Élt három fivér, kettő eszes, egy ostoba. Az apjuk, amikor meghalt, az egyik fiának hagyott egy kutyát, a másiknak egy macskát, a kicsinek, a butának, pedig egy fakalapácsot. Az idősebb fiúk eladták a kutyát meg a macskát, és sok pénzt kaptak. A kicsi nem adta el a fakalapácsot, egyre csak ezt mondogatta: “Még hasznát veszem.” Egy idő múlva mind a három fiú elment hazulról.

Mentek, mendegéltek, majd megpillantottak egy kunyhót. A kunyhó körül kert volt, tele répával. Az ostoba beugrik a kertbe, kitépi a répát, és nagy halomba rakja, tépi és dobja. A testvérei rémülten kiáltanak rá:

– Gyere gyorsabban, csak bajt hozol ránk!

Az így felel:

– Én csak azokat tépem ki, amelyek pirosak – és megint tépi, és dobja a halom tetejére.

Közben a kunyhóból előugrott egy gonosz boszorkány, megragadta a három fivért és a kemence alá dugta őket. Ez a vén, gonosz boszorkány idősebb lánya volt. A másik két lány az anyjukkal éppen repült haza vacsorázni.

Vártak egy kicsit, vihar támadt, erős szél kerekedett. Nagy zúgással hazarepült a vén, gonosz boszorkány.

– Nézzed, mama – kiáltotta a lánya. – Fogtam három disznót, lesz egy kis húsunk.

– És hol vannak azok a disznók? – kérdezte a boszorkány.

– Bezártam a kemence alá.

A gonosz boszorkány megparancsolta a lányának, hogy süsse meg az egyik disznót, majd elrepült.

A legidősebb boszorkánylány kinyitotta a kemence alját, és kedves, édeskés hangon megkérdezte:

– Fiúcskák, legalább egy ott van közületek?

A bolond így felelt:

– Itt vagyunk.

A testvérei ijedten mondják a bolondnak, hogy hallgasson, de az nem fogad szót nekik, még egyszer kiáltja:

– Itt vagyunk, itt vagyunk!

– Legalább az egyikőtök jöjjön elő – mondja a boszorkány.

– Menj te, bolond – mondják a testvérei, és kilökik a bolondot. A boszorkány lánya megmosdatja, és ráülteti egy szép kiskocsira a kemence ajtaja előtt, és mondja neki:

– Feküdj le testvérke, megkocsikáztatlak.

A bolond, bár ostoba, azonnal megértette, hogy a boszorkánylány a kocsin be akarja tolni a kemencébe, hogy megsüsse. Előbb keresztben fekszik a kocsiba, majd ferdén, közben egyre mondogatja:

– De ha én nem tudok, de ha én nem tudok!

Akkor maga a lány feküdt be a kiskocsiba, és mondja:

– Nézd csak, így kell!

Ekkor a bolond megragadta, és belökte a kemencébe, maga pedig visszament, bezárkózott a kemence alá.

Hajnalban visszarepült a gonosz boszorkány a két lányával, kinyitotta a kemencét, kihúzta a boszorkánylányt, nem ismerte fel, megette, és elment a nagyvilágba, hogy embert fogjon.

Mielőtt elrepült, a középső lányát hagyta otthon, megparancsolta neki, hogy süsse meg a második fiút. Ugyanúgy történt, mint előző napon. Az anya, amikor hazatért, megette. Amint evett, a vén boszorka azt hitte, hogy a két lánya biztosan elment embereket fogni.

Harmadnap a legkisebb lányát hagyta otthon, és megparancsolta neki, hogy takarítsa ki a házat, süsse meg a harmadik fiút, maga pedig elrepült.

– Jöjjön elő legalább egyikőtök – szólalt meg a lány kedvesen.

A fivérek ekkor is a bolondot tolták elő. A bolond keresztben fekszik a kiskocsira, és egyre ismételgeti:

– De ha én nem tudok.

A boszorkány lánya meg akarta mutatni a bolondnak, hogy hogyan kell belefeküdni a kocsiba, és maga ráfeküdt. A bolond belökte a kemencébe, maga pedig visszament, és bemászott a kemence alá.

Visszarepül a gonosz boszorkány, és megeszi az utolsó lányát. Éppen amikor már befejezte az étkezést, valami megcsillant. A boszorkány megismerte a legfiatalabb lány gyűrűjét, és sírva fakadt.

– Tehát megettem mind a három lányomat. Majd én megmutatom nekik! Mindannyijukat elpusztítom, hogy írmagjuk sem marad!