta, hogy Bumbó milyen szivesörömest megy a táncórára, nagyon örült, mert azt hitte, hogy Bumbó végrevalahára mégis csak megszerette a tánctanulást. Elhatározta hát, hogy ő is elmegy a táncórára és végignézi, hogyan táncol Bumbó.
Mikor megérkezett a tánciskola helyére, ott volt már mindenki a medvenénin kivül, aki azért nem volt még ott, mert korán volt még a táncórát elkezdeni. Az elefántpapa, aki mindig nagyon büszke volt a saját táncára, azt gondolta, hogy addig is megmutatja majd a medvenéni tanitványainak, hogyan kell táncolni a kékvókot. Mikor Bumbó meghallotta, mi a szándéka az apjának, ugy megijedt, hogy kapta magát, elszaladt és elbujt. De az elefántpapa nem látta Bumbót és nyugodtan odament a középre és ott táncra kerekedett.
A tanitványok, akik körben ültek és látták az elefántpapát, nevettek egytől-egyig már előre, mert tudták, hogy mi fog történni. És az elefántpapa is nevetett és még tüzesebben rakta a táncot; és minden lépésével közelebb jutott a tánchely közepéhez, mig végül rálépett arra a füre, amely a mély nagy lukat boritotta.
Nagy reccsenés hallatszott! A rudak eltörtek és az elefántpapa hanyatt vágódott és fejjel lefelé belezuhant a szappanos vizbe! A szappanos viz belement a torkába, felszivódott az orrába és a szemébe, ugyhogy az elefántpapa elkezdett köhögni, tüszkölni és kiabálni, és jóideig lubickolt a vizben, mig végül nagynehezen kikászolódott a lukból.
Mikor kint volt a lukból, nagyot trombitált és dühösen nekirohant a medvenéni tanitványainak, mert nagyon szeretett volna megverni valakit. De a medvenéni tanitványai mind elszaladtak és elbujtak, ugyhogy az elefántpapa senkit sem tudott elcsipni, amig Bumbó késő este haza nem került. Ekkor aztán egy vesszővel ugy elrakta Bumbót, hogy Bumbó fájdalmában megtanulta, hogyan kell az „egy, kettő, három, hop!”-ra emelgetni a lábait, és élete fogytáig soha többé el sem felejtette.
Bumbó sportol
Közeledett az iskolai nagy sportversenyek ideje, igy hát Bumbó a pajtásaival együtt keményen gyakorolta magát. De Bumbó csakhamar rájött, hogy akármilyen keményen gyakorolja is magát, sohasem tud oly gyorsan futni, mint Leó, az oroszlánurfi, aki csaknem olyan gyorsan tudott szaladni, mint Lulu, a kis leopárd, a biciklijén.
Bumbó észrevette, hogy Leó mindig vitt a kezében egy kis füvet, amikor szaladt, és ebből azt következtette, hogy ha Leó ezért tud olyan gyorsan szaladni, akkor ő majd olyan valamit fog a kezébe, ami sokkal többet ér, mint az aszott vén fü. Legközelebb tehát, mikor versenyt akartak szaladni, Bumbó felkapta a labdaütőjét és lábszárvédővel indult futásnak. Rágta, rágta a labdaütőt, de futás közben megbotlott valamiben és lezuhant éppen Lulu leopárd biciklije előtt. Lulu nagyot bukfencezett a biciklijével és rápottyant Leónak a fejére. Persze mind a ketten nagyon megharagudtak és kijelentették, hogy valamikor visszafizetik még a kölcsönt Bumbónak.
Bumbó pedig elhatározta, hogy tovább nem kisérletezik a versenyfutás nehéz munkájával, hanem részt fog venni a nagy csónakversenyben. Csakhogy mikor először beleült egy csónakba, a csónak elmerült, mert Bumbó nagyon kövér és nehéz volt. Bumbó erre bőjtölni kezdett és nagy gyaloglásokat végzett, hogy lesoványodjék.
Az elefántpapa pedig elment és vásárolt Bumbó számára egy uj csónakot, amely elég nagy volt és elbirta Bumbót. Bumbó pedig minden áldott nap elment csónakázni és keményen gyakorolta magát a versenyre. Ilyenkor az elefántpapa a part mentén együtt szaladt Bumbó csónakával, a botjával integetve, és oda-oda kiáltott Bumbónak:
– Rajta! Rajta!
Egyszer aztán, mikor Bumbó sokkal erősebben evezett, mint ahogy rendesen szokott, és a csónak gyorsan siklott előre, azt hallja Bumbó, hogy az elefántpapa rákiált, de más valamit kiált, nem azt, hogy:
– Rajta! Rajta!
Azon gondolkozott még, hogy ugyan mit kiálthatott neki az elefántpapa, mikor nagyot zökkent a csónak, és Bumbó belefordult a vizbe. A csónakja összeütközött egy másik csónakkal!
