A bagdadi kalifa bölcsességének és igazságosságának híre bejárta a világot. Egyszer három bölcs elhatározta, útra kel Bagdadba, hogy személyesen meggyőződjön erről. Útközben megszólal egyikük:
– Barátaim, ezen az úton elhaladt egy teve, amelynek hiányzott egyik szeme, s elülső fogai sem voltak.
– Ez igaz – szólt a másik bölcs -, és a teve púpjának egyik oldalán búza lógott, a másikon méz.
– Egy terhes asszony ült ezen a tevén – állapította meg a harmadik bölcs.
Egy idő múlva a bölcsek észrevették, hogy egy ember lohol utánuk. Ahogy utolérte őket, kérdi tőlük, nem látták-e az elveszett tevéjét.
– Egy félszemű tevét, amelynek hiányzottak elülső fogai? – kérdi az első bölcs.
– S amely egyik oldalán búzával, s a másikon mézzel volt felmálházva? – kérdi a második bölcs.
– Igen.
– Amelyiken egy terhes asszony ült? – kérdi a harmadik.
– Igen.
Az ember könyörögve kérte őket, mondanák meg, milyen irányban ment a teve.
Ekkor mind a hárman egy emberként felelték, hogy a tevének még színét sem látták. Az ember azt hitte, tolvajok, s panaszt tett a kalifánál:
– Ezek az emberek pontosan leírták a tevémet, tudják, mi volt rajta, s mégis erősködnek, hogy színét sem látták.
– Honnan tudjátok hát a teve ismertetőit, ha nem láttátok? – kérdi tőlük a kalifa.
– Azt, hogy a teve félszemű, és nem voltak elülső fogai, onnan tudtam meg, mert az útnak csak egyik oldalán tépte a füvet, s annak is csak a két szélét harapta, közepét pedig meghagyta – válaszolta az első bölcs.
– Azt, hogy a teve egyik oldalán búza lógott, a másikon meg méz, onnan tudtam meg, hogy az úton, amerre ment, az egyik oldalon legyek ültek, másikon meg madarak ugráltak – felelte a második bölcs.
– Azt, hogy a tevén terhes asszony ült, onnan tudtam meg, hogy ott, ahol az asszony leszállt a tevéről, a földön tenyérnyomokat láttam. Két kézre támaszkodva pedig csak a viselős asszonyok szoktak feltápászkodni – felelte a harmadik bölcs.
Csodálkozott a kalifa a három ember bölcsességén, és megparancsolta, hogy estére hívják meg őket a palotába ebédre. Ebéd után, amikor a számukra kijelölt szobába vonultak, a palotának egyik szolgája kihallgatta beszélgetésüket.
– Ízletes volt a rizs, mellyel megvendégeltek bennünket, csak kár, hogy hullaszaga volt – mondta az egyik.
– A hús sem volt rosszabb, de kutyaszagot árasztott – szólt a második.
– Jó volt a bor is, amit ittunk, de íze és szaga egy kissé emlékeztetett a vérre – jegyezte meg a harmadik.
Mikor ezt a beszélgetést a kalifának jelentették, megparancsolta, hogy vizsgálják meg a dolgot. Megállapították, hogy az a föld, ahol a rizs termett, előzőleg temető volt; a vacsorára leölt bárány néhány napos koráig kutyatejjel táplálkozott és hogy a szőlő sajtolásakor a szőlősajtoló megvágta a lábát, s vére a borba keveredett.
A kalifa ekkor magához hívatta a három férfiút, és tudásukért, bölcsességükért nagy tisztességben részesítette őket.
A teve gazdája meg lógó orral hazaballagott.