II. Mohamed, a törökök leghatalmasabb császára, 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, megdöntötte a sok száz évig fennálló görög császárságot és abban a büszke álomban ringatódzott, hogy nemsokára Budát, azután Bécset és Európát egészen leigázza, mert amiképpen egy isten van az égben, úgy egy úrnak kell lennie a földön is. Ez az úr Mohamed lészen.
Legelső áldozatnak Magyarországot szemelte ki.
Cillei, a helyett, hogy az ország védelmére gondolt volna, a királlyal egyetemben Bécsbe szökött.
Hunyadi elfeledett minden sérelmet, ellenségeinek kicsinyes gyűlölködését, csak az elhagyott hazára gondolt és hazafiui szent kötelességére.
Magyarországot meg kell menteni mindenáron!
A pápa megemlékezett rólunk. Küldött 50 ezer darab aranyat, hogy lehessen zsoldosokat fogadni, küldött egy lelkes szerzetest, Kapisztrán Jánost, aki lángoló szónoklatával az egyszerű népet harcra buzdította. A nép tódult a kereszt védelmére, Hunyadi pedig megmozdított minden követ, hogy sereget teremtsen elő. Pénzzé tette vagyona egy részét s áldozatul hozta azt is a hazának.
Nádorfehérvárát, Magyarországnak ezt a déli bástyáját erős kezekre bizta: Szilágyi Mihály, a Hunyadi sógora és a nagy hősnek László nevű fia védelmezték.
A büszke Mohamed nem is álmodta, hogy őt valaki feltartóztathatja diadalmas útjában.
Töretni kezdette az erős falakat. Éjjel-nappal szünet nélkül ropogtak, bömböltek az ágyúk, vakmerő rohamokat intéztetett a vár ellen, de hasztalan volt minden erőfeszítése.
Minél tovább tartott az ostrom, annál dühösebb lett Mohamed.
Korbáccsal űzte vissza a véres fejjel hátráló janicsárokat – így nevezték a vitéz török gyalogságot. Tépte mérgében a szakállát, hogy ez a vár oly sokáig feltartóztatja őt.
Megérkezett Hunyadi is a keresztény sereggel.
Először a Dunán veszteglő török hajókat gyujtatta fel és sülyesztette el, azután egy vakmerő csapatot bejuttatott a várba s az oda becsalt törököket összetörte. Majd több oldalról támadta meg a nagy török sereget s a vérszemet kapott keresztesek, a kik kaszával-kapával voltak csak fölfegyverkezve, neki rohantak a töröknek s mig ezek között véres küzdelem fejlődött ki, Hunyadi általános riadót fúvatott s az óriási török sereget vad futásra kényszeríté. Mohamed tajtékzott dühében. Kitépte magát kiséretéből s egymaga akarta feltartóztatni a magyar sereget.
A „Jézus” és „Allah” kiáltás egybevegyült, a haldoklók halálhörgését csatabárdok, kardok, kaszák, kapák, szeges buzogányok csattogása, lovak patáinak dobogása elnyelte.
Mohamedet erővel vonszolták el katonái, hogy ott ne veszszen, mert már megsebesült volt.
Ez volt Hunyadinak legdicsőbb és legutolsó diadala is.
Mikor Rómában hírül vitték, a pápa ünnepi istentiszteletet rendelt el s az egész kereszténység nevében hálát adott a Mindenhatónak ezért a nagy győzelemért.
És Hunyadi János e diadal után husz nappal – meghalt.
Ragályos betegség ütött ki a táborban. Beteg lett az óriási testi és szellemi munka által elcsigázott dicső vezér is. Átvitette magát Zimonyba. Magához hivatta feleségét, László és Mátyás nevű két fiát és hű barátját Kapisztrán Jánost.
Szívreható búcsút vett feleségétől, magasztos szavakban oktatta fiait. Azt hagyta reájuk, hogy szeressék mindenekfelett a hazát, járjanak a becsület egyenes útján, legyenek jó vitézek, türelmes keresztények.
Azután fölvette a halottak szentségét és Kapisztrán karjai között kilehelte nagy lelkét.
Hunyadi János meghalt.
Az a hős, aki husz nagy csatában ezerszer állott szembe a halállal, szép csendesen keresztényi megnyugvással elszenderült.
Meggyászolta a keresztény világ és maga Mohamed is, midőn halála hírét meghallotta, így szólott:
– Benne a világ legnagyobb emberét vesztette el.
Ma a nagyok emlékét érc-szobrokkal örökítik meg, neked, te nagy hős, elég a gyulafehérvári templom sírboltjában az a kis hely, hová hült tetemedet helyezték; a te dicső alakod örökké élő szobor.
A hazaszeretet, becsületesség, hadvezéri nagyság örök mintaképe.