Mikor az állatok látták, hogy Mackó nyugodtan a helyén ül és tanulja a sok leckét, amit Leó, az oroszlán feladott neki, nagyon örültek és hálálkodtak. És azt gondolták, milyen jó is most sétálni, mikor nem kell attól félniök, hogy a bokrok mögül elébük ugrik valaki és elkiáltja magát:
– Búúú!
És azt gondolták, hogy Leó, az oroszlán, csakugyan nagyon okos és ügyes állat és megkérték nagyon barátságosan és nagyon komolyan, hogy legyen a királyuk.
És Leó, az oroszlán, feszesen bólintott a fejével és elfogadta az állatok ajánlatát. És parancsot adott ki, hogy aki meglátja őt, az hajoljon meg mélyen előtte és dicsérje meg a királyi szépségét, Makinak, a majomnak, pedig megparancsolta, hogy vigye a farkát helyette.
Azután föltette a fejére a királyi koronáját és egy vastag botot fogott a kezébe és elindult sétálni a királyságában, mert azt akarta, hogy királyságának minden állata meghajolhasson előtte és megdicsérhesse királyi szépségét.
Mikor elindult királyi körutjára, Mackó, a kis medve, éppen félretette az iskoláskönyveit és nagyot ugrott örömében, hogy pihenhet egy kicsit.
És az jutott az eszébe, hogy pompás mulatság volna, ha elfujna egy szép nótát a vékony fütyülőjén. Leült hát az országutra és elkezdett vidáman fütyörészni.
Nemsokára arra ment Nyulapó, kis unokaöccsével, a mókussal. Mind a ketten találkoztak már Leóval, a királyukkal, és mélyen meghajoltak előtte és megdicsérték a királyi szépségét. Azután tovább mentek.
Mikor nyulapó meghallotta a vidám fütyörészést, bólintgatni kezdett a fejével és tipegni-topogni kezdett a lábával, azután táncra kerekedett gyorsan és szépen.
De Nyulapó nem volt hozzászokva a tánchoz, igy hát nemsokára azt gondolta, hogy jó volna már abbahagyni a fütyörészést és a táncot.
És megállt a feje és megállt a két keze, de a két lábát sehogysem birta megállitani.
És Nyulapónak a kis unokaöccse, a mókus, álmélkodva nézett Nyulapóra.
De Mackó, a kis medve, azt gondolta, hogy ez pompás mulatság és tovább fujta vidáman vékony kis fütyülőjét.
És Nyulapó nagyon kimelegedett és nagyon dühös lett, de azért egyre tovább táncolt a lábával.
És rákiáltott Mackóra és megmondta neki, hogy haszontalan kis tacskó; de nem sokáig kiálthatott, mert a hosszu táncban kifogyott a lélegzete. És egyre jobban kimelegedett és egyre jobban kivörösödött az arca, amig Mackó, a kis medve, végül maga is elnevette magát. És amint nevetett, a fütyülő kicsuszott a szájából és a nóta véget ért.
Erre természetesen nyomban megállt Nyulapó is és dühösen rákiáltott Mackóra és Mackó után vetette magát. De Mackónak, a kis medvének, nagyon gyors volt a lába, ellenben Nyulapónak fáradt volt a lába a hosszu táncolástól. Igy aztán Mackó elmenekült és elbujt Nyulapó elől és nagyot ugrott örömében, hogy ilyen jól sikerült a tréfája és ilyen pompásan megtáncoltathatta Nyulapót.