Karácsony este volt.
A játékbabák mind együtt ültek a padlón, hosszu körben, és várták a Jézuskát. És mialatt várták a Jézuskát, „hol a papucs?”-ot játszottak a viaszbaba cipellőjével.
A falióra odalent a földszinten éjfélt ütött és a fehér majom elkapta a papucsot és mosolyogva visszaadta a viaszbabának. A viaszbaba haragudott rájok, mert a cipellőjével játszottak, és azt sem mondta a fehér majomnak, hogy: „Köszönöm!”
– Ha tovább is eltüröd, hogy a gyerekek ide-oda dobáljanak a földön, – szólt az ágaskodó kocsiló, – akkor olyan lapos lesz az orrod, mint a lepény.
A viaszbaba megrázta aranyhaját és a mennyezetre bámult.
Nem szerette, ha az orrát emlegetik, mert az orra nem volt már olyan szép, mint tavaly, amikor uj volt.
– Csend legyen, – szólt parancsoló hangon Paprika Jancsi, – egy perc mulva itt lesz a Jézuska!
A viaszbaba és az ágaskodó kocsiló nyomban elhallgatott.
A legtöbben szót fogadtak Paprika Jancsinak, mert ha nem fogadtak szót neki, a Jancsi hozzájuk vágott mindenféle kemény holmit.
Igy várakoztak tovább valamennyien a Jézuskára. De a Jézuska csak nem jött és nemsokára felet ütött odalent a falióra.
Paprika Jancsi felállt és megrázta magát.
– Kár volna tovább várnunk, – szólt. – Valamit tenni kell!
– De mit? – kérdezték a többiek.
Paprika Jancsi bezárkózott a dobozába és gondolkozni kezdett. Nemsokára megint felpattant.
– Valaki menjen el és keresse meg, – szólt.
A babáknak nem tetszett az ötlet, de nem merték megmondani véleményüket Paprika Jancsinak.
– Majd én elmegyek és megkeresem, – folytatta Jancsi határozottan. – És velem jön a viaszbaba is.
A viaszbaba elsápadt, mert semmi kedve sem volt kimenni a hideg fehér hóba és ezt meg is mondta Paprika Jancsinak.
De Paprika Jancsi nagyon dühös volt és kijelentette, hogy ha a viaszbaba nem jön el vele, akkor hozzávágja az egész doboz kis piros katonát. És a katonák nagyon szurósak voltak. Igy hát a viaszbaba kijelentette, hogy elmegy Paprika Jancsival.
Lementek hát együtt a lépcsőn és kimentek a hideg nedves hóba. És kezet fogva haladtak előre, mert különben a viaszbaba hazaszaladt volna. És keresték mindenütt a Jézuskát, de nem találták sehol.
Egyszer csak találkoztak egy rendőrrel, aki csaknem elaludt, mert fáradt volt, és Paprika Jancsi megkérdezte tőle: nem ő-e a Jézuska? De a rendőr nagyon meghökkent, mert azt hitte, hogy álmodik és megdörzsölte a szemét és igy szólt:
– Óh jaj! Nem csináltam semmi rosszat! Irgalom!
Paprika Jancsi végül ugy megharagudott, hogy álomszuszéknak nevezte a rendőrt és tovább ment.
A viaszbaba hátranézett és látta, hogy a rendőr fölemelte maga elé három ujját és igy szólt:
– Kettő!
A viaszbaba nem tudta kitalálni, miért csinálja ezt a rendőr és megint hátranézett. És a rendőr még mindig az orra elé tartotta egypár ujját és találgatta, hogy hány ujjat lát; de mindig elhibázta.
A viaszbaba és Paprika Jancsi tovább haladt, de a Jézuskát sehol sem látták, és a viaszbaba sirni kezdett, mert nagyon elfáradt és a hó átnedvesitette a lábacskáját. De Paprika Jancsi tovább ment és megkérdezte mindenkitől, akivel találkoztak: nem ő-e a Jézuska? – és mindenki ijedten nézett rá és azt mondta, hogy nem ő a Jézuska.
