Száll a szellő, forog a forgó…
Egy kis mesét beszélek el a forgóról.
Volt egyszer egy szegény fiú. Kicsi volt a fiú, de nagy a bánata. Nem is fért el az a nagy bánat a fiúcska szívében, hanem kicsordult könny alakjában a szeméből.
A fiúnak régen meghalt az atyja, szegény édes anyja pedig megbetegedett. Puszta kis lakásukban szegénység tanyázott. A beteg anya nem tudott dolgozni, pénzt keresni, pénz nélkül pedig a pék nem ad kenyeret, a mészáros sem ad húst. Az anya és fia éheztek.
Ezért volt a kis fiúnak olyan nagy a bánata.
– Óh, bárcsak segíthetnék édes anyámon! – sóhajtott a fiú.
Fényes könny gördült ki a szeméből, lepergett arcán és keze fejére esett. A könny ott elkezdett mosolyogni. Meg is szólalt. Ezt mondotta:
– Te kis fiú, gyere utánam, a többivel ne gondolj!
Ezzel a könny lecsöppent a földre és fürgén előre gurult.
A fiú csodálkozott, hogy a könny beszélni tud s hogy úgy gurúl, akárcsak a gyöngy, de ment utána s a többivel nem gondolt.
Egy ajtó előtt megállapodott a könnyecske és bekiáltott:
– Szél néni, hé!
– Ki az? – hallatszott belűlről.
– Én vagyok, könnyecske, a maga hugicája!
– Mit kivánsz tőlem, könnyecske?
– Azt kivánom, hogy szárítson föl minket, könnyecskéket, egy szegény fiú arcáról.
– Majd mindjárt kimegyek és fölszárítom a könnyecskéket.
Szél néni kijött egy arany fátyollal és avval szárítgatta a fiú arcán a könnyeket. Finom volt az arany fátyol, de hasztalan szárította föl a könnyecskéket, ahányat letörölt, annyi gördűlt nyomába.
Szél néni zsörtölődött.
– Ejnye, Bánat asszony, de sok könnyet fakaszt! Nem való ilyen kis fiút így megríkatni! Nem győzöm szárítani a könnyeit.
Könnyecske felmosolygott a földről.
– Szél néni, egy nagy kérésem volna!
– Ej, ti telhetetlen könnyecskék, – duzzogott Szél néni, – ti örökké kivántok valamit! Hát mi az a kérésed?
– Arra kérem, segítsen ezen a kis fiún, hogy kenyeret szerezhessen a beteg édes anyjának.
– És ha nem segítek?
– Akkor, Szél néni, sohasem fog fölszárítani minket, könnyecskéket, ennek a szegény fiúnak az arcáról.
Szél néni megszelídült.
– Jól van, – mondotta, – majd elmegyek a malomba, talán kiőrlök valami okos dolgot. Gyere, fiúcska, utánam!
Ezzel Szél néni nyakába kerítette a felleghajló kendőjét és megindúlt a malmába, mely persze szélmalom volt. Utána gurúlt a könnyecske, ez után ballagott a fiúcska.
Útközben találkoztak egy papiros-sárkánnyal, melyet jókedvü fiúk eresztettek föl a levegőbe. Szél néni leszakította a sárkány papiros-pántlikából készűlt farkát.
– Ez is jó lesz valamire, – gondolta.
A papiros-pántlikát magával vitte a hátán. Aztán letört egy fáról egy száraz gallyacskát, azt is magával vitte. Mikor a szélmalomhoz ért, belevetette a papiros-pántlikát és ágacskát, aztán megforgatta a vitorlát és mindjárt kiőrölt valami okos dolgot.
– Szél néni, édes! – kiáltott föl a könnyecske. – Beszéljen hát, mit tegyünk?
– Csak annyit mondok, – felelt Szél néni – piros papir-pántlika, ágacska, gombostű, lesz belőle vitorlácska. Szél néni forgatja. Mi ez?
– Forgó! – kiáltott a fiúcska.
– Helyes. Csinálj, fiam, forgót, tizet, húszat, százat és áruld a gyermekeknek. Szél néni a te forgóidat mindig pompásan fogja forgatni, úgy, hogy minden gyermek örömmel megvásárolja. Az árán vehetsz kenyeret. Úgy bizony, fiam, amint a szélmalom kenyérnek valót őröl, a te forgóid is kenyérnek valót fognak neked őrölni.
Szél néni ezzel elfutott haza.
– Köszönjük a tanácsot, Szél néni! – kiáltotta utána a könnyecske.
– Isten áldja meg, Szél néni! – kiáltotta a fiúcska.
A szegény fiú tehát készített egy csomó forgót. A munka könnyen ment, mert ügyes gyermek volt. Mikor elkészített tíz darabot, kiment a városligetbe s dobogó szívvel leste a vásárlókat: a kis fiúkat és leányokat.
Arra ment Juliska, egy csomó gyerekkel, a nevelőnő felügyelete alatt.
– Vegyenek, kérem, forgót! – szólt könyörgő hangon a fiúcska.
Könnyecske is felszökött szempilláira és az is azt suttogta:
– Vegyetek jó gyermekek, az Isten áldjon meg benneteket!
Juliska a forgóra nézett. Szél néni ebben a percben jól megforgatta a papiros-vitorlákat.
– Jaj, be szép forgók! – kiáltotta Juliska. – Kisasszony, kérem, vegyen nekem egyet!
– Nekem is, nekem is! – kiáltott a többi gyerek.
A kisasszony elővette a tárcáját és megvásárolta az összes forgót.
Boldogan ment haza a fiúcska. Volt már pénze kenyérre és a forgók még többet is fognak őrölni. Mert a fiúcska hozzáfogott új forgók készítéséhez.
Mikor Szél néni másnap az arany fátyollal le akarta szárítani a könnyecskéket a fiú arcáról, már eltünt onnan valamennyi.
… Juliska vígan futkos a forgójával, majd fáradtan leül és gyönyörködik abban, mily szépen kering a papiros-vitorla.
Száll a szellő, forog a forgó…