Bumbó erre azt hitte, hogy Leó és Lulu tréfálta meg igy. Ezért, mikor azt látta, hogy valaki kidugja mellette a fejét a vizből, lenyomta a lábával a fejet a viz alá. Kétszer-háromszor megtette már ezt, mikor egyszerre csak azt látja, hogy Leó és Lulu a parton ül és hangosan nevet rajta. Erre aztán, mikor a fej legközelebb megint fölbukkant a viz alól, Bumbó jól megnézte és azt látta, hogy Maki doktornak, a tanitó urnak, a feje volt! Másnap aztán Maki doktor alaposan elnáspágolta Bumbót az iskolában a nádpálcájával és Bumbó nem is ült többé soha csónakba, hogy gyakorolja magát a nagy csónakversenyre.
Pórul járt Bumbó a bicikliversenyen is. A marabúval került össze és teljes erejével hajtotta a biciklije kerekeit, ugy hogy végül jól el is hagyta már a marabút. De mikor a célpont közelébe jutott már, biciklijének a gummikereke elpukkant, és Bumbó hiába erőlködött, a biciklije sehogy sem mozdult ki a helyéből. Végül fel is fordult a bicikli, és Bumbó bukfencezve lezuhant a földre.
A nézők nagyot nevettek Bumbó tragédiáján, a marabú pedig kényelmesen bekarikázott a biciklijén a célhoz.
Bumbó a kádban
Mindenszentek előestéje volt, és Bumbóéknál nagy titkot rejtegettek. Megérkezett az oroszlánbácsi látogatóba, egy hétre, és azóta a lépcső tetején az ajtó mindig zárva volt. Az oroszlánbácsi beszélt valamit almáknak a kikaparásáról, azután lefeküdt az ágyba, mert hát ő egész nap aludni szokott és éjszaka szokott ébren lenni.
Bumbó ártatlan arcot vágott, de azért azt gondolta, hogy sokkal jobb volna odalent lenni a csukott ajtó mögött. Magával hitta hát kis öccsét, Mumbót, nekitámasztották a létrát a padlásnak és bemásztak az ablakon át a padlásra.
De amikor odabent voltak a padláson, nem találtak semmi titokzatos dolgot, csak egy régi kádat, tele vizzel, és nem találtak egyetlen darab almát sem.
– Megállj csak, – szólt Bumbó. – Az oroszlánbácsi azt mondta, hogy ki kell kaparni az almákat. Ez bizonyára azt jelenti, hogy az almák a kádban vannak, a kád legfenekén.
Bumbó meg Mumbó ugyanis sohasem kapartak ki még életükben sehonnan sem almákat és igy szentül meg voltak győződve róla, hogy csak a kádban lehetnek az almák.
Levetkőztek hát és Bumbó mélyen beledugta a fejét a kádba. Neki ütötte a fejét a kád fenekének, és ebbe ugy belekáprázott a szeme, hogy csillagokat látott és azt hitte, hogy ezek a csillagok az almák. De sehogysem tudta kikaparni az almákat és mikor felállt, csaknem orditott, ugy fájt a feje. De azért azt mondta Mumbónak, hogy csupa gyönyörü szép almát látott a kádban.
Mumbó hallotta a szörnyü koppanást, mikor Bumbó odaütötte a fejét a kád fenekéhez. Ennélfogva azt gondolta, hogy jobb lesz, ha beleülnek a kádba. Belelépett hát a kádba és leült és elkezdett tapogatózni a vizben az almák után; de egyetlen almát sem talált.
Ekkorára belelépett Bumbó is a kádba és nagy esőt vert fel a szivaccsal. Mikor Mumbó látta, hogy Bumbó mit csinál, ő is azt akarta csinálni. Megpróbálta hát elkapni a szivacsot Bumbótól és erre összeverekedtek egymással, olyannyira, hogy végül az egész kádat felforditották és a viz végigfolyt a padlón és kifolyt az ajtó alatt.
Az oroszlánbácsi felébredt a lármára és hálóingében felszaladt az ajtóhoz, hogy lássa, mi történt. És mikor ott állt figyelve az ajtó előtt, tocsogva végigömlött az egész viz a lépcsőn és eláztatta az oroszlánbácsit tetőtől talpig. Erre az oroszlánbácsi akkorát orditott, hogy a titkos ajtót felrepesztette és csaknem lefujta a ház tetejét.
Bumbó és Mumbó remegni kezdett és nagyon szerette volna tudni, mi történt. Az oroszlánbácsi pedig ezenközben visszarohant a szobájába és felöltözött.
Végül felöltözve nagy ugrásokkal felrohant megint a lépcsőn a padlás ajtaja elé és torkaszakadtából orditott és azt orditotta, hogy le fogja harapni valakinek a fejét, hogy példát mutasson.
Bumbó erre megint ártatlan arcot vágott és kiugrott a padlásajtón keresztül az oroszlánbácsi elé, trombitálva az ormányával. Az oroszlánbácsi, mikor meglátta Bumbót, ugy megijedt tőle, hogy hanyatthomlok lerohant a lépcsőn. Rohanás közben elesett és legurult a lépcső tövéig, azután felugrott és rohant, rohant, amig el nem fogyott a lélegzete.
Az almák pedig csakugyan ott voltak a padláson, csakhogy nem a kádban voltak, hanem az oroszlánbácsi utitáskájának a fenekén. De az oroszlánbácsi ijedtében olyan messzire elrohant, hogy csak napok mulva került vissza megint Bumbóéknak a házába. És az almák ekkorára már egytől-egyig megrothadtak és elromlottak.