Hallottátok-e hírét a rettenetes Kinizsi Pálnak?
A két karddal viaskodó, törököket holtra ijesztő, óriási erejű Kinizsiről hadd mondjak el egy történetet.
Mátyás király úgy ismerte először, mint molnárlegényt. Malomkövet emelt fel, tele zsákokat dobált fél kezével.
A magyar király azt mondta neki:
– Csapj fel öcsém katonának. Ekkora erőt nem hiába adott neked az Isten.
Besorozta a fekete seregbe. Itt Kinizsi Pál megbecsülte magát. Acélizmú kezében gyilkos szerszámmá lett a kard. Vakmerősége tetszett a vezérnek, vitézsége mind feljebb-feljebb juttatta, mert elmondtam én már, hogy a magyar király az érdemet jutalmazni szokta.
Kinizsi Pálból temesi gróf és vezér lett.
Történt pedig 1479-ben, hogy a török császár, az elkeseredett Mohamed, beküldötte Erdélybe Ali nevű vezérét nagy sereggel, hogy ártson, a mennyire árthat a magyar királynak, mert csak nemrégiben is egy szép seregét tette tönkre Mátyás az alvidéken.
Báthori István volt Erdélynek a vajdája, vitéz férfiú és jó hazafi. Kevés volt a katonája, azért oda izent Kinizsi Pálhoz, a temesi grófhoz, hogy jöjjön segítségére.
Nagy, véres csata fejlődött ki Báthori és Ali serege között a Kenyérmezőn, nem messze Gyulafehérvártól. Sok volt a török, kevés a magyar, vitéz mind a kettő.
Báthori a csata hevében buzdította lankadó vitézeit, miglen gyilkos golyó oldalába furódott s a jeles vitéz lebukott a lováról. Megzavarodott a sereg s már-már futásnak eredett; a győzelem biztos tudata örömujjongásra késztette a törököt.
De ime, a szomszéd halom tetejéről hadi kürt harsan meg. Száguldó lovasok követnek egy embert, kinek a szemében irtózatos harci tűz lobog. Két hatalmas kardot forgat két kezében s oly ellenállhatatlan erővel támadja meg a törököt, hogy nincs emberi erő, mi őt feltartóztatja.
Borzadva ismerik fel: Kinizsi Pált. Az a két fene kard utcát nyit a törökök sűrű tömegében. Haldoklók, széthasított fejű janicsárok feküsznek a halál-utcájában. Megszállja az elfáradottakat is újabb erő s a küzdelem megújul, mintha csak most kezdődnék a csata.
Nem tart sokáig. Menekül vad félelemtől sarkalva a török. A tágas mezőn pedig tömérdek halott fekszik. Minden elesett magyarra jut tiz török.
Ez volt a kenyérmezei diadal.
A véres csata után nagy áldomás következett. Így volt szokásban már az ős magyaroknál is.
Asztalokat raknak a törökök hült teteméből s az öblös kupákat ürítik a haza jólétére, a haza ellenségeinek vesztére.
Majd a tárogató hangja mellett jókedvü legények szilaj táncra kerekednek és rakják a toborzót.
Nézi Kinizsi, nézi egy ideig. Fellobban benne is a vér, hadd táncoljon jókedvű vitézei között a vezér is, középre áll, majd oda kiált a vitézeknek, hogy hozzanak egy jól megtermett törököt, hogy egyedül ne járja.
Fogai közé veszi ruhájánál fogva és eljárja tüzesen a diadalmi toborzót.
Az a török, mikor csatába indult magyart ölni, nem gondolta, hogy őt Kinizsi nemcsak életében, de holtan is megtáncoltatja.