A híres Budvár átellenében emelkedik a Csicser: magasabb Budvár hegyénél. A Csicser tetejéről egy egész sereg várat lehet látni. Jól látszik ide Zeta vára, Kadics vára, s ide látszanak a bágyi és galambfalvi várak is. A Csicser tetején is vár volt a rabonbánok* idejében, s mert Csicser vára volt a legmagasabb valamennyi közt, innét vették észre a székelyek, ha ellenség közeledett s nyomban jelt adtak a többi váraknak, hatalmas nagy tüzeket gyújtván.
Abban az időben, mikor Budvárában rabonbánok székeltek, egy Csicser nevű vitéz dalia lakott a csicseri várban. Ez a dalia megszerette a budvári rabonbán szépséges leányát, s amikor csak szerét ejthette, átlovagolt Budvárába. A leány is szerette a daliát, de a büszke rabonbán, mikor észrevette leánya hajlandóságát, kitiltotta a várból Csicsert. Kevesellette, mert Csicser nem volt fejedelmi vérből való. Azt mondta Csicsernek:
– Hallod-e, ne járj az én leányom után! Maradj veszteg a váradban. Fejedelmi személy illeti meg az én leányomat.
Elment Csicser nagy búsan, s többet nem is alkalmatlankodott Budvárában. A csicseri várból sóhajtozott a szép leány után, aki éppen úgy sóhajtozott őutána. Hanem hiába volt a büszke apa tilalma: a fiatalok mégis beszélgettek egymással. Nyílvesszőn küldözgették egymásnak kesergő leveleiket.
– Ne búsulj – írta a leány -, elébb-utóbb a tied leszek.
Válaszolt a dalia:
– Ne sírj, élve vagy halva, de egymásé leszünk.
Így múltak az esztendők, mígnem egyszer ellenséges népek törtek be az országba. Csicser vette észre először, hogy jön az ellenség, lassankint elborítja a Küküllő mentét. Egyszeriben meggyújtotta az óriási famáglyát, s ezzel jelt adott a szomszéd váraknak. Egy pillanatban mozdult meg az összes várak fegyverhordó népe, s kikerekedvén a várakból, összeverődött egy seregbe, s mentek mind a rabonbán után. Ott volt Csicser is a vitézek közt, az ő kis seregének az élén. De alig csaptak össze, az ellenség körülvette a rabonbánt. Itt volt az ideje, hogy Csicser megmutassa a vitézségét. Széles kardjával utat vágott, úgy vágtatott a rabonbán mellé, s nagy erős viadal után megmentette a rabonbán életét. Az ellenség szétszaladt, s a győzelmes sereg diadalmasan tért vissza a várakba.
– No, Csicser – mondá a rabonbán útközben -, az életemet megmentetted: kérjed vitézségednek akármi jutalmát, megadom.
– Akármit kérhetek? – kérdezte Csicser.
– Akármit, akármit!
– Add nekem a leányodat!
– Hát legyen a tied – mondotta a rabonbán. – Szavamat adtam: meg sem is másolom.
Még aznap megtartották a lakodalmat, s hét álló hétig nem is lett vége a nagy dínomdánomnak.