Volt egyszer egy szegény ember, s ennek egy nagy kamasz fia. Dolgozni nem dolgozott ez a legény, de annál többet hazudott. Csak úgy folyt ki a száján a hazugság. Mondta egyszer a szegény ember:
– Jobb volna, ha dolgoznál, fiam, mert hazugságból nem lehet megélni.
– Nem-e? – vágott vissza a legény. – No, én megmutatom, hogy urasan megélek hazugságból!
Azzal fogta magát, még aznap elbúcsúzott az apjától, s elment szerencsét próbálni.
Amint ment, mendegélt az úton, találkozik egy magaszőrű kamasz legénnyel. Köszöntik egymást, szóba ereszkednek, s hát a másik legény egy úton jár vele: ez is szerencsét próbálni indult.
Kérdi a hazug legény.
– No, pajtás, tudsz-e te szót szóra mondani?
– Hogyne tudnék – mondja a másik.
– Hát akkor gyerünk együtt.
Egyszerre kezet csaptak, erős barátságot kötöttek, s mentek tovább. Még egy puskalövésnyire sem haladtak, jő feléjük a szolgabíró négylovas hintón. A szolgabíró csavargó betyároknak nézte a legényeket, megállíttatta a hintót, s a legényeket magához intette. Kérdi tőlük, hogy honnét jönnek?
– Mi egyenesen Pestről – felelt a hazug legény.
– Hazudsz – rikkantott rá a szolgabíró -, hiszen Budapest felé mentek!
De a hazug legény feltalálta magát, azt mondta, hogy valamit Pesten feledtek, s azért fordultak meg.
– No, ha Pesten jártatok, mi újság van ott? – kérdezte a szolgabíró.
– Hej, tekintetes uram, nagy újság van ott. Egy talián* akkora madarat mutogat, hogy az egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg.
– Ejnye ilyen-olyan füllentője – förmedt rá a szolgabíró -, ezért a nagy hazugságért huszonötöt veretek rád!
Mindjárt le is húzatta a legényt a húsz körméről, s a hajdú olyan huszonötöt vert rá, hogy csillagot rúgott a hazug legény.
– Hiszen megálljon a szolgabíró úr – fenyegetődzött a legény -, megyek egyenest a király színe elé, s bepanaszolom, hogy ilyen ártatlanul megbotoztatott.
A szolgabíró egy kicsit meghökkent, s kérdi a másik legénytől:
– Hát csakugyan van Pesten olyan nagy madár, te?
Feleli a szót szóra mondó legény:
– Hát biz’ én akkora madarat nem láttam, de láttam akkora madártojást, hogy huszonnégy ember emelgette rettentő nagy vasrudakkal.
“Hm – gondolja a szolgabíró -, hátha mégis igaza van annak a legénynek! Azt a nagy tojást csak olyan madár tojhatta, melynek az egyik szárnya Pest s a másik Buda felett lebeg.”
Adott a hazug legénynek száz forintot, csak elálljon a panaszától.
A két legény továbbment nagy vígan, s útközben megosztoztak a száz forinton. A hazug legénynek hát volt már ötven forintja a zsebében, huszonöt pálcaütés a hátán.
Hanem még két puskalövésnyire sem haladtak, jön szembe velük egy másik négylovas hintó. A vicispán ült ezen a hintón, s ez is megállította a legényeket.
– Honnét, merről, hé?!
– Pestről – felelt a hazug legény.
– Hazudsz, te kapcabetyár, mert most éppen Pest felé mentek!
– Jaj, lelkem, tekintetes uram, ott felejtettünk valamint – toldotta meg a szót szóra mondó.
– Jól van, jól, hiszem, de hát mi újság Pesten?
– Haj, ne is kérdje, tekintetes uram, mert a Duna meggyúlt, s fenékig kiégett a víz a medréből.
