Kehidán élt egy komoly, szelid arcú férfiú. Ismertük őt a dicső harc előtt, abban a küzdelemben vezérkedett, hol a bölcs szó, a csalhatatlan igazság, a törvény ereje a fegyver; találkoztunk vele Windischgraecz táborában, mikor békés úton akarta megakadályozni a harcot.
Deák Ferenc-nek hívják.
Őt nem bántotta Haynau. Nem ment addig vadállati dühe, hogy ezt a férfiút elfogassa.
Megvonta magát kis falujában és honáért remegő szívvel várta a harc kimenetelét. Nem arra született ő, hogy kardot ragadjon kezébe, csendes ember volt, az igazságnak és jognak embere.
A nemzet siralmas állapota kimondhatatlanul fájt neki, de szívébe temeté és néma volt ajka, de lelke tünődött, töprengett. Törhetetlen hite azt súgta, hogy ennek a nemzetnek, mely kilencszázötven esztendeig védője volt az alkotmánynak, elől küzdő vitéze a szabadságnak és függetlenségnek, nem lehet ily dicstelen halála.
Bölcs lelke jóserejével belelátott a jövendőbe és talált reményt, mely nemzetét táplálja, talált fegyvert, mely nemzetét védje.
A csüggedő nemzetnek vezér kellett.
Kossuth hontalanul bujdosott, terveken törte munkás agyát, de hiú igéreteknél egyebet nem talált; a „legnagyobb magyar” ekkor már élő-halott volt, a döblingi őrültek házában emésztette lelkét öntudatos pillanataiban; csak Deák Ferenc volt nemzete mellett.
Mint a hajótöröttek egy szikla köré, úgy csoportosultak Deák köré a magyarok.
És mit mondott a haza bölcse.
– Legyetek türelemmel megszomorodott hazám fiai. A hatalom, mely reánk nehezedik, olyan mint a zivataros felhő az égen, elveri vetéseinket, megrémít mennydörgéseivel, megvakít villámaival, de nem tart örökké. Akik jogainkat elvették, törvényeinket lábbal tapossák, nem járnak az igazság útján, de mi azon járunk. Erről az útról nem szabad letérnünk. Se csábító fenyegetés, se igéret, se erőszak ne tántorítson el bennünket. Amily határtalan bátorsággal küzdött a magyar, mig kezében fegyver volt, oly kitartással kell megmaradni az alkotmány mellett, melytől az ideiglenes hatalom megfosztotta a nemzetet. Nincs hatalom, mely erősebb, mint az igazság.
Így szólott a bölcs és a nemzet megtanult tűrni, várni, belopózott szívébe a reménység.
Év telt évre. Mindenik hozott valami váratlant.
Háborúba keveredett az osztrák császár Olaszországgal. A háború szerencsétlenül ütött ki és a magyarok reménysége növekedett.
Ime egymás után buktak le a hatalom polcáról azok, akik Ferenc József császár nevében kormányozták hazánkat. Nem boldogulhattak. A nemzeti érzelem nem veszett ki a magyarból, hanem megerősödött. Talán soha nagyobb összetartás nem volt a nemzetben, mint most a legnagyobb veszély idején. A hallgató nemzet megértette egymást pillantásából, kezeszorításából. Együtt táplálkozott közös reményből, egymást vigasztalta közös szeretettel.
Igazad volt, bölcs, tűrnie és várnia kell a nemzetnek, mert nem lehet az, hogy törvénytelenség győzzön az igazságon.
A bécsi kormány kezdett engedni.
1861-ben Schmerling, az osztrák miniszterelnök, megkinálta Magyarországot egy új „alkotmány”-nyal. Ez az új alkotmány csak azt kivánta, hogy Magyarország az osztrák császár birodalmának egy tartománya legyen.
Deák Ferenc azt tanácsolta, hogy a nemzet ne fogadja el, hanem követelje vissza a régi alkotmányt, az 1848-dikit, mert ehhez joga van.
És a nemzet nem fogadta el Schmerling alkotmányát.
Ismét változtak az idők. Az osztrák császárnak háborúja volt a poroszokkal.
Ez a háború sem volt szerencsés.
Ekkor 1865-ben egy cikket írt Deák Ferenc a híres Pesti Napló cimű ujságban. Husvétkor írta, ezért husvéti-cikknek szokták nevezni.
Egyenesen az osztrák császárhoz intézte szavait. Elmondotta benne, hogy a nemzet törvényes alapon áll, midőn régi alkotmányához törhetetlenül ragaszkodik. Nyolcszáz esztendősnél régibb története tanúskodik amellett, hogy hű volt mindig koronás királyához, de hívebb alkotmányához, mely nélkül nem élhet. Adja meg a nemzetnek, amit kér és akkor helyre áll a bizalom a nemzet és majdan megkoronázandó királya között.
Ime a haza bölcse megkezdette az úttörésnek nehéz munkáját.
Ferenc József császár hajlandó volt a kibékülésre.
Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf közösen fáradoztak azon, hogy a kiegyezés nagy munkája létre jöjjön s a tizenhét évig tartó önkényuralomnak vége szakadjon.
Nehéz munka volt ez, sok bölcseség, nagy óvatosság és tántoríthatatlan hazaszeretet kellett hozzá.
Minden megvolt a két vezérben s így a nemzet ügye diadalra jutott.
Törvény állapította meg, hogy Magyarország külön, független állam, meg hogy van önálló alkotmánya, csak saját törvényei szerint kormányozható és az osztrák császársággal csak a király személye által áll összeköttetésben. A két birodalom közös neve: „Osztrák-Magyar Monarchia”.
Minthogy a két birodalomnak közös hadserege van, azért vannak közös ügyeik is: van közös pénzügy, hadügy és külügy minisztere. Ezek az úgynevezett delegációkon adnak számot a két birodalom országgyűléséből kiküldött képviselőknek évenkint.
Ferenc József megbízta Deák Ferencet, hogy alakítsa meg a felelős magyar minisztériumot, de a haza bölcse Andrássy Gyulát ajánlotta maga helyett és így Andrássy Gyula elnöklete alatt a következő jeles férfiakból állott az új minisztérium: Eötvös József báró, Lónyai Menyhért, Horváth Boldizsár, Mikó Imre, Festetics György gróf, Wenkheim Béla báró, Gorove István és Bedekovits K