– Azt mondtam a minap, hogy Tücsök pajtás nagy kópé volt – kezdte egyik alkalommal Rémusz bácsi.
– Azt mondtad, hogy igen nagy kópé volt – javította ki a Kisfiú.
– Igen nagy kópé volt – helyesbítette az öreg. – Se szeri, se száma az igen nagy kópéságainak. Mindjárt el is mondom, hogy Tücsök pajtás hogyan fogott ki egy nagyokos, nagyravasz állaton.
– A Tigrisen? – kérdezte a Kisfiú.
– Ugyan! – felelte Rémusz bácsi. – Hiszen a Tigris az Elefánttal és az Oroszlánnal együtt visszament a cirkuszba! A Róka volt az a nagyokos, nagyravasz állat, akinek Tücsök pajtás túljárt az eszén.
Tücsök pajtás egyszer az úton ballagott. Egyszercsak utolérte a Róka.
– Adj’isten, Tücsök pajtás! – köszöntötte a Róka. – Hová igyekszel?
– A szomszéd városba. Nagyon rászomjaztam egy kis sörre. Bemegyek a vendéglőbe, iszom egy pohárral, talán meg is ebédelek.
– Aztán hogy akarsz eljutni a városba?
– Csak így, gyalogszerrel.
– Gyalogszerrel? – csodálkozott a Róka. – Hiszen akkor rádesteledik, de még talán rád is virrad, amíg odaérsz!
– Ebédidőre ott leszek – felelte a Tücsök.
– Hát erre kíváncsi vagyok! – mondta a Róka. – És meg is győződöm róla a saját szememmel. Mert én is éppen sörözni indultam a városba.
– És mikor szándékszol odaérni? – érdeklődött Tücsök pajtás.
– Gondolom, egy óra alatt megjárom az utat.
– Egy óra alatt! – kiáltotta a Tücsök. – Addigra én már meg is ebédeltem, sőt, talán aludtam is egy sort.
– Nem bánom, fussunk versenyt – mondta a Róka. – Ha te érsz oda elsőnek, kifizetem az ebédedet. De ha én nyerek, te fizeted ki az enyémet: annyit, amennyit meg bírok enni.
– Áll a fogadás! – felelte Tücsök pajtás. – Már indulhatsz is. De annyit mondok, szedd a lábad, mert megelőzlek!
A Róka megfordult, hogy induljon. A Tücsök pedig egyetlen ugrással észrevétlenül a Róka farkán termett, és jól megkapaszkodott.
Loholt a Róka a város felé. Közben hátra-hátranézett, és elégedetten látta, hogy a Tücsöknek híre sincs az országúton. (Persze, eszébe sem jutott, hogy ne az országutat, hanem a saját farkát nézze.)
A város határában találkozott a Nyúllal.
– Hová ilyen sebbel-lobbal? – kérdezte a Nyúl.
A Róka kuncogva elmondta a fogadás történetét.
– Azért sietek – tette hozzá -, hogy jó sokat ehessem, mire a Tücsök megérkezik.
A Nyúl mindjárt sejtette, hogy valami kópéság rejlik a dologban, hiszen jól ismerte a Tücsök csavaros eszét.
Körülnézett, és megpillantotta Tücsök pajtást a Róka farkán. De nem akarta elrontani a tréfát: úgy tett, mintha nem látott volna semmit.
– Hát akkor csak siess – válaszolta. – Mert a Tücsökkel épp az előbb találkoztam a város kapujában.
– Micsoda?! – kiáltotta elképedve a Róka. – Hol találkoztál vele?
– Mondom: a város kapujában. Ha nem sietsz, megeshetik, hogy ő ebédel meg elsőnek!
A Róka futott tovább, be a városkapun, végig a főutcán, egyenesen a vendéglőhöz.
A Tücsök hirtelen ugrott egyet, fel a legmagasabb lépcsőfokra. Onnan köszönt rá a Rókára:
– No, végre itt vagy! Kerek fél órája várlak. Talán bizony a Nyúllal találkoztál, és vele beszélgettél ilyen sokáig?
A Róka elhűlten csóválta a fejét.
– Nem értem – motyogta. – Sehogy sem értem, hogyan érkezhettél ide ilyen hamar…
– Én meg azt nem értem, hogyan cammoghattál ilyen lassan – felelte a Tücsök. – De akárhogy is: megnyertem a fogadást.
Ezt a Róka is kénytelen volt elismerni. Bementek a vendéglőbe, a Tücsök megrendelte az ebédjét: három adag töltött káposztát, három korsó sört, utána harminc darab gyömbéres süteményt.
– És mind megette? – kérdezte megütődve a Kisfiú. – Mind belefért a gyomrába?
– Őszintén szólva, azt hiszem, éppen csak belekóstolt – felelte Rémusz bácsi -, mert a Tücsök nemigen szereti az efféle ételeket.
– Hát akkor minek rendelte?
– Először is, hogy a Rókának legyen mit kifizetnie a fogadás fejében – válaszolta Rémusz bácsi. – Másodszor pedig: két szegény sorsú menyét és egy rokkant, munkaképtelen mosómedve ült az asztal végén, azokat kínálta meg a maradékkal.
– És azok szeretik a töltött káposztát és a gyömbéres süteményt? – tudakolta a Kisfiú.
– Nagyon szeretik – felelte az öreg -, de ritkán jutnak hozzá.