Hej, szörnyű haragra lobbant a vicispán. Hogy így a szemébe hazudjon egy kapcabetyár! Nosza, parancsolja a hajdúnak, hogy húzza le a legényt a húsz körméről, s olyan huszonötöt verjen rá, hogy holta napjáig vakarja a helyét.
No, ezt meg is kapta a legény, egy sem hiányzott a huszonötből. De a legény a vicispánt is megfenyegette, hogy egyenest a királyhoz megy panaszra, amért őt ártatlanul megverette.
Meghökkent egy kicsit a vicispán, hátha mégis igaza van a legénynek. Kérdi a másiktól:
– Hát csakugyan meggyúlt a Duna, he, s elégett?!
– Már én azt nem láttam, ha mondanám, hogy láttam, hazudnék, tekintetes uram – felelt a szóra szót mondó legény -, de láttam az utcákon s a piacokon annyi sült halat, hogy a népek nem tudnak már kijönni a házakból.
“Hm – gondolja a vicispán -, mégis igaza lehet a legénynek! Bizonyosan az égő Dunában sült meg az a tenger sok hal.” Adott a hazug legénynek kétszáz forintot, csak elálljon a panaszától.
A hazug legény ezt is megosztotta a szóra szót mondó legénnyel, s most már volt százötven forint a zsebében s ötven pálcaütés a hátán.
No de ki látott s hallott ilyet? Három puskalövésnyire sem haladtak, jött velük szembe hatlovas hintón a főispán. Ez is megállítja a legényeket, s vallatóra fogja. Bezzeg, hogy a főispánnak is azt felelték, amit a szolgabírónak s a vicispánnak.
– Jól van – mondá a főispán -, elhiszem, hogy Pestről jöttök, hát mi újság van Pesten?
Feleli a hazug legény:
– Hej, nagyságos uram, nagy ott a gyász s a szomorúság. Az egész várost gyászfeketébe vonták, mert hogy meghalt a Jézus Krisztus!
De olyat még a világ nem látott, hogy mily szertelen haragra gerjedt a főispán. Hogy őt lóvá akarja tenni egy csavargó!
– Hé, Jancsi – kiáltott a pandúrnak -, huszonötöt erre a kapcabetyárra!
A hazug legényt lekapták a húsz körméről, s olyan huszonötöt vertek rá számolatlanul, hogy az eget is bőgőnek nézte.
– Hiszen nem hagyom én ezt annyiban – kiabált a hazug legény -, megyek Budára a királyhoz, s elpanaszolom, hogy minden igaz ok nélkül verik a szegény legényt!
– Eredj, csak eredj – mondta a főispán, s aztán megkérdezte a másiktól:
– No, hát te is ezt az újságot tudod? Csakugyan meghalt Jézus Krisztus?
– Hát biz’ én, nagyságos uram – felelt a szót szóra mondó legény -, hazudnék, ha azt mondanám, hogy hallottam, amit a társam hallott, de azt magam is láttam, hogy lajtorják vannak támasztva a magas éghez, s csupa feketébe öltözött angyalok járnak fel s alá.
Szeget ütött a főispán fejébe ez a beszéd: hátha csakugyan igazat mondott az a legény. Az angyalkák csak nem gyászolnak akárkit. Elkezdette kérlelni a hazug legényt, s adott neki háromszáz forintot, csak álljon el a panaszától. Megijedt erősen, hogy a király elcsapja.
A hazug legény a háromszáz forintnak is a felét a szóra szót mondó legénynek adta, most hát volt már háromszáz forint a zsebében, s hetvenöt pálca a hátán.
De ez éppen elég is volt neki. Azt mondta a pajtásának:
– Na, pajtás, én hazamegyek, elég nekem, amit kerestem, Isten áldjon!
Azzal megfordult, s hazáig meg sem állott. A háromszáz forintot az apjának adta, a hetvenöt pálcaütést szépen magának tartotta. Aztán mégis meggondolta magát, s elkezdett dolgozni keményen.
Így volt. Vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.