Bélának két fia maradt hátra: Imre volt az idősebbik, öröklője a trónnak, Endre az ifjabbik, kire apja nagyértékű kincset hagyott abból a célból, hogy a Szentföldre helyette keresztes hadat vezessen, mert tudni való dolog, hogy már Bélának erős szándéka vala harcolni a pogányokkal az Üdvözítő szent sírjáért.
Imrét megkoronázták, Endre pedig nem nagyon készülődött Jeruzsálembe, hanem azt a sok pénzt eszközévé tette mértéktelen nagyravágyásának.
Endre herceg minden áron király szeretett volna lenni.
Nem volt ennek a nagy vágynak alapja, mert Endre nem vala jeles hős, uralkodói képessége majd később szomorú világításban tünik fel, de bízott a kincsben s megfeledkezett fiúi kötelességéről; keresztes had gyűjtése helyett a pénzt arra használta fel, hogy bátyja ellen gyűjtsön sereget, szervezzen pártot.
A bőkezű herceg csak úgy szórta a pénzt, osztogatta a fényesebbnél fényesebb igéreteket, hogy a király híveit eltántorítsa.
Endre híveinek száma olyan mértékben szaporodott, a mily mértékben a keresztes had gyűjtésére hagyományozott kincs fogyott.
Nem maradhatott titokban Endre herceg szándéka a király előtt.
Lett újra egy ember gyarlósága miatt testvérháború.
Szomorú eseménye vagy te, testvérháború, nemzetem történetének. Mikor már emelkednék a kebel, ujjongana a sziv honfiúi örömében, hogy ismét tovább fejlődik a magyar, felütöd halálfejedet s elhervasztod a kora örömnek fakadó bimbóit!
Két sereg élén áll szemben, élet-halál harcra a két testvér. A törvényes király mellett kevesebb a harcos, mert a pénz és csalogató igéretek toborzották a másik sereget.
Imre király lelke föllázadt annak láttára, hogy a pártütő védelmére kél a nagyobb rész s azért merész cselekedetre ragadja heves természete.
Kard helyett vesszőt vesz kezébe, s királyi díszben, komoly méltósággal közeledik öccse tábora felé.
Nem tudják, mit akar, megbénító hatása alatt a királyi fenségnek, tisztelettel tér ki útjából az ellenség, ő pedig szól méltóságos haraggal:
– Majd meglátom én, ki meri fölemelni szentségtörő kezét fölkent királya ellen?
A magyar előtt szent és sérthetetlen volt mindig a magyar király személye. Őt a királyi névhez fűződő hagyományos tisztelet védte akár milliók ellenében.
Imre sértetlenül haladt végig a megszégyenült harcosok ketté vált sora között s egyenesen öcscse sátrának tartva, Endrét karon fogá s úgy vitte el fogságba.