Hol volt, hol nem volt, egyszer élt egy nagy birodalom királya, akinek nem volt egyetlen gyermeke sem. A király és a királyné ezért nagyon szomorú volt, és állandóan imádkoztak az istenhez, hogy adjon nekik egy gyereket.
Egy napon a király elment sétálni az erdőbe. Járkált egy ideig, majd körülnézett, és akkor nem ismerte fel helyet, nem tudta, hogy hol is van. Az erdő teljesen idegennek tűnt neki, és akkor megértette, hogy eltévedt. Ekkor elindult, ki akart menni az útra, de minél jobban igyekezett, annál jobban eltévedt az erdőben. Végül fáradtan leült egy fatönkre, és már nem tudta, hogy mit is tegyen.
Akkor megpillantott egy férfit, aki feléje közeledett. Amikor odaért a királyhoz, megkérdezte, hogy mit csinál ott. A király elmondta neki a baját, és megkérte, hogy vezesse ki az útra, amin hazatalál. A férfi elnevette magát, és azt mondta, hogy ingyen nem teszi meg, de megmutatja neki az utat, ha a király neki adja azt, amit elsőnek meglát otthon. A király elgondolkodott, hogy biztosan a kutyája lesz az, ami elsőnek majd elébe fog szaladni. Sajnálta a kutyáját, de mit volt mit tennie? Saját szemével látta, hogy az erdőben marad másképpen. A király megígérte, hogy teljesíti az ember kívánságát. Amikor az idegen megmondta neki, hogy mikor és hová vigye azt, amit elsőnek fog megpillantani, kivezette a királyt az útra, aki azon gyorsan el is jutott a várba.
Amikor a király beért a várba, a nagyanya sietett eléje, karjában a király fiával, aki az idő alatt született, amíg ő az erdőben volt. Nagyon örült a király a fiának, de még nagyobb volt a bánata, amikor arra gondolt, hogy a gyereket elígérte az ismeretlennek. Képtelen volt ezt magában tartani, ezért besietett a királynéhoz és elmesélte neki, hogy hogyan járt az erdőben, és hogy most egyetlen boldogságukat oda kell adni az ördögnek. A királyné vigasztalgatta az urát, és azt mondta, hogy beszélni kell a közelben élő gazdával, akiknek ugyanakkor született kislányuk, hogy adják oda a fiú helyett ezt a kislányt.
A király beszélt a gazdával, aki kezdetben hallani sem akart róla, de mivel szegény volt, és egy sereg gyereke volt, és a király megígérte, hogy jól megfizeti, végül hagyta magát rábeszélni, és odaadta a királynak a lányát. Az a lányt elvitte a meghatározott időben a meghatározott helyre az ördögnek. Az ördög azonnal szélvészként elviharzott a lánnyal.
Amikor a király fia megnőtt és megtudta, hogy a gazda lányát odaadták ő helyette az ördögnek, magában arra gondolt, hogy hogyan szabadítsa ki a lányt az ördög karmai közül. A királyfi elmesélte az apjának, hogy mire szánta rá magát. Habár a szülei ellene voltak, kedves szavakkal igyekeztek visszatartani, a herceg kitartott az elhatározása mellett, elment a szüleitől, régi rongyokba öltözött, szedett magának egy kis borsót, és elment ugyanabba az erdőbe, ahol annak idején az apja eltévedt.
Ment csak, ment, végül találkozott az ördöggel. Az megkérdezte tőle: “Mit keresel?”
“Munkát!” felelte a királyfi, mert, mondta, a gazdája elkergette. Az ördög munkát ígért neki, és ezért elvezette a házába. A királyfi, amint ment az ördög mögött, mindenfelé szétszórta a borsószemeket, hogy később tudja az utat vissza haza. Miután megtettek egy hosszú utat, eljutottak egy nagy kőhöz. Az ördög parancsára az kinyílt és bejutottak egy mély átjáróba, ami az ördög birodalmába vezetett. Amint végigmentek az alagútban, kijutottak egy másik, kopár, nagyon is nem tetszetős világba, ahol nem látott egyetlen egy fát, egyetlen egy élőlényt sem, minden csendes volt, mint egy kihalt vidék. Végül eljutottak az ördög házához. Amikor bementek, a herceg megpillantott egy szép, fiatal lányt, aki az ő megmentője volt. Az ördög a királyfinak, már mint a saját fiának, megmutatta a kis szobát, hol fekhet, és megmondta, hogy később menjen be hozzá, akkor elmondja, hogy másnap milyen munkát kell végeznie. A királyfi beszélgetni kezdett a lánnyal, elmesélte, hogy őmiatta hozták az ördöghöz, és ő azért jött el, hogy kiszabadítsa. A lány azt gondolta, hogy nagyon nehéz lesz elszökni, de mégis meg kell próbálni.
Miután így kibeszélgették magukat, a királyfi, amint utasították, elment az ördöghöz, hogy munkát kérjen. Az ördög azt mondta, hogy holnap könnyű munkája lesz, legeltetnie kell a fekete borjút, amelyik az istállóban van. A herceg az ördögtől boldogan ment vissza a lányhoz, és elmondta neki, hogy milyen könnyű dolga lesz a következő napon. De a lány azt mondta neki, hogy nem tud vigyázni a borjúra, mert az pár perc alatt körberohanja az egész világot. A lány, ismerve már annak a természetét, segíthetett a királyfinak, adott neki egy spárga-gombolyagot és kioktatta, hogy annak az egyik végét kösse rá a borjú bal hátsó lábára, a másik végét pedig fogja ő a kezében, így a borjú sehová sem tud elszaladni.
A herceg reggel így is tett és este visszavezette a borjút az istállóba, boldogan, hogy egy napot már le is szolgált. Az ördög csodálkozott, hogy sikerült neki a borjút meglegeltetni, de semmit sem mondott, másnapra elrendelte, hogy az istállóban etesse meg a kancáját úgy, hogy sohase fogyjon ki előtte az étel, és mögötte ne legyen piszok.
A herceg ismét elmesélte a lánynak, hogy milyen feladatot kapott másnapra. A lány azt mondta neki, hogy az a kanca egy telhetetlen állat, senki sem tudja kellően megetetni: bármit is elébe tesznek, azonnal felfalja, és mindjárt ki is jön belőle: “Túl kell járnia az eszén. Vigyél magaddal holnap egy fejszét”, mondta, “és hajolj le az istálló küszöbére, mintha valamit vágnál ott – a kanca majd megkérdi: »Hová teszed azt, amit kivágsz?« Ekkor felelj így: »Betömöm vele a pofádat, hogy ne tudjál úgy nyelni.« A ló mindjárt nyugodt marad.”
A herceg reggel bement az istállóba, a ló elé tette a szénát, de alig fordult el tőle, a ló már le is nyelt mindent, és a másik végén ki is jött belőle. Ekkor leült a küszöbre, fogott egy darab fát és vette a fejszét, és elkezdett faragni. A ló látva ezt, megkérdezte, hogy hová teszi azt az éket. A királyfi azt felelte, hogy az ő pofájába, hogy ne tudjon ilyen gyorsan enni. Ekkor a ló kérlelni kezdte, hogy ne tegye, ezentúl nem fog enni. Úgy látszott, hogy a királyfi hitt neki, megint tett eléje szénát, de a ló egész nap hozzá sem ért. A királyfi így leszolgálta a második napot.
Az ördög megsejtette, hogy a lány segített a hercegnek. Mivel meg akart róla győződni, harmadnap még nehezebb munkát bízott a hercegre. A következő éjjel ki kell vágnia az erdő fáit, összevágni a törzseket, felszántani a földet, elboronálni, bevetni gabonával, learatni, kicsépelni, megőrölni és reggelire kenyeret kell sütni.
A herceg teljesen megszédült, mert nem tudta elhinni, hogy akár a lány segítségével képes elvégezni ennyi munkát. Azért először elment a lányhoz, elmesélte neki, hogy az ördög milyen munkával bízta meg. A lány megint megmondta neki, hogy mit kell tennie. Az ördögnek volt három kamrája, azokban volt három szerencsétlen gonosz lélek, egyik rosszabb a másiknál. A lány átadta a hercegnek ezeknek a kamráknak a kulcsait, és kioktatta, hogy mindegyik szellemnek adja ki a parancsot. Minden időben el fog készülni.
A herceg úgy is tett, ahogyan a lány mondta, és reggel az ördögnek át tudta adni a kisült kenyeret. Az ördög, aki világosan látta, hogy a királyfi és a lány nagyon együtt van, azt mondta, hogy ma pihenjék ki magukat, és másnap reggel, amikor felkelnek, ő összeházasítja őket.
A herceg nem tudta, hogyan is mondjon köszönetet ezért az ördögnek, és a lány elől sem titkolta el ezt az örömhírt. Mindketten egymásba szerettek. A lány megijedt, és azt mondta, hogy az ördög egyáltalán nem akarja őket összeházasítani, hanem meg akarja őket ölni, ezért a legjobb lesz, ha minél hamarabb elszöknek. Következő éjjel a királyfi menjen be a tehénistállóba, vágja le a fekete borjút, de úgy, az anyja ne vegye észre és ne kezdjen bőgni. Majd vágja le a borjú fejét és vegye ki az arany gombolyagot. A lány még egyszer figyelmeztette a herceget, hogy legyen nagyon óvatos. A királyfi megígérte, és mindent úgy tett, ahogyan a lány mondta, kivette a gombolyagot, elrejtette a ruhájában, és mindketten futásnak eredtek.
Reggel, felébredvén az ördög hívta a fiút meg a lányt, de mivel választ nem kapott, elindult, hogy megkeresse őket, de sehol sem találta. Ekkor megértette, hogy azok megszöktek. Az ördög nagyon megharagudott, beszaladt a kamrába, kiengedte a gonosz szellemeket és rájuk parancsolt, hogy fussanak a szökevények után, és hozzák vissza őket.
Amint azok futni kezdtek, a ruhájában a gombolyag is megmozdult, és ekkor a lány közölte a királyfival, hogy üldözik őket. Ekkor ők átváltoztak, az egyikük patakká, a másikuk kis hallá. A szellemek eljutottak a patakhoz, itt nem látva a menekülőket, visszafordultak és mondták az ördögnek, hogy csak egy patakot és egy kis halat láttak. Az ördög dühösen kiáltotta: “Ti ostobák! Ki kellett volna innotok a patakot, és felfalnotok a halat!”
Ekkor az ördög más gonosz szellemeket küldött a szökevények után. Őróluk is már jó időben tudomást szerzett a királyfi és a lány. Az arany gombolyag mozogni kezdett, és az egyikük rózsabokorrá, a másikuk rózsává változott. A szellemek odaértek hozzájuk, de amikor csak egy éppen elvirágzott rózsabokrot találtak, visszafutottak az ördöghöz, és elmondták neki, hogy a szökevényeket nem találtak meg, hanem csak egy virágzó rózsabokrot láttak.
Az ördög szörnyen feldühödött, és harmadszorra is küldött egy sereg gonosz szellemet, akik még szörnyűségesebbek, még kegyetlenebbek voltak, a menekülők után, akik ekkor már eljutottak a határkőhöz, mely az Isten birodalmát választotta el az ördög birodalmától. A gombolyag ismét mozogni kezdett, a szökevények kis legyekké változtak, és ott repkedtek a levegőben. A gonosz szellemek, akik már átkutatták az egész földet, és csak kis repdeső rovarokat találtak, visszamentek az ördöghöz és elmesélték neki, hogy csak legyeket találtak. Az ördög haragjában majd szétpattant, de már semmit sem tehetett, mert a szökevények már átmentek az alagúton és a kövön, be Isten birodalmába, és az ördögnek üres kézzel kellett hazamennie.
A királyfi és a lány gyorsan ment előre az úton, amit a szétszórt babszemek mutattak, és szerencsésen hazaértek a királyi várba, a szüleik legnagyobb örömére. Hamarosan megtartották az esküvőt, és a király, már egy idősebb férfi, átadta birodalmát a fiának, és ezután halálukig mindannyian boldogan éltek.