A farkas sokáig kábultan feküdt a földön, eközben azonban korántsem földöntúli, hanem zavaros álomképek gyötörték. Végül azonban magához tért, s ezzel hatalmas étvágya is felébredt. Ahogy ide-oda jártatta a tekintetét, észrevette, hogy alatta a völgyben két bakkecske éppen akkor rontott neki egymásnak.

– Hohó! – kiáltott fel örömében. – Itt mindjárt dupla zsákmányt sodort elém a sors! Ezeket most elvakítja a düh, így aztán könnyű prédát jelentenek számomra. – Ezzel szélsebesen száguldani kezdett abba az irányba.

A bakkecskék azonban előbb meglátták a farkast, semmint odaért volna hozzájuk.

– Hagyjuk most a civakodást – mondták egymásnak -, és lássuk, hogyan védhetjük meg magunkat a farkas ellenében, mert az biztos, hogy az ordas valami gonoszat forral ellenünk!

– Hej! – kiáltott rájuk a farkas azon nyomban, ahogy odaért. – Hát szabad a község legelőjét így összetaposni?!

– De kedves farkas – felelte a két bak -, hogyan mondhatsz ilyet? Nézz csak körül jobban! Ez bizony sohasem volt a község legelője, hanem a mi atyai örökségünk, éppen ezt akartuk felosztani egymás között, amikor te ideértél. És mivel te olyannak látszol, mint aki nagyon bölcs az elosztás kérdésében, valószínűleg jobban értesz hozzá, mint mi. Kérünk hát inkább, hogy segítsd eldönteni a vitánkat!

Mivel ennyire megtisztelték, a farkas nem akarta bevallani, hogy dehogy is ért ő a földosztáshoz, hanem így szólt:

– Nos, felőlem rendben van a dolog. Hát akkor folytassátok tovább a küzdelmet, s majd én leszek a döntőbíró!

– Kedves farkas – mondták a bakkecskék -, légy szíves, akkor állj a telek közepére, mi pedig elmegyünk a két szélére. Onnan indulunk egyszerre, futva, és amelyikünk elsőnek ér tehozzád, az legyen a jövőben a jogos tulajdonos!

– Helyes! – felelte a farkas.

Erre aztán a két bak egyenlő sebességgel rontott a telek két széléről villámsebességgel előre, és olyan mélyen átszúrták a farkas beleit a hegyes szarvukkal, hogy a holdfény belevilágított az ordas üres gyomrába. A farkas eszméletlenül összerogyott, a két bak pedig gyorsan hazaszaladt, mert eszük ágában sem volt megvárni, amíg a farkas magához tér.