Történt az 1442-dik esztendőben, hogy a török jókora sereggel berontott Erdélybe. Mezid bég volt a török sereg vezére.

Lépes György, erdélyi püspök, kisded hadával Szent Imrénél megütközött Mezid béggel, de a jóval nagyobb török had tönkre tette az erdélyi püspök seregét s aztán Szeben ostromára indult.

Meghallotta ezt egy Hunyadi János nevű, híres vitéz s nem késlekedett Erdély segítségére sietni. Volt neki már Mezid béggel többször találkozása, ismerte is őt Mezid, féltek is tőle a törökök, azért a török vezér roppant jutalmat tűzött ki Hunyadi fejére.

– Holtan vagy elevenen kerítsék kezére – mondá – mert Hunyadi egy maga fölér egész sereggel.

A dicső hőst halálos veszedelem fenyegette.

Ámde volt Hunyadinak egy Kemény Simon nevű alvezére, aki tudomást vett valami úton-módon Mezid szándékáról. Nem nyugodott meg addig, mig Hunyadit reá nem birta, hogy ebben az egy csatában cseréljen vele fegyverzetet.

A nagy hős nem gyávaságból, hanem hazája iránt való szeretetből teljesítette Kemény Simon kérését.

Rettentő erővel támadtak a törökök Kemény Simon seregére és sűrű tömegekben vették a hőst magát körül. Mindenik szerette volna, ha övé lesz a jutalom. Nem is figyelt senki egyébre, csak arra, hogy a Hunyadinak képzelt hős közelébe férkőzhessék.

Tollal le nem írható küzdelem fejlődött ki. Kemény Simon jól tudta, hogy élve nem hagyja el a csatatért, megfizettette drágán életét. Mikor aztán diadalmaskodtak a törökök s Kemény holtteste körül ujjongtak, oldalról hadikürt rivalgása mellett előrohant feltartózhatatlan erővel az igazi Hunyadi, a törökverő nagy hős.

Megiszonyodva ismerték fel a törökök legrettenetesebb ellenségöket, de már késő volt. A Kemény Simon halála egy fényes győzelemnek lett váltsága. Futott a török s nyomában volt folyton Hunyadi serege, Havasalföld határáig kergette Mezid bég vert hadát s még arra is rá ért, hogy az álnok oláhországi vajdát hódolatra kényszerítse. Ez volt a Szeben melletti diadal.

*

Nemsokára 80 ezernyi haddal tört be Erdélybe Mezid bég, hogy a szebeni gyalázatot lemossa fegyveréről.

Hunyadi 15 ezer jó vitézzel fogadta a Vaskapunál. Ez a Vaskapu Erdély és Magyarország határán van, a mai Hunyadmegyében.

Hiába bizakodott Mezid bég nagy seregében. Övé volt az erő, Hunyadié a bátorság és vitézség; Mezid bég ura volt a nagy seregnek; Hunyadi vezére a diadalhoz szokott kisebb seregnek; Mezidnek sok volt a harcosa, Hunyadinak hatalmas esze és hadvezéri ügyessége volt.

A nagy török sereg itt is irtózatos vereséget szenvedett. Tömérdek török esett el, 5000 fogságba került.

És Hunyadi nevét szárnyára kapta a hír s nemcsak Magyarország, de az egész keresztény Európa benne látta védő oszlopát.

Ez volt a Vaskapu melletti győzelem.

*

Bezzeg felbuzdult e diadalhírek hallatára az egész keresztény világ. A pápa újra eszébe vette a törökök kiűzésének nagy tervét s a nikápolyi vereség után elterjedt kétségbeesés helyet adott az önbizalomnak. Immár senki sem tartotta legyőzhetetlennek a törököt, hanem büszkén emlegette a Hunyadi János nevét.

Mi volt akkor e név dicsőségéhez képest a királyok dicsősége?

Nosza buzdították a keresztény fejedelmek Ulászlót, hogy folytassa a dicső munkát. Igértek pénzt, igértek segélyhadat, magasztalták Hunyadit s el voltak telve a legkecsegtetőbb reményekkel.

Ezekből a gyönyörű igéretekből természetesen nem lett semmi, mert a nyugati fejedelmek nagyon bőkezűek voltak a szóbeli segítségben, de valójában egyik sem tett semmit.

– Hadd harcoljon a magyar, neki van Hunyadija – gondolták magukban.

Ulászló fiatal volt és dicsőségre vágyó. Kapott tehát a kinálkozó alkalmon és elhatározta, hogy a török ellen megindítja a hadjáratot.

Zsoldos sereget szerveztek, mely az önkényt csatlakozókkal fölrugott negyvenezerre.

Evvel a sereggel indult meg Ulászló király és Hunyadi a török földre.

Soha ennél fényesebb hadjáratot nem viselt a magyar s dicsőbb példáját még nem adta hadvezér lángeszének, mint e hat hónapig tartó hadjáratban Hunyadi János.

Úgy hatolt előre az idegen földön, mint a hadisten.

Tizenkét ezer vészhez-bajhoz hozzászokott katonája követte, az alatt pedig Ulászló utána jött a derék haddal.

Egyik győzelmet a másik után vívja. Sok apróbb diadal mellett hatszor tesz tönkre nagyobb sereget s egyik nap három csatát vív s mind a háromban ő a győztes.

Katonái követik, mint apjukat, parancsát vakon teljesítik, mert tudják, hogy, amit a vezér akar, annak úgy kell történnie, mert úgy van az legjobban.

Ha tizszer akkora sereg áll is előttük, vissza nem riadnak, mert Hunyadi úgy rendezi a csata sorját, hogy minden magyar vitéz tiz ellenségnek tud megfelelni.

Csak a rideg tél állíthatta meg hódító útjában. Kevés volt a takarmány, legyőzhetetlen az akadály, melyet nem emberi kéz, hanem a természet emelt útjában.

Egyesült tehát a derék haddal s hat hónapi dicsőséges hadakozás után visszatért hazájába.

Ez volt az úgynevezett „hosszú hadjárat”.

Ha Hunyadi János ennél többet nem tett volna is, ott van helye a világtörténelem legnagyobb hadvezéreinek sorában.

*

Európa keresztény fejedelmei nem győzték Ulászlót dicsérni és újabb hadjáratra buzdítani.

– Csak folytasd – lelkesíté a pápa – ki kell szorítani a pogány törököt Európából. Kinek olyan vezére van, mint a minő Hunyadi, annak bűn nem folytatni a harcot.

Megint igértek a keresztény fejedelmek katonát és pénzt; a templomokban hálát adtak istennek a keresztény fegyver dicsőségeért s a törökök kiűzésének reménye eltöltötte a szíveket.

Ulászló fiatal volt és harci dicsőségre vágyott, ő tehát nagyon óhajtotta a megkezdett törökírtó hadjárat folytatását.

Hunyadi nem bízott már a nyugati fejedelmek igéreteiben, nem is pártolta nagyon a hadjárat folytatását, inkább amellett volt, hogy az ország déli részét tisztítsák meg a töröktől s biztosítsák, mert Hunyadi János nemcsak nagy hős, hanem megfontoló, józaneszű, magyar hazafi is volt.

Azonközben követség jött a török szultántól. Békét kért a török, visszaigérte mindazokat a várakat, melyeket a szerb földön már eddig elfoglalt, nagy váltságdíjat igért sógoráért, kit Hunyadi az előbbi hadjáratban elfogott.

Hunyadi, meg a józaneszű főurak úgy gondolkoztak, hogy meg kell ragadni az alkalmat. Az országnak békére van szüksége, mert Giskra a felső vidéket nyugtalanítja s úgy látszik Frigyes császár is szeretné a magyar koronát megkaparintani.

Megkötötték Szegeden a törökkel tiz évre a békét. Alighogy eltávoztak a török követek, nagy igéretekkel újra előállottak a keresztény fejedelmek követei. A velenceiek azt igérték, hogy a Kis Ázsiában levő Murad szultánt nem eresztik át Európába – ha esetleg szüksége volna, hogy átjöjjön. A pápa igért pénzt, segélyhadakat igértek a többi fejedelmek. A pápa követe azt bizonyítgatta, hogy a pogány töröknek adott esküszót megszegni nem bűn.

Az egyeneslelkű, becsületes Hunyadi erősen állott az eskü megtartása mellett, de ingadozott Ulászló és ingadoztak sokan a magyar főurak közül.

Ulászló fiatal volt és harci dicsőségre vágyott, mindenáron ki akarta magát tüntetni.

Az ékesen beszélő pápai követ célt ért; Ulászló elhatározta újabb had vezetését. A szegedi esküt megszegte a nemzet.

*

Felkészülődött a had, hanem a keresztény fejedelmek most is megfeledkeztek igéreteikről. A magyar megint csak magára maradt.

Hunyadinak jutott az óriási munka: szervezni a sereget.

Már idegen földön volt a sereg, midőn hírét vették annak, hogy Murad visszatért Kis Ázsiából, még pedig olyan formán, hogy a kapzsi velenceieket megvesztegette a török arany s mert Murad minden katonájáért egy aranyat fizetett, hát azok a hajók szállították át Európába a keresztények ellenségeit, amelyeknek ezt az átszállást meg kellett volna akadályozniok.

Ez a szörnyű hír lesújtotta a magyar sereget, de Hunyadit nem.

Murad százezer katonából álló sereget vezetett az esküszegő magyarok ellen és boszút lihegve fogadást tett a próféta szakállára, hogy nem hagyja ezt az esküszegést megtorlatlanúl.

Várnánál találkozott a két sereg.

Hunyadi hadvezéri lángelmével rendezte el a sereget, s lelkesítő szavaival bátorságra tüzelte, a vitézek szivébe bizalmat ültetett.

Ulászlót biztos helyre állítá s melléje kipróbált vitézségű csapatot rendelt. Szivére kötötte a fiatal királynak, hogy addig, mig ő jelt nem ád, a csatába bele ne vegyüljön.

Megkezdődött az örökké emlékezetes ütközet.

Hunyadi mindenütt ott volt, a hol a legnagyobb veszély fenyegette a sereget. A csüggedőt bátorította, a vakmerőt visszatartóztatta s habár a törökök oroszlán-bátorsággal küzdöttek, a diadalt – úgy látszék – nem lehet Hunyadi kezéből kicsikarni.

És a legválságosabb pillanatban elront mindent Ulászló királynak meggondolatlan hevessége. A hosszú várakozást megunja, a környezetben levők pedig ingerlik, hogy ime Hunyadi őt tétlenségre kárhoztatja, mert csak ő akar a dicsőségben részesülni. A magyar király miért szorúljon mindenütt háttérbe? Csak azért is vegyüljön a küzdelembe s kívánja jogos részét a diadalból.

Ulászló fiatal volt és diadalra vágyó. Hallgatott a bujtogató szavakra, ott hagyta biztos helyét és vakmerően reá támadt a törökre. Azoknak sem kellett több. Körülfogták minden oldalról s a hősies ellenállás dacára kiséretét levágták s aztán egyik vitéz őt is leszúrta lováról. Fejét nagy diadalordítással póznára tűzték s úgy mutogatták.

A magyar sereg látva királyának véres fejét, összezavarodott s futásnak eredt.

A szegedi esküszegés nem maradt bosszúlatlan.

Történt pedig ez 1444-ben.