– Na, azt hiszem, farkas komát örök időkre leráztam a nyakamról – mondta magában elégedetten a róka bajuszát simogatva. – Biztosan nem felejti el egyhamar a tőlem kapott utolsó leckét! De hát kibírhatatlan volt már vele a helyzet. Állandóan az udvari bolondot akarta játszatni velem, és hogy egyik terülj-asztalkámtól a másikhoz kísérgessem. Majd bolond lettem volna ingyen ebédhez juttatni! Mindig drágán fizetett meg nekem a lakomáért. De most végre a magam ura lehetek. Hátralevő napjaimat végre vidámságban akarom leélni és minden percét élvezni.

Egy ideig valóban nagyon jól ment a róka sora, kevés fáradsággal és veszély nélkül jutott mindig jobbnál-jobb falatokhoz. Egyszer azonban beköszöntöttek az ínséges napok. Ettől kezdve szinte sohasem lakott jól, sokszor napokon és éjszakákon át kínozta az éhség.

Egyszer éppen megint nagyon éhes volt, mert hosszú időn át hiába szimatolt, semmit sem talált. Végül már úgy nyargalászott föl-alá az erdőben, mint a tébolyodott, és mindenfelé nézelődött, vajon nem fedez-e fel mégis valamiféle zsákmányt.

Hát egyszer csak jött egy hollómama, aki már régóta orvos után kutatott, mert a fiókáit csúf kiütés kínozta. Megörült hát, mikor meglátta a rókát, mert azt gondolta: “Ez a sárga kabátos úr bizonyosan doktor!” Odarepült hozzá, és elpanaszolva gondját-baját, kérte, hogy segítsen a fiókáin.

A róka elgondolkozva csóválta meg a fejét, mondván:

– Ez bizony nagyon veszélyes kór! De azért vezess oda hozzájuk, látnom kell a betegeket.

A holló készségesen eleget tett a róka felszólításának, ravaszdi koma pedig boldogan nevetett magában, mikor meglátta a teli hollófészket s benne a hét jól fejlett madárfiókát.

Mindannyiuknak megnézte a pulzusát. Aztán a kis hollók kitátották a csőrüket, és sírva rikoltoztak félelmükben.

– Ó, milyen csúnyán köhögnek szegénykék! Ez bizony szamárköhögés. Nincsen jobb orvossága, mint egy jó meleg fekvőhely. De hamarosan meg fognak gyógyulni, mert én meleg ágyba fektetem őket!

Azzal gyors egymásutánban nyelte el a fiókákat, és hollómama örülhetett, hogy legalább ő maga ép bőrrel menekült meg az “orvos” karmai közül.