Ment, mendegélt egyszer egy róka, a hóna alatt egy pár bocskort vitt. Este bement egy gazdaságba.
– Asszony, eressz be engem éjszakára!
A nő beeresztette. Látja, hogy a rókának bocskora van.
– Hová tegyem a bocskort?
– A bocskort jó helyre kell tenni – mondja az asszony. – Told be a pad alá!
– Nem tolom be a pad alá, a kemence alá teszem, hogy a gyerekek ne húzzák ki a pad alól.
Éjjel a róka felkelt, összetépte a bocskort, és szétszórta a gyékényszálakat; majd visszament a házba, és ismét lefeküdt. Reggel felkelt, megy ide-oda. Behajolt a kemence alá:
– Hol van az én kis bocskorom? Gyertek gyerekek, vegyétek elő a kemence alól!
Lehajolnak a gyerekek, és mondják:
– Nincs ott!
– No, akkor a bocskorom tyúkká változott.
– Hazudsz te, róka. Nincs nálam egyetlen idegen tyúk sem.
– Nekem kell egy tyúk. Tyúk nélkül el nem megyek innen!
A gazdasszony adott neki egy tyúkot. A róka elment. Eljutott egy másik gazdaságba és ismét éjszakai szállást kért. Beengedték.
– És a tyúkomat hová tegyem?
– Tedd a kemence alá, a többi tyúk mellé!
– Azok kitúrják maguk közül az idegent. A libák közé teszem.
Úgy is tett. Éjjel a róka forgolódik, mozgolódik, majd felkelt és egyenesen ki az ólba. A tyúkját felfalta, a tollakat a szélnek eresztette, bement a házba és visszafeküdt aludni.
Reggel útra készülődik. A gazdasszony adott neki enni.
– Hol van a tyúkom? – kérdezi a róka.
Az asszony a szemeit mereszti:
– Reggel kiengedtem a libákat, de ott semmiféle tyúk sem volt.
– Akkor a tyúkom libává változott.
– Te, róka, megbolondultál. Még hogy libává változott a tyúk?
De a róka csak nem hagyja magát, akár a szemét is hagyná kiverni:
– A tyúkom libává változott!!!
A gazdasszony adott neki egy libát, és a róka odébbállt.
Egész nap csak ment, mendegélt, beköszöntött az este, és ő megint éjszakai szállást kért, már a harmadik gazdaságban. Beengedték.
– Hová tegyem a ludacskámat?
– Ereszd be a libákhoz!
– Nem, azok összecsipdesik. A birkák közé engedem.
Éjjel az emberek elaludtak, a róka meg kiszaladt az akolba. Széttépte a libát, a tollait szélnek eresztette, maga ismét nyugodtan alszik tovább. Reggel felkelt és készült az útra.
– De hol van a ludacskám?
– Megetettem a birkákat, de semmilyen libát sem láttam.
– Akkor a ludam birkává változott.
– Bolond vagy te, róka, még hogy birkává változna egy liba?!
– El nem megyek innen, míg ide nem adod a birkámat! Hol van?!
Lefeküdt az ablak alá, nem megy sehová sem. A gazdasszony kuglófot sütött. Kivette a kemencéből és letette a kemencepadkára. A kuglóf, hopp, leugrik a lócára. A gyerekek kiabálnak:
– Anyóka, anyóka, a kuglóf leugrott a lócára.
– Hadd legyen, ott legalább kihűl.
A kuglóf a lócáról leugrott a földre. A gyerekek ismét kiabálnak:
– Anyóka, anyóka, a kuglóf már a földre ugrott.
– Hadd legyen, ott legalább kihűl – mondja a gazdasszony.
A kuglóf felugrott a földről a lócára, onnan az ablakba, és hopp, ki az ablakon. A róka elkapta és elfutott vele.
– Anyóka, anyóka, a kuglófot elvitte a róka!
– Hadd vigye a bárányért!
Megy, mendegél a róka a kuglóffal. Látja, gulyások legeltetnek egy gulyát.
– Ej, gulyások, adjatok a kuglófért nekem egy borjút!
A gulyások éppen enni akartak. Így gondolkodtak: “Bárhová is viszi a borjút, az mindig visszajön”. Ezért beleegyeztek.
– Csak a kopasz feje fölött törjétek szét a kuglófot, amikor engem már nem láttok!
A róka nyugodtan vezette a borjút, beértek az erdőbe, ahol a gulyások már nem látták. Ekkor feltörték a kuglófot. Amikor az kettétört, végigfolyt a kopasz fején. Kiderült, hogy a rókának lágy tészta jutott, amibe trágyát kevertek.
– A borjúnk is odalett, kuglófunk sincs – dühöngtek a gulyások, és üldözőbe vették a rókát, de már utol nem érték.
Ment, mendegélt a róka, míg be nem köszöntött a tél. Egyszercsak meglátott pár szánkázó gyereket.
– Gyerekek, apa azt parancsolta, hogy adjátok ide nekem a szánkót. Ha nem adjátok ide, megver titeket.
A gyerekek sajnálták a szánkót, de az apjuktól is féltek, ezért odaadták a rókának. A róka keresett egy kötelet, bekötötte a borjút a szánkóba, ