Hol volt, hol nem volt, egyszer egy fürdőházban lakott egy öregember a feleségével. Öregségükre mindketten megvakultak és ezért nem látták, hogy mit esznek, be sem tudtak gyújtani, sem megágyazni, sem kitakarítani. Nyomorúságukban az öregek panaszkodtak: “Ha legalább egy fiunk lenne, aki törődne velünk, a gondunkat viselné.”
Egy este az öreg megszomjazott. Így szólt: “Látod, asszony, ha lenne egy lányunk, az mindjárt elmenne a kútra.”
Mihelyt az öregember kimondta ezeket a szavakat, jött egy fehér kecske, és így szólt: “Én vagyok a ti lányotok, hozok vizet, begyújtok, szedek gombát, szamócát, rendbe teszem az ágyat, kitakarítom a szobát!”
Amikor az öregek hallották ezeket a szavakat, sírva fakadtak. A kecske azonban rájuk szólt: “Csitt, csitt! Mit sírtok itt? Mindjárt hozok vizecskét, vágok rőzsécskét, főzök kásácskát.”
A kecske feltette a szarvára a vödröt, hozott vizet, tüzet gyújtott, finom, édes kását főzött, és az öregek elé tette. Az öregek jól laktak, köszönetet mondtak a kecskének, és egész éjjel úgy érezték magukat az ágyban, mintha a mennyországban lennének.
Így tartott ez sokáig. Egy szép napon a lányok összebeszéltek, hogy elmennek szamócát szedni. A kecske a szarvára tűzte a kosárkáját és ő is elment a lányokkal. Délre a lányok kosarai csak félig voltak, de a kecskéé akkorra már megtelt.
A kecske egy nyárfáról lehántott egy kis kérget, de hamarosan az is tele lett. Éppen egy másik fáról akart kérget hántani, amikor egy fényes hintó jött, és megállt a kecske mellett. A hintóból kiszállt egy nagyúr és megkérdezte: “Miféle kecske vagy te, hogy ennyi szamócát szedtél?”
“A fürdőházban élők lánya vagyok, anyácskának és apácskának szedem a szamócát.”
Az úr felkapta a kecskét és elment vele a fürdőházba. Az öregeknek sok pénzt ígért a kecskéért, de azok így feleltek neki: “A kecskét semmi pénzért sem adjuk el!”
Végül az úr beleegyezett, hogy az öregek is ott legyenek a házában, azok elmentek hozzá a kecskével együtt.
Az öregek számára ott minden új és drága volt.
Egyszer az úrnak egész hétre el kellett mennie. Megkérte a három nővérét, hogy egy időre vegyék magukhoz a kecskét. A két idősebb hallani sem akart róla; a legfiatalabb azonban jószívű volt: szívesen magához vette, sőt még selyem párnákra is fektette. A következő héten hazament a földesúr és elmesélte a nővéreinek, hogy ezen meg azon a birtokon nagy lakomát rendeznek, el kellene menni. A lakoma napján az idősebb nővérek már készen is álltak az indulásra, de a legkisebb kijelentette a bátyjának: “Menjetek csak, én itthon maradok a kecskével.”
Azok hárman el is mentek. Este, amikor leszállt a sötét, a kecske megszólalt: “Nem megyünk mi is el?”
A lány ezt hallva megremegett, mert képtelen volt felfogni, hogy egy kecske beszélni tudjon.
“Ej, kecskécském, az eszembe sem jutott volna, hogy egyszer hallak megszólalni.”
“Hát, kedvesem, csak ne mondd meg a nővéreidnek, a bátyád tudhatja, de szigorúan meg kell fogadnia, hogy senkinek se mondja el. A testvéreid keményszívűek. De mondd csak, elmegyünk, vagy nem!”
“Elmennék, de hogyan?”
“Semmi, csak várj!”
A kecske kiment és mekegni kezdett. Azonnal ott termett egy négylovas ezüst hintó, két kocsissal, két szolgával. A szolgák mindkettejüknek ezüst ruhát vettek elő. A kecske levetette magáról a kecskebundát, kifordította, megrázta. Felvette az ezüst ruhát és szép lánnyá változott. A kocsisok megrázták az ostorukat és egy-kettő, a hintó nekiiramodott, és egyszerre az összegyűltek elcsodálkoztak, honnan kerültek ide. A kecske gazdája táncra kérte a kecskét és magában így gondolkodott: “Ha megszerezhetném ezt a szép lányt, mindjárt feleségül is venném!”
Mindjárt kérdezgetni is kezdte, de semmit sem mondott, hogy honnan jött és miféle. No, ha nem árulja el, az úrnak más ötlete támadt – titokban megparancsolta két lovasának, hogy álljanak készen, és kövessék majd az ezüst hintót, hogy kifürkésszék, hová való a hintó. De ez sem sikerült, mert az ezüst hintó egy szempillantás alatt eltűnt, mintha nem is lett volna.
Ők ketten már régen otthon voltak, átöltöztek, lefeküdtek, míg az úr a két nővérével csak másnap reggel ért haza.
Az idősebb nővérek még át sem lépték a küszöböt, amikor már ez volt az első szavuk: “Nem is gondolod, hogy mit láttunk! Eljött egy ezüst hintó ezüst hercegkisasszonyokkal. Meg akartuk tudni, hogy kicsodák ők, honnan jöttek, de nem tudtuk, mert eltűntek, ahogyan megjelentek. Húgocskám, teneked is vannak látomásaid?”
“Mi van a nagy látomásokkal?”
Egy idő múlva egy másik gazdag úr rendezett lakomát, amire maga a királyfi is hivatalos volt. A lakoma napján az idősebb nővérek úgy siettek, hogy szinte egymás sarkára léptek, de a legfiatalabb ismét ezt mondta a bátyjának: “Menjetek csak, menj a nővéreimmel, én itthon maradok a kecskével.”
Azok elmentek. Mihelyt besötétedett, a kecske kiment a házból, felmekegett, és azonnal megjelent egy arany hintó négy lóval, két kocsissal és két szolgával. A szolgák arany ruhát hoztak: a kecske levette kecskebundáját, felvette az arany ruhát és szép lánnyá változott. A kocsisok mindjárt megcsattogtatták ostorukat, és egy-kettő, a hintó el is ment: mindenki meglepetten nézte, honnan került ide. A kecske gazdája táncba vitte a kecskét, a királyfi pedig a legkisebb nővért. Amikor így táncoltak, mindketten erre gondoltak: “Milyen jó lenne feleségül venni ezt a szépséget.”
A királyfinak annyira megtetszett az úr legkisebb nővére, a kecske gazdájának pedig az, aki már korábban is megtetszett. De mit tesz ez? Csak nem árulta el, hogy honnan jött. Úgy döntött ismét, hogy a lovasait utána küldi, de hiába – a hintó mintha ködbe veszett volna!
Másnap az idősebb nővérnek hazatértek és mondják: “Képzeld el húgocskám, mit láttunk! Most egy arany hintó jött, arany hercegkisasszonyokkal, de hová tűnt, nem tudjuk. Maga a királyfi is meg akarta tudni, de nem bukkant a nyomára. Láttál már ilyesmit?”
“No, hát ez aztán egy nagy látvány!”
Egy idő múlva a királyfi rendezett lakomát és mindenkit meghívott vendégségbe. A lakoma napján az idősebb nővérek úgy sietnek, hogy szinte egymás sarkára lépnek, de a legfiatalabb ezt mondja a bátyjának: “Menj csak, menj a két nővérünkkel, én itthon maradok a kecskével.”
Azok elmentek. Amikor besötétedett, a kecske így szólt a legfiatalabb lányhoz:
“Tudd meg, húgocskám, ma este véget ér az engem sújtó varázslat, hogy kecske legyek. Most gyémánt ruhába öltözöm, és abban megyek el. Tedd te is ezt! A kecskebundámat betekerem a kendőbe és átadom a szolgának, és megparancsolom, hogy amíg mi a lakomában leszünk, égesse el azt.” Ekkor a kecske kiment, mekegni kezdett és azonnal ott termett egy gyémánt hintó négy gyémánt lóval, két kocsissal és három szolgával. Az egyik szolgának a kecske átadta a kecskebundát, és megmondta neki, hogy égesse el azt, míg ők a lakomában lesznek. “De nézd, hogy mi fog történni, mert akkor egész életedre boldogtalan leszel!”
Ezek után ők ketten gyémánt ruhába öltözve beszálltak a hintóba, és egy pillanat alatt meg is érkeztek a királyfi palotájához. Amikor bementek, mindenki elámult, hogy honnan kerültek ide. A kecske gazdája táncba vitte a kecskét, és a fülébe súgta: “Bárcsak feleségül vehetnélek!”
Mihelyt kimondta ezeket a szavakat, a kecske odament a legfiatalabb lányhoz, a fülébe súgta: “Azonnal menjünk haza, mert az én kecskebundám megy össze!” és azonnal el is tűntek, mintha ott sem lettek volna.
Reggel futva megérkezik a földesúr, a legkisebb húga gyémánt ruhában megy ki elébe és kérdezi: “Akarod látni a kecskédet?”
“Akarom, akarom, de mondd meg nekem, hogy honnan van ez a ruhád? Vagy nem te voltál ott a királyfi bálján?”
“No, akarod, hogy megmutassam a kecskét?”
Amíg így beszélgettek, kijött a kecske, megmutatta magát. Az úr látva, szinte elájult. Húga ekkor elkezdte elmesélni neki a dolgot. Mindenki nagyon örült, csak az idősebb nővérek érezték magukat kényelmetlenül. A kezüket tördelték, és nagyon sajnálták, hogy rosszul viselkedtek a kecskével szemben.
Másnap a király, tudomást szerezve a történtekről, elment a földesúrhoz és azonnal elrendelte, hogy tartsák meg az esküvőt. Micsoda lakodalom volt az! A királyfi és a legfiatalabb lánytestvér az asztal egyik végén, az úr és a volt kecske az asztal másik végén ült.
Az öregek, akik régen a fürdőházban laktak, szintén ott voltak a lakodalomban, a földesúr alig tudta megköszönni nekik, hogy annak idején eljöttek hozzá.