Végül találkoztak egy fehérszőrü kis kutyával, és Paprika Jancsi mosolygott és a kezét dörzsölte, mert azt hitte, hogy végre ráakadt a Jézuska követjére. Megállt hát és megkérdezte a fehérszőrü kis kutyától: ő-e a Jézuska követje?
A fehérszőrü kis kutya haszontalan, rossz kiskutya volt, rámondta hát, hogy ő a Jézuska követje, mert kiváncsi volt, hogy mi fog történni.
És Paprika Jancsi azt hitte, hogy ő most nagyon okos ember volt, mert megtalálta a Jézuska követjét. Kezet szoritott a fehérszőrü kis kutyával és közölte vele, hogy a többiek nagyon várják már, hogy megláthassák, miféle uj játékokat hozott karácsonyra.
Persze a fehérszőrü kis kutya nem hozott karácsonyra semmiféle játékot és azt sem tudta, mitévő legyen. Igy hát ennyit mondott csak: – Ss! Ss! – De ezt olyan ijesztően mondta, hogy a viaszbaba sirva fakadt. Paprika Jancsi pedig felugrott és körülnézett.
Erre aztán nekibátorodott a fehérszőrü kis kutya és igy szólt:
– Át kellett változnom, mert egy gonosz ellenség futott utánam, ugy, hogy el is késtem. De elmegyek majd a játékaimért és mindjárt veletek megyek.
Paprika Jancsi szeretett volna már hazamenni, igy szólt hát:
– Kérlek, hozd el a játékaidat és siessünk!
A fehérszőrü kis kutya erre befordult a sarkon, bement egy postahivatalba és mikor a postások nem néztek rá, elcsent egy nagy csomagot és elvitte magával oda, ahol Paprika Jancsi várakozott. Nem is sejtette, mi van a csomagban, de azt remélte, hogy játék van benne. Igy aztán elindultak hazafelé.
Otthon izgatottan és türelmetlenül várták már valamennyien a Jézuskát. Mikor meglátták, hogy belép Paprika Jancsi meg a viaszbaba, meg a fehérszőrü kis kutya, aki egy barna csomagot hozott magával, mind összeszaladtak és igy kiáltottak:
– Hol a Jézuska? Nem várhatunk már tovább a Jézuskára!
Azután össze-vissza kiabáltak egyszerre és megkérdezték Paprika Jancsitól, hogy merre járt.
És olyan lármát csaptak, hogy Paprika Jancsi hiába akart beszélni, nem hallották a szavát és egyre dühösebbek lettek, mert azt hitték, hogy Paprika Jancsi nem akar beszélni nekik.
Végül a viaszbaba, aki nagyon elfáradt és átnedvesedett a hideg, nedves hóban, leült és nagyot sóhajtott.
És a fehérszőrü kis kutya, aki nem szerette a lármát, a játékbabák közé szaladt és dühösen ugatott. A játékbabák erre ugy meglepődtek, hogy elhallgattak és rábámultak a fehérszőrü kis kutyára és nagyon csodálták, hogy Paprika Jancsi nem mondta meg nekik, kit hozott magával.
Végül csend támadt a szobában, mert a viaszbaba sem sóhajtozott már és a fehérszőrü kis kutya sem ugatott többé. És mindenki Paprika Jancsira nézett.
Paprika Jancsi erre elmondta, hogyan akadt rá a Jézuska követjére és hogy a Jézuska követje fehérszőrü kis kutyává változott, mert üldözték a gonosz ellenségek. És a játékbabák erre mind azt gondolták, hogy Paprika Jancsi igazán nagyon okos ember.
A fehérszőrü kis kutya nevetett magában és azt gondolta, hogy ez bizony csakugyan jó tréfa. De miután kezet szoritott mindenkivel, nem tudta, hogy most immár mit csináljon. És a játékbabák mind nagyon szerették volna tudni, miért nem mutatja meg nekik a fehérszőrü kis kutya a játékokat, amiket a csomagban magával hozott.
Egyszerre csak a viaszbaba sirni kezdett és azt mondta, hogy furcsa lármát hallott az egyik falból. De Paprika Jancsi kijelentette, hogy hozzávágja a kis piros katonákat, ha el nem hallgat. Erre aztán a viaszbaba elhallgatott.
A fehérszőrü kis kutya mosolygott magában és kiivott egy egész tál tejet, amelyet a gyermekek tettek le a padlóra karácsonyi ajándékul a macska számára.
Végül az ágaskodó hintaló megkérdezte a fehérszőrü kis kutyától, mit hozott magával karácsonyra. És a fehérszőrü kis kutya erre kijelentette, hogy most már kibonthatják a csomagot.
Odagyültek hát valamennyien a csomag köré, a fehér majmon kivül, aki egy székre állt és onnan nézte a fehérszőrü kis kutyát, aki még egy kis tejet keresett.
A viaszbaba megint elsikoltotta magát, mert ujra furcsa lármát hallott a falból; de Paprika Jancsi felpattant és hozzávágott egypár kis piros katonát, ugy hogy a viaszbaba rögtön elhallgatott.
És a fehér majom ott ült a széken és csodálkozott magában, hogy a Jézuska követjének fehérszőrü farka van.
Az ágaskodó kocsiló elkezdte kibontani a csomagot és a többiek mind ott lesték a háta mögül. És a fehérszőrü kis kutya a szoba túlsó feléről nézte az ágaskodó kocsilovat, mert ő maga sem tudta, mi van a csomagban.
A csomagban csak egy darab holmi volt.
És ez az egy darab holmi egy Paprika Jancsi volt.
És szakasztott olyan volt, mint a másik Paprika Jancsi, csak ujabb, ragyogóbb és kedvesebb volt!
Erre valamennyi játékbaba felkiáltott: – Óh! óh! – és először ránéztek az egyik, azután a másik Paprika Jancsira. Dühösek voltak, mert uj játékokat akarlak látni és nem akartak még egy Paprika Jancsit.
Ha a régi Paprika Jancsi igazán kedves ember lett volna, akkor megörült volna az uj Paprika Jancsinak és nyájasan rámosolygott volna és megkérdezte volna tőle, hogy mi a neve? Csakhogy a régi Paprika Jancsi nem volt ám egy csöppet sem kedves ember és egyre dühösebb lett. Hallani sem akart semmiféle másik Paprika Jancsiról, aki ujabb volt, mint ő; ezért aztán körülnézett, amig ráakadt a szobában a fehérszőrü kis kutyára és hozzávágta mind a többi kis piros katonát.
És a viaszbaba éppen ekkor ujra sikoltozni kezdett. És most már valamennyien hallották a falból a furcsa zajt és kiváncsiak voltak rá, hogy mi fog történni.
A fehérszőrü kis kutya azt gondolta, hogy nem játssza már tovább a Jézuska követjének szerepét, hanem inkább haza megy; de a fehér majom megragadta a fehérszőrü farkánál fogva és nem eresztette el. És a furcsa zaj egyre hangzott és ugy hangzott, mintha a kéményből hangzott volna. Egyszerre csak egy kis emberke ugrott le a kandallórácsról. Nagy zsákot cipelt magával, de ő maga nagyon fekete volt, mert a kéményben bekormozta magát.
És Paprika Jancsi az ágaskodó kocsiló mögé ugrott és megkérdezte a kis emberkétől, hogy kicsoda és miért jött a kéményen keresztül?
A kis emberke nagyon haragos arcot vágott és azt mondta, hogy őt a Jézuska küldte és hogy azért jött a kéményen keresztül, mert ez a legrövidebb ut.
Erre valamennyien nagyon meglepődtek, körülnéztek és a fehérszőrü kis kutyára tekintettek; és a fehér majom még mindig fogta a fehérszőrü kis kutya farkát, ugy, hogy nem menekülhetett.
És a játékbabák igy szóltak:
– Hiszen ez a Jézuska követje!
A kis fekete emberke erre azt mondta nekik, hogy nézzenek bele a zsákjába és ne legyenek olyan ostobák. Erre kinyitották hát a zsákját és nagy csomó játékot találtak benne és ez azt bizonyitotta, hogy csakugyan a fekete kis emberke volt a Jézuska követje.
És a fehérszőrü kis kutya annyira megijedt, hogy ijedtében nagyot rántott a farkán, ugy, hogy kirántotta magát a fehér majom kezéből és elszaladt.
És a játékbabák utána iramodtak és kikergették a hideg, nedves hóba.