Egyetlen leánya volt egy öregasszonynak. Anyja férfiruhába öltöztette, hogy játszhasson a szomszéd kisfiaival.

Hogy, hogy nem, egyszer elveszett a király leánya. Az öregasszony leánykája megtalálta s hazavezette.

– Édesanyácskám – mondta -, ez a leányka eltévedt, s én elhoztam hozzánk.

Az öregasszony magához vette a leánykát.

Hamarosan szétnyargaltak a király hírnökei, s fennszóval hirdették:

– Elveszett a király leánya, aki megtalálja, fényes jutalomban részesül.

Meghallotta ezt az asszony, hírül adta a királynak, hogy megtalálta a leányát, ott van a házában. Nazírja felpattant a király Lülizár nevű paripájára, s elment a király leányáért. Az öregasszony leánya kérte a nazírt, hogy őt is vigye magával a királyhoz.

Útközben az isten parancsára megszólalt Lülizár emberi szóval, s titkon azt mondta az öregasszony leányának:

– Ha kérdezi a király, hogy mit kívánsz, feleld, hogy csak Lülizárt akarod, mást semmit.

Mikor a leány megjelent a király előtt, és az megkérdezte tőle, hogy jutalmul mit szeretne, azt válaszolta, hogy egyedül csak Lülizárt.

– Hogyan válhatnék meg Lülizártól? Hiszen ő többet ér, mint az egész királyságom. Ha őt neked adom, akkor vele együtt kell hozzád adnom a leányomat is.

A király így hozzáadta a leányát is, megülték a lakodalmat hét nap és hét éjjel.

A király leánya azonban hamarosan rájött, hogy a férje – nő; az anyjához ment, és haragosan mondta neki:

– Dűljön össze a királyságotok! Nem férfi az én férjem, hanem nő, mit fogok most csinálni vele?

A királyné közölte ezt a királlyal.

– Mitévők legyünk most? – kérdezte a király. – Ha megöletem a vőmet, annak semmi értelme. Jobb lesz, ha elküldöm egy olyan helyre, ahonnan sosem tér vissza.

Ezt mondva, magához hívatta vejét.

– Fiam, el kell menned, s idehozni Lülizár testvérét.

Amikor a vő szomorúan visszatért Lülizárhoz, az megnyugtatta:

– Ne keseregj, eredj a királyhoz, kérj tőle egy tömlő óbort, meg egy kevés gyapjút. Elmegyünk és idehozzuk a testvéremet.

Mikor a leány megkapta a királytól a bort és a gyapjút, felült Lülizárra s útnak eredt.

Hosszú bolyongás után kijutottak a tenger partjára, ahol egy forrás csörgedezett. Itt azt mondja Lülizár a leánynak:

– Dugd be a forrás harmadik lyukát, a forrás medréből merd ki mind a vizet, és önts oda bort, te meg rejtőzz el. A testvérem kijön a tengerből, kiissza a bort, és berúg tőle. Akkor te felugrasz rá. Ha a tenger felé fordul, azt mondod neki: “Lülizár hív” – és ő követni fog engem.

A leány rendre mindent úgy cselekedett, ahogy a ló tanácsolta, és átadta Lülizár testvérét a királynak.

A király leánya meglátva férjét, felfortyant:

– Szabadítsatok meg tőle!

A király hívatta nazírját, és tanácskozni kezdtek, hogyan lehetne megszabadulni a vőtől, hogy többé ne térjen vissza.

– Királyom – szólt a nazír -, küldjük el a tündérekhez. Azoknak már úgyis hétéves a tartozásuk. Menjen el a vőd a tartozásért, a tündérek bizonyosan elpusztítják.

A király hívatta vejét, és megparancsolta, hogy menjen a tündérekhez a tartozásukért.

Lülizár megint csak megnyugtatta a tanácsért hozzá forduló leányt:

– Ne félj, elhozzuk mi a tartozást is!

A leány felült Lülizárra, és elindult a tündérek országába. Ott Lülizár azt mondta neki, hogy kösse farkát egy márványkőhöz. Akkor kirántotta azt helyéből, s a kő alatt nyílás tátongott.

A leány lement a mélybe, és ott talált negyven tündért.

– Ez aztán jó dolog! – mondták a tündérek örvendezve. – Finom csemege jött hozzánk!

– Még mi nem jut eszetekbe? – felelt a leány a tündéreknek. – Jobb lesz, ha a márványotokra vigyáztok. Megjelent itt a király, és elvitte a tartozás fejében a követ – én meg azért jöttem ide, hogy értesítselek benneteket.

Mikor ezt hallották, nagy riadalom támadt a tündérek között. A leány pedig, amint magára maradt, felkapta a batyuba kötött tartozást, amely egy oszlopon lógott. A tündérek még észhez sem tértek, mikor Lülizár már el is tűnt a leánnyal.

A király országába érve, a leány átadta a királynak a tündérek hétesztendei tartozását.

A király leánya újra kikelt magából, s ekkor a király nazírja tanácsára elküldte vejét, hogy hozza el a tündérek anyjának az olvasóját.

– Királyom – szólt a nazír -, szavamat adom, hogy ez egyszer nem tér vissza a vőd.

– Ne félj – vigasztalta Lülizár a leányt -, elhozzuk az olvasót is.

Megint csak felült a leány Lülizár hátára, és megérkezett a tündérek anyjának földjére. Háza egy meredek szakadék szélén állott.

– Ahogy bemégy a tündérek anyjának házába – mondta Lülizár a leánynak -, a vén banyát egy oszlopnál találod alva, az oszlopon pedig ott látod a himbálózó olvasót. Egy óra múlva az olvasó a vénasszony kezére pottyan. Jól ügyelj, amint az olvasó leesik, azonnal kapd el, gyere ki a házból, és ugorj a szakadékba, én ott várlak.

A leány mindent úgy csinált, ahogyan Lülizár tanácsolta neki, s amikor a szikláról leugrott, egyenesen Lülizár nyergébe esett.

A tündérek anyja, amikor felébredt, és észrevette, hogy eltűnt az olvasója, megszólalt:

– Nem átkozlak mással, csak azzal, hogy ha férfi vagy: válj asszonnyá, ha nő vagy: légy férfiú.

S abban a szempillantásban férfi lett a leányból.

Amint az olvasót átadta, a király veje sietett a feleségéhez. Kis idő múlva előjött a királyleány ragyogó mosolygással, s mondja szüleinek:

– Nem cserélem én az uramat senkivel a világon!

A király pedig egy egész várost ajándékozott leányának és vőjének, mondván:

– Éljetek ott kedvetek szerint.

Az égből leesett három alma: egy a mesélőé, másik azé, aki hallgatta, harmadik azé, aki megfogadta.