Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, volt egy királyfi. Ez a királyfi erősen szeretett vadászni, amint pitymallott, vállára vette nyilát, ment az erdőbe, haza sem tért, míg a Vacsoracsillag* föl nem jött.
Egyszer, amint az erdőben járt-kelt, egy magas fa tetején meglátott egy griffmadarat, amelynek a fél szárnya el volt törve, s úgy lógott le a fáról.
Célba veszi a királyfi a griffmadarat, de a madár megszólalt:
– Ne lőj meg, királyfi, inkább eredj haza, s jöjj ide egy hatökrös szekérrel, hadd ereszkedem le a szekérre, aztán vigy haza az udvarodba, bizony nem bánod meg.
A királyfi megsajnálta a griffmadarat, szépen hazament, otthon egy szekérbe befogatott hat ökröt, kiment az erdőbe a szekérrel, a fa alá állott, s a griffmadár leereszkedett.
No, hanem olyan nehéz volt, hogy a szekér recsegett-ropogott alatta. Hazaviszi a királyfi a griffmadarat, otthon leveszik a szekérről, bezárják a csűrbe. Másnap reggel kimegy a királyfi a csűrbe, s kérdi:
– Hogy vagy, griffmadár?
– Megvolnék úgy-ahogy, édes gazdám, de nagyon ehetném. Van-e apádnak egy falka birkája?
Mondja a királyfi:
– Van az én apámnak száz falka birkája is.
– No, ha van, egyet adj nekem, s jótétel helyébe jót várj.
Behajtatott a mezőről a királyfi egy falka birkát, s a griffmadár egy szempillantás alatt mind felfalta. Másnap reggel megint kimegy a királyfi a csűrbe, s kérdi:
– No, griffmadár, hogy vagy?
Feleli a griffmadár:
– Megvolnék úgy-ahogy, édes gazdám, de van-e az apádnak egy falka borja?
– Van az én apámnak száz is.
– No, ha van, adj egyet, mert erősen ehetném.
Behajtatott a királyfi egy falka borjút, s a griffmadár azt is megette mind egy falásig. Harmadnap reggel ismét kimegy a királyfi a csűrbe, s kérdi:
– Hogy vagy, griffmadaram?
– Megvolnék, úgy-ahogy, édes gazdám, de erősen ehetném.
– No bizony, ha ehetnél – mondotta a királyfi -, meg is lőlek, mert különben mindent megeszel.
– Ne lőj meg, királyfi, csak most az egyszer kegyelmezz az életemnek, jótétel helyébe jót várj! Van-e az apádnak egy falka ménese?
– Van bizony – mondotta a királyfi – ezer is. Hát jól van, még egyet behajtok, megeheted, de többet hiába kérsz.
Behajtanak egy falka ménest, de meg se kottyant a griffmadárnak. A királyfi szeme láttára mind egy falásig felfalta a szebbnél szebb paripákat.
– No, te királyfi – mondotta a griffmadár -, ülj fel a hátamra, elviszlek valamerre. Majd meglátod, hogy jóért jóval fizetek.
Felül a királyfi a griffmadár hátára, s ím, a szárnyának már nincs semmi baja, kiterjeszti kétfelé, olyan volt, mint két nagy fekete felleg. Emelkedik felfelé a levegőégbe, feljebb, feljebb, már szinte az eget verte. Akkor egy kicsit féloldalt fordult, nagyot rúgott a lábával, a királyfi lefordult róla, s esett lefelé, de nem esett le a földre, mert a griffmadár hirtelen lecsapott, megkapta a királyfit, s a hátára ültette. Kérdi a griffmadár:
– No, édes gazdám, úgy-e megijedtél?
– Megijedtem hát, hogyne ijedtem volna.
– Nem baj, édes gazdám, én is megijedtem volt, mikor az erdőben a nyilat rám fogtad. Csak maradj a hátamon, ne félj semmit.
Azzal megint felfelé emelkedett, de mikor olyan magasra szállott, hogy emberi szem a földről nem láthatta, nagyot rúgott a lábával, s lefordult a hátáról a királyfi. Akkor megint lecsapott nagy hirtelen a griffmadár, s a királyfi nem eshetett le a földre. Megragadta, s a hátára ültette.
– Megijedtél, úgy-e édes gazdám?
– Megijedtem hát, hogyne ijedtem volna meg, de többet nem is ülök rád – s le akart szállani a griffmadár hátáról.
– Csak maradj itt, ne félj, te is megijesztettél kétszer, én is megijesztettelek kétszer, többet nem ijesztlek meg.
Nekibátorodott a királyfi, ott maradott a griffmadár hátán. Aztán repült a griffmadár erdőkön-mezőkön, tengereken által, s egyszer csak leszállt egy gyémántpalota előtt, s mondja a királyfinak:
– Menj be ebbe a palotába, ott lakik az én bátyám, mondjad, hogy én küldtelek. Ha kérdi, hol vagyok, meg ne mondd addig, amíg neked nem adja, ami az ajtó mögött van.
Bemén a királyfi, köszön illendőképpen, mondja, hogy ki s mi ő, ki küldötte ide. Hej, megörült a griff!
– No, a jó isten hozott ide – mondotta a királyfinak -, ezer esztendeje, hogy keresem az öcsémet, mondd meg, hol lakik, merre találom.
A királyfi az ajtó sarka felé pillant, látja, hogy ott egy pár szennyes ing van, s feleli a griff madárnak:
– Addig meg nem mondhatom, míg ezt a pár szennyes inget nekem nem adod.
Megmérgelődik a griff, elkezd kiabálni:
– Takarodj ki, inkább sohase lássam az öcsémet, de azt a szennyes inget nem adom!
Kiszalad a királyfi, s mondja a griffnek, hogy milyen szépen járt.
– Nem baj, édes gazdám, ülj fel a hátamra, gyerünk tovább!
Felül a királyfi, s a griffmadár, amint a gyémántpalota felett elszállott, a bal lábával úgy megrúgta a palota födelét, hogy egyszeriben miszlikbe omlott. Azzal repült tovább, erdőkön-mezőkön, tengereken által, s egyszerre csak a griffmadár leszáll egy kis házikó előtt. Mondja a királyfinak:
– Eredj be, itt lakik az én apám. Mondjad neki, hogy én küldöttelek, s ha kérdi, hol lakom, feleld, hogy addig meg nem mondod, míg azt a kicsi könyvet, amely az ágya fejében van, neked nem adja.
Bemegy a királyfi, köszön illendőképpen, az öreg griff fogadja. Mondja, hogy a fiától jött, tiszteli, jó egészséget kíván. Hej, megörült az öreg griff!
– Hol van a fiam, mondd meg nekem, s minden kívánságodat teljesítem.
Mondja a királyfi:
– Nem kell nekem semmi egyéb, csak adja nekem azt a kicsi könyvet, amely az ágya fejében van.
– Neked adom, jó szívvel neked adom, csak hozd ide a fiamat.
Azzal csak kifordul az ajtón a királyfi, szólítja a griffet, bemennek. Ott az öreg griff a fiával összeölelkezik, volt nagy öröm, de milyen nagy, éppen ezer esztendeje, hogy nem látták egymást. Mondta az öreg griff:
– No, édes fiam, csakhogy láttalak még egyszer az életben, most már nem bánom, ha meg is halok.
Azután kihúzta a vánkos alól a kicsi könyvet, általadta a királyfinak. Elteszi a könyvet a királyfi, de egyszerre csak elkezd sóhajtozni:
– Hej, édes griffmadaram, jó messze elhoztál engem, most én hogy megyek haza?
– Ne búsulj, édes gazdám, ha elhoztalak, haza is viszlek, csak azt tanácsolom neked, hogy amíg haza nem érünk, ebbe a könyvbe bele ne tekints.
Mennek hazafelé, repült a griffmadár, verte a levegőt rettentő nagy szárnyával, hogy csak úgy zúgott-búgott belé, hanem a királyfi, mit gondolt, mit nem magában, elévette a könyvecskét, kinyitotta, beletekintett, s hát, halljatok csudát, abból a kicsi könyvecskéből egy aranyszőrű ménes ugrott ki. Hat lába volt minden paripának s szárnya. Ahogy kiugrottak a könyvecskéből, szálltak, repültek, ahányan, annyifelé. Megharagudott a griffmadár:
– Úgy-e, mondtam, hogy ne nyisd ki a könyvet?! Nem fogadtad meg a szavamat, tovább nem viszlek, leteszlek a földre, szedd össze a ménest, ha tudod.
Hát bizony a griff nem is tréfált, a királyfit letette a földre, Istennek ajánlotta, aztán visszarepült az édesapjához. Hej, istenem, búsult a királyfi, hogy majd felvetette a nagy erős búbánat. Az apjának, amennyi ménese, mind od’adta volna, ha ezt az egyet összeszedheti. Ment, mendegélt nagy búsan, s találkozott egy öregemberrel. Kérdi az öregember:
– Hát te miért búsulsz, királyfi?
– Ó, hogyne búsulnék, öregapám, mikor széjjelszaladt az aranyszőrű ménesem, amilyen még a világon nem volt.
Mondja az öregember:
– Én összeszedem, ha megfogadod, hogy soha meg nem házasodol.
A királyfi felfogadta jó szívvel, s az öregember egy szempillantásra összeterelte a ménest, visszaterelte a könyvecskébe. Hazamegy a királyfi, kinyitja a könyvet az udvaron, s hát kiugrik belőle az aranyszőrű ménes, de most egy sem szaladott el, mind ott táncolt, ugrált az udvaron. Összecsődültek a népek, szaladt az öreg király is a palotából, s nem győzték csudálni a gyönyörűséges szép állatokat.
Na, telt-múlt az idő, a királyfi elfelejtette, hogy mit ígért az öregembernek – aki, közmént legyen mondva, az ördög volt -, s feleségül vette a szomszéd király leányát. Éppen mikor javában állt a lakodalom, húzták a cigányok, hogy zengett belé a palota, történetesen kitekint a királyfi az ablakon, hát látja, hogy jő az öregember. Hadonász a kezével, messziről kiabál:
– Szaladj előlem, ha szereted az életedet!
Hej, megijed a királyfi, szalad hátra az istállóba, fölkap egy hatlábú paripára, s elvágtat az udvarból esze nélkül. Hét nap s hét éjjel egymás után repült az aranyszőrű paripa, mintha szemét vették volna, akkor leszállt egy csárda előtt. Bekocogtat a királyfi az ablakon:
– Hé, korcsmáros, bort ide!
Kiviszik a bort, megismerik a királyfit. Híjják, hogy menjen be.
– Nem lehet – mondja a királyfi -, mert kerget az ördög.
– Csak jöjjön be a királyfi – mondja a korcsmáros -, van nekem olyan lovam, hogy száz mérföldről megérzi az ördögöt, s nyerít.
Bement a királyfi, jól evett-ivott. A korcsmáros adott neki ajándékba egy cifra törülközőt is. Hát amikor a törülközőt tenné el a királyfi, nagyot nyerít a korcsmáros lova.
– No, most menjen a királyfi, mert jön az ördög.
Fölpattan a királyfi a lovára, vágtat hét nap s hét éjjel szakadatlan, s akkor megint megállott egy csárdánál, bekocogtatott az ablakon:
– Bort ide, korcsmáros!
Kiviszik a bort, látják, hogy a királyfi, hívják, hogy térjen be, de a királyfi azt mondta:
– Nem lehet, mert kerget az ördög.
– Ne féljen a királyfi, csak jöjjön be, van nekem olyan tehenem, hogy száz mérföldről megérzi az ördögöt, s jelenti a bőgésével.
Bement a királyfi, evett-ivott, kapott ettől a korcsmárostól is egy kendőt emlékbe, de itt sem sokáig maradhatott, mert egyszerre csak nagyot bődült a tehén. Uccu neki, az asztal mellől nagy hirtelen felpattant a lovára, s vágtatott esze nélkül. Hét nap s hét éjjel vágtatott most is egyfolytában, s harmadszor is egy csárda előtt szállott le a királyfi, s bekocogtatott az ablakon.
– Bort ide, korcsmáros!
Kiszalad a korcsmáros a borral, megismeri a királyfit, s hívja be.
– Nem lehet – mondja a királyfi -, mert mindjárt utolér az ördög.
– No, ha nem lehet – mondta a korcsmáros -, itt van ez a kendő, még hasznát veheti.
Nagy hirtelen kihajtott egy üveg bort, a kendőt eltette, s vágtatott tovább. Hét nap s hét éjjel folyton vágtatott, s csak akkor állott meg egy pusztaságon, ott a lovát kipányvázta, a három kendőt a feje alá terítette, lefeküdt s elaludt. Reggel, amikor felébredt, nézi, s hát nincs kendő, mind a három eltűnt. Hanem a három kendő helyett ott volt három kutya, akkora, mint egy medve.
Csudálkozott a királyfi erősen, de a kutyák megszólaltak, s mondták neki:
– Egyet se csudálkozz, királyfi, ülj fel a lovadra, mi meg megyünk utánad, többet ne félj az ördögtől.
Megmondták a nevüket is. A legnagyobb kutyának az volt a neve: Hegynél nehezebb, vasnál erősebb; a középsőnek: Messzehalló; a harmadiknak: Messzelátó volt a neve.
Mennek, mendegélnek, útközben betérnek egy kicsi házba. Egy öregasszony lakott a házban, szállást adott a királyfinak, főzött neki jó vacsorát, vetett neki jó puha ágyat. Még a kutyáknak is ágyat akart vetni, de azok azt mondták: kutyának kint a helye, s lefeküdtek az ajtó elé.
No, eltelik az éjjel, reggel fölkel a királyfi, gondolja magában, elmegy egy kicsit vadászni, mert már régen nem vadászott.
Mondja az öregasszony:
– Ezeket a kutyákat hagyd itt, úgysem szaladnak nyúl után, olyan nehezek.
Jól van, a királyfi beleegyezett, az asszony bezárta egy vaskamrába a kutyákat. Elindul a királyfi, s amint megy, mendegél, látja, hogy jő az ördög.
– Hej, uramteremtőm, most mit csináljak?!
Hirtelen fölmászott egy magas fának a tetejébe. Odament az ördög a fa alá, s felkiáltott:
– Gyere le, királyfi, mert lerázlak!
– Nem bánom, rázz le, csak engedd meg, hogy hármat énekeljek.
– Énekelhetsz tőlem harminchárom éneket is, tudom én, mit akarsz. A kutyáidat akarod ideszólítani, de az anyám bezárta egy vaskamarába.
Csak most tudta meg a királyfi, hogy az ördög anyjánál volt szálláson. No, hanem azért nagyot kiáltott.
– Hegynél nehezebb, vasnál erősebb, Messzehalló, Messzelátó, édes kutyáim, gyertek ide!
Hej, uramistenem, meghallja a Messzehalló a gazdájuk kiáltását, s mondja a Hegynél nehezebb, vasnál erősebbnek:
– Feküdj az ajtónak, komám, mert bajban van a gazdánk!
Nekifekszik a Hegynél nehezebb, vasnál erősebb az ajtónak, egyet reccsen, kettőt roppan az ajtó, kidől falastul, mindenestül; uccu, ki a három kutya, s egy szempillantásra ott termettek a fa alatt. Felszóltak a királyfihoz:
– Mit csináljunk vele, édes gazdám?
Leszólt a királyfi:
– Egy kicsit labdázzatok vele, aztán harapjatok belőle.
No, hát labdáztak vele, hajigálták egymásnak az ördögöt, hogy ropogott a csontja belé. Mikor aztán jól meglabdáztatták, a Messzelátó harapott egyet belőle, a Messzehalló is harapott egy jó darabot, ami megmaradt, a Hegynél nehezebb, vasnál erősebb hamar bekapta.
Most már mehetett a királyfi hazafelé. Betért sorba mind a három csárdába. Hát az első csárdánál elmarad a Messzehalló. Hívja a királyfi, de a kutya nem megy.
– Hiába, ugyan ne hívja – mondta a korcsmáros -, mert az az én kutyám.
Abban a szempillantásban a Messzehalló kendővé változott. A második csárdában a Messzelátó maradt el tőle, a harmadik csárdánál a Hegynél nehezebb, vasnál erősebb, ezek is visszaváltoztak kendőnek. Mikor mind a három kutya elmaradt tőle, fölkapott a lovára, s meg sem állott hazáig. Ott mindjárt újra kezdették a lakodalmat, többet abba sem hagyták. Még ma is járják, ha bírják.
Aki nem hiszi, járjon utána.