Hol volt, hol nem volt, élt egyszer két öregember. Az öregasszony nagyon szeretett mesélni mindenfélét, amit csak hallott, meg nem hallott rendesen, meg nem történt dolgokat.
Az öregember pedig egyszer pénzt talált. “Hogyan titkoljam el a feleségem elől?” – gondolta. – “Az csak megtudhatja, lehetetlenség elrejteni előle. De mit tehetek, hogy ne mesélje el az embereknek? Ha az úr megtudja, elveszi a pénzt, és még a bőröm is megsínyli.”
Elgondolkodott. Estefelé elment a városba a nő tudta nélkül, vett ott perecet és kolbászt. Hazavitte. Reggelre kelve kivitte a házból, a pereceket szétszórta az udvarban, a kolbászt betette a virágos kertbe. Ezután bement a házba és így szólt:
– No, asszony, amíg te aludtál, a faluban a nők össze-vissza kiabáltak! Ezen az éjjel perecekkel havazott.
– Jaj, apjukom, miért nem szóltál nekem? Meg kellett volna korábban mondanod, hiszen én nem tudtam…
Gyorsan felkelt, felöltözött, maga elé kötötte a kötényét, kiszaladt. Tényleg! Az udvaron, amerre csak fordul, perecet talál. Kimegy a kapun, de az utcán egy sincs.
– Jól mondtad, az asszonyok mind összeszedték, egy sem maradt.
Összeszedte a perecet, a kolbászt is megtalálta, mind bevitte.
– Nos, akkor most együnk!
Mindketten leültek, megették a pereceket és a kolbászt. Az öreg kiment, majd amikor visszament a házba, ezt mondta:
– Milyen sok katona jött az erdőből!
– Jaj, Istenem! Félek. Hová bújjak el? Hová?
– Van itt egy kád! Felfordítom, te meg bújjál alája!
Úgy is tett a nő, a férfi pedig letakarta, rászórt gabonát és tyúkokat tett rá. Amikor a tyúkok csipegetni kezdtek, már jöttek is, kopogtak. Összeszedte a tyúkokat, összeszedte a szemeket, és mondta:
– No, elmentek már a katonák!
– Nagyon félek, elleszek itt még egy kicsit…
– Már messze vannak, messze. Figyelj, már nem is lehet hallani.
– Akkor kimászom…
Előmászott a kád alól:
– Igaz, már nem is látni őket. Én pedig annyira féltem! Oly nagyon féltem!
A nő ekkor visszament a házba takarítani. A férfi pedig fogta a kecskét és feltette a nyírfára. Az pedig csak béget ott, egyre béget.
– Apjukom, ez meg most miféle hang?
– Nem tudod? Az ördög borotválja az úr szakállát.
– Biztosan fáj neki, hogy ilyen szörnyen óbégat?!
– Természetesen – felelte a férje -, ez fáj.
Miután elcsodálkozott, a nő tovább tesz-vesz a házban, a férfi pedig leemelte a kecskét és bevitte az ólba, majd bement a házba.
– Anyjuk, ha senkinek sem mesélnéd el, jó hírt közölnék veled.
– No, mi az? Micsoda?
– Ígérd meg, hogy senkinek el nem mondod! Ha mégis elmondod, akkor baj történik. Neked is, nekem is bajom fog származni belőle.
– Nem, nem, megfogadom, senkinek sem mondom el!
– Akkor halljad – mondta. – Pénzt találtam. Talán azok a katonák szórták szét.
– Oh, Istenem! Milyen jó, hogy megtaláltad! – Még azon csodálkozott, hogy a katonák pénzt szórtak szét.
– Csak senkinek el ne mondd!
Azt a napot kibírta. Másnap már szörnyen szenvedett – szalad az asszonyokhoz, szalad az úrhoz, hogy elmondja. Alig tudta visszatartani magát. Még egy nap – akkor kiment és mondta az asszonyoknak:
– Tudjátok… a férjem pénzt talált.
– Mennyit? És hol találta? – kérdezősködtek.
– Talán a katonák szórták szét, akik erre jártak.
Erre az asszonyok:
– Itt semmiféle katonák nem jártak.
– De biztosan jártak, és ők szórták szét a pénzt.
Ekkor az egyik nő a másiknak ezt mondta:
– Biztosan megzavarodott. Mi tegyünk vele? – Nincs mit mondani.
A nő tovább magyarázta:
– Hát nem tudjátok, hogy mikor jöttek a katonák – akkor, amikor perec hullott az égből, mint hó, akkor találta a pénzt!
– Ez aztán! Már tényleg – mondták – megbolondultál. – A szemébe megmondták neki.
– Mint a hó! Én annyit összeszedtem! Még kolbászt is találtam, nem csak perecet. No, ha nem voltatok ott, nem tudjátok – aznap, amikor az úrnak az ördög borotválta a szakállát, találta.
– Hallatlan dolog!
Hangoskodni kezdtek, nevetni, odaszaladtak:
– Megbolondult, már teljesen bolond…
Elbeszélgetett ezekkel a nőkkel, de ebben semmi vigaszt nem talált. Elszaladt az úrhoz és mondta neki:
– Tudod, uram, a férjem pénzt talált.
– És mennyit?
– Nem sokat.
– És hol?
– Itt, az úton: talán a katonák szórták szét.
– Miféle katonák?
– Azok, akik azon a napon erre jártak.
– Hát nem láttuk. Csak nem kavarodott össze valami a fejedben?
– No ha nem tudod, uram, mikor jártak itt a katonák, megmondom neked, azon a napon, amikor perec hullott az égből hó helyett.
– Te már – mondta az úr -, teljesen megzavarodtál.
– Nem tudod? Amikor az úrnak az ördög borotválta a szakállát.
– Még hogy ördög borotválta a szakállamat?!
Mindjárt észbe kapott, egy bottal jól, de jól ám, elnáspángolta, hogy megdagadt a háta.
Amikor az asszony hazament, attól kezdve már nem beszélt mindent össze-vissza. Megnyugodott. És ezzel mindennek vége is lett.