Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony, akiknek nem volt gyerekük, nagyon szerettek volna egyet, egyetlen egyet. Egy nap bekopogott hozzájuk egy koldusnő. Adtak neki egy szelet kenyeret. A koldus megkérdezte:
– Hogy éltek?
– Rosszul – mondta az öregasszony -, nincs gyerekünk.
– Vágd le – mondta a koldus – a hüvelykujjadat, dobd be a kemence mögé, és lesz gyereked.
Jól van, az öregasszony le is vágta a hüvelykujját és bedobta a kemence mögé. Másnap reggel, amikor lángost sütött, egyszerre azt érezte, hogy a pongyoláját rángatja valaki. Azt gondolta, hogy a kutya.
– Félre! – mondta.
Megint megrántotta valaki. Lenézett az öregasszony, hát egy kicsi, pici kisfiú volt az, csak akkora, mint a hüvelykujja.
– Ki vagy te? – kérdezte a nő.
– Én a ti fiatok vagyok, Hüvelyk Matyi – felelte a kisfiú.
Az öregasszony nagyon megörült. Milyen szép fia van!
– És apa hol van? – kérdezte Hüvelyk Matyi.
– Apa szánt, én lángost sütök, viszek majd neki reggelit.
– Add ide nekem, én elviszem!
– Még hogy te, olyan kicsi vagy.
– Nem számít, elviszem.
Az anya megsütötte a lángost, csinált hozzá szószt, a lángost beletette egy tálba, ráöntötte a szószt és odaadta Hüvelyk Matyinak. A kisfiú a feje tetejére tette a tálat, elindult az apjához. A férfi csodálkozva látta, hogy magától jön a lángos. Hüvelyk Matyi letette a tálat a szántó mellé, maga pedig szaladt a barázdában, kiabált:
– Apa, apa, elhoztam a reggelit!
Hallotta az ember, hogy valaki kiabált, de hogy kicsoda, nem tudta, senkit sem látott. Megint lenézett, hát a barázdában szaladt egy kisfiú.
– Te meg ki vagy?
– A fiad, Hüvelyk Matyi.
Megörült az öreg, kifogta az ökröket, maga pedig leült Hüvelyk Matyival megreggelizni.
– Apa, engedd meg, hogy szántsak – kérte Hüvelyk Matyi.
– Kicsi vagy.
– Nem számít, hogy kicsi vagyok, tudok szántani.
Az apja megengedte. Hüvelyk Matyi bemászott az ökör fülébe.
– Barna, húzzad! Szürke, húzzad!
Mentek is az ökrök. Jött arra egy úr, és látta, hogy a paraszt eszik, az ökrök pedig maguk szántanak. Megparancsolta a kocsisának, hogy álljon meg, odaszólt a parasztnak:
– Hogy lehet ez? Te eszel, az ökrök maguk szántanak.
– Nem úgy van. A fiam szánt.
Körülnézett az úr, semmiféle fiút nem látott. Ráparancsolt a parasztra, hogy hívja oda a fiát. A paraszt kiáltott egyet, Hüvelyk Matyi kimászott az ökör füléből, odaszaladt. Nagyon megtetszett az úrnak a fiú, és így szólt:
– Add el nekem, paraszt, a fiadat!
– Nem – felelte a férfi -, nem adom el.
Hüvelyk Matyi felmászott az apja vállára, és a fülébe súgott:
– Adj el, apa, én majd visszajövök.
– No, rendben – mondja a férfi -, eladom.
Az úr a sapkáját megtöltötte arany pénzzel, majd Hüvelyk Matyit bedugta a zsebébe, és tovább indult. Hüvelyk Matyinak el kellett végezni a dolgát a zsebben. Az úr megérezte, hogy valami bűzlik. A zsebébe dugta a kezét, hogy elővegye a zsebkendőjét, de látja, hogy mocskos a zsebe. Megharagudott Hüvelyk Matyira, kidobta az útra. Épp arra ment egy disznó, lenyelte Hüvelyk Matyit. Amikor a disznó hazaszaladt, Hüvelyk Matyi ott kiabál a hasában:
– Vágjátok le ezt a malacot! Ha nem vágjátok, maga megdöglik!
Meghallotta a gazda, és odaszólt a feleségének:
– Le kell vágni a disznót. Ha nem vágjuk le, maga megdöglik.
És levágták a disznót. A belét kidobták a mezőre. Odaszaladt egy farkas, és felfalta a belet Hüvelyk Matyival együtt. Hüvelyk Matyi így szólt a farkashoz:
– Szaladj be az apám kamrájába: tele van az kolbásszal, sonkával.
A farkas elszaladt hozzájuk és az ablakon át bemászott a kamrába. Evett, evett, egészen meghízott és nem tudott kimászni az ablakon. A kamrában szinte gurult ide-oda a farkas, Hüvelyk Matyi pedig kiabált:
– Apa, anya, farkas van a kamrában! Apa, anya, farkas van a kamrában!
Meghallották az öregek, beszaladtak a kamrába, agyonverték a farkast, felvágták a hasát és kivették onnan az ép egészséges Hüvelyk Matyit, és boldogan éltek ezután a halálukig.