Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy apa meg egy anya, akiknek három fiuk volt meg egy lányuk. Már nagyok voltak, de dolgozni nem akartak. Az anyjuk egyszer elátkozta őket:

– Bárcsak farkasokként elszaladnátok.

És hopp, azonnal mindegyik farkassá változott és, mint farkasok, szétfutottak. Elfutottak az erdőbe. Éjjel emberek, de nappal farkasok. Az erdőben felépítették a házukat, mindent elrendeztek.

A lány egyszer megkérdezte:

– Mama, most miért vagyok egyedül? Hol vannak a bátyáim?

– Tudod – felelte az anyja -, egyszer azt mondtam, hogy szaladjatok el farkasokként – és ez egy varázsszó volt, így elátkoztam őket, és elfutottak.

– Nem tudná valaki megmenteni őket? – kérdezte a lánya.

– Nos – felelte -, kislányom, ha köpnék egyet és azt ismét lenyelném, ők visszaváltoznának gyerekekké, de én azt nem tudom lenyelni, mert szörnyen félek mindenféle kukactól, bogártól… Nem tudom megtenni.

Az a lány már nem volt kicsi, tudott fonni, szőni. Szőtt vásznat, a bátyjainak varrt fehérneműt és ágyneműt. És felkészült, hogy elmenjen a bátyjai keresésére. Amikor az anyja megmondta, hogy a fiúk merre futottak el, a lány is arra indult.

Megy, mendegél, egyre csak megy. Hosszú idő eltelt, míg elért az erdőbe. Látja, ott áll egy kunyhó. Bement a kunyhóba, de egy élő lelket sem talált ott. Az asztalon azonban ott volt három pohár teával, és mellette egy-egy abrakos tarisznya. És volt ott három ágy is. Ezt gondolta: “Biztosan itt lehetnek a bátyáim”. Akkor elővette az ágyneműt, rendbe tette az ágyakat, bevetette azokat és a fehérneműt is rátette az ágyra. Közben megéhezett. Odament az egyik pohárhoz, harapott egy kis kenyeret és ivott pár korty teát, a másik pohárnál is harapott egy kis kenyeret és abból is ivott teát, a harmadik pohárnál is ezt tette.

És egyszerre kopogást hallott. Már itt dobognak, látja, farkasok jöttek. Bemászott az egyik ágy alá. A farkasok, amikor a kunyhóhoz értek, emberekké változtak. Beléptek. Enni és inni kezdtek. A legnagyobb így szólt:

– No mi történt? A kenyerembe beleharaptak, a teámból ittak.

A második is megszólalt:

– No, mi történt? Énnálam is ez történt.

A harmadik szintén megszólalt:

– És ha megtalálnánk – kérdi a legkisebbik – mit tennénk vele ezért?

A legnagyobb mondja:

– Tudod mit? Széttépném, mint egy farkas.

A második ezt mondta:

– No, mit? Hiszen ha én nem vagyok farkas, agyonverném.

De a harmadik így beszélt:

– Ha én megtalálnám, megcsókolnám, ha ember, és hagynám, hogy mivelünk éljen. Nézzetek csak körül – milyen az ágyunk! És egy korty teáért agyonverni egy embert? Azt már nem!

Kezdték átnézni a szobát. A legidősebb az ágy alá néz – senki. A második is megnézi – az ő ágya alatt sincs senki. Benéz a sajátja alá a legkisebbik – ott van.

– Mássz elő!

A lány előmászott. A legkisebb fiú így szólt:

– Ez biztosan a húgunk. – Mindjárt meg is csókolta, amint megígérte. – Most meg – mondta – velünk fogsz maradni. Mi nappal farkasok vagyunk, de éjjel emberek. De, húgocskám, ha kimész az erdőbe, nem számít, hogy a testvérünk vagy, széttépünk, hiszen farkasok vagyunk. Habár ismerünk, nekünk, farkasoknak az a dolgunk, hogy embereket marcangoljunk szét.

– De én hogyan menthetnélek meg titeket? – kérdezte a lány. – Mit kell tennem, hogy ne legyetek többé farkasok?

– Ha három évig néma maradsz – mondták a testvérei -, akkor visszaváltozunk emberekké.

Mit tegyen? Rögtön elhallgatott, csak mutogatott, hümmögött – hm, hm, – mintha egy szót sem tudna. A fiúk megértették ebből, hogy a húguk elhatározta, hogy megmenti őket.

Kiment a kunyhóból egyszer. Szép, napos idő volt. Nem messze széles út vezet. Hallja, hogy lábak dobognak, és azt gondolta, hogy a farkasok jönnek. Mit tegyen? Felmászott egy fára, hogy szét ne tépjék.

De a királyfi jött arra, és amint jött arra, meglátta a lányt, és megkérte:

– Másszál le!

Ő csak némán mutatta, hogy lemászik. Lesegítették. Nagyon szép lány volt, a királyfi beültette a hintójába és elvitte. Elvitte azért, mert olyan szép volt, és feleségül vette, és együtt éltek tovább.

A királyfi anyja pedig boszorkány volt. Ráparancsolt a fiára, hogy utazzon el, a felesége akkor egy fiút szült. A királyfi anyja elvitte a kicsit az erdőbe, egy farkaskölyköt hozott a helyére. Amikor a fia hazajött, ezekkel a szavakkal fogadta:

– Ej, micsoda feleséget szereztél magadnak, aki farkaskölyköt szült.

A fiatalasszony csak szavak nélkül mutogatja, hogy a farkaskölyök nem az övé, egy szót sem akar szólni. Mutatta, hogy szép kisfiú volt. Az nem értette meg, de semmit sem csinált vele.

Másodszorra ikreket szült. Az anyósa ismét elvitte a gyerekeket, kicserélte.

– No, látod – mondta a fiának -, kit hoztál magadnak az erdőből?

A gyerekeket kivitte az erdőbe.

– Most te magad nézd jól meg – mondta az anyja -: a feleséged vadállat, és vadállatokat szül neked. Az egész királyságot ellepi vadállatokkal…

No, most mit tegyen? Habár szép volt a felesége, befogott a hintóba, gazdagon ellátta maga a király, mindent elfelezett, mindent elrendezett és a nőt elvitte az erdőbe.

Eltelt három év, a bátyjai már emberekként mennek haza. Hazamentek, de a testvérük nincs sehol.

Az pedig, amikor a király elvitte a palotából, ott járkált az erdőben. Meglátta, hogy egy nőstényszarvas vette a gondjaiba a gyerekeit. Mind a hármat elvitte egy helyre. A gyerekei megnőttek, kunyhót építettek maguknak és éldegélnek.

Egyszer arra ment a király, és beesteledett. Meglátta a kunyhót, ezért odaszólt a kocsisának:

– Menj be, és kérj éjszakai szállást! De jól nézz körül, nehogy minálunk nagyobbak legyenek!

Bement a kocsis. Bent csak egy nő volt gyerekekkel. Éjszakai szállást kért nála. A nő befogadta őket. A nő mindjárt felismerte a férjét, de a férfi már nem ismerte meg a feleségét. Megágyazott a nő a vendégeknek. A király meglepődött, hogy úgy ágyazott meg neki, mint egy királynak. A kocsis mindent megfigyelt. Enni adtak nekik, ugyanolyan kanalat kaptak, mint a királynál. Ez nagyon meglepte.

Amikor a király elaludt, a keze leesett az ágyról, a földig ért. A nő így szólt:

– Nagy fiam, menj oda, igazítsd meg az apád kezét. Apád elfáradt, elzsibbadt a keze.

A nagyobbik fiú odament, megigazította a király kezét.

A király tovább aludt, de hopp, a keze megint leesett. Odament a nő a másik gyerekhez és ezt mondta neki:

– Csókold meg apád kezét, és emeld fel, mert apád nagyon elfáradt, és elzsibbadt a keze!

A gyerek oda is ment, megcsókolta a király kezét, és feltette.

A kocsis így gondolkodott: “Ez egy egyszerű nő, és a királyt a gyerekei apjának nevezi?”

Hamarosan harmadszor is lecsúszott a király keze. Ekkor a nő a harmadik gyerekre parancsolt rá. Az is odament, feltette a király kezét, megcsókolta.

Reggel felkelt a király és a kocsis, megmosakodtak, a nő egy törülközőt adott neki, egy tükröt, fésűt – minden ugyanolyan, mint a királynál. Az azonban nem lepődött meg, mert azt hitte, hogy minden embernek ilyen holmija van.

Amikor elindultak, a kocsis elkezdett beszélni.

– Jó királyom, nem vettél észre semmit sem? – kérdezte.

– Mit kellett volna? – kérdezte a király.

– Amikor aludtál, az ágy olyan volt, mint otthon. Amikor mosakodtál, törölköztél – mint otthon, amikor ettél – az edények mind olyanok voltak, mint otthon. És – mondta tovább -, amikor lefeküdtél, én egész éjjel nem aludtam, arra vigyáztam, hogy nehogy történjen veled valami. Amikor aludtál, a kezed lecsúszott. A nő akkor így szólt: “Menj oda, Antas, csókold meg az apád kezét! Az apád keze nagyon elfáradt, elzsibbadhat.” A gyerek odament, megcsókolta a kezedet, felemelte. Hamarosan megint lecsúszott a kezed. “Menj – mondta a nő -, Baltazár, emeld fel az apád kezét! Apád nagyon elfáradt, a keze elzsibbadt.” Az a gyerek odament, megcsókolta a kezedet, felemelte. Amikor aludtál, egyszerre csak megint lecsúszott a kezed. A nő így szólt: “Menj oda, legkisebb fiam, emeld fel az apád kezét, csókold meg! Az apád nagyon elfáradt, a keze elzsibbadt.” A legkisebb fiú is odament, felemelte a kezedet, és ezután már nem csúszott le a kezed, tovább aludtál nyugodtan.

“Hogyan – gondolkodott el a király – nevezhetett engem a gyerekek apjának?”. Visszament. A nő akkor elmesélte, hogy hogyan menthette meg a bátyjait, miért nem beszélhetett; a király anyja hogyan vitte el a gyerekeket az erdőbe, és hozott helyettük állatokat.

A király azonnal kocsit hozatott, mindent felrakatott, felültette a nőt a gyerekekkel, és hazavitte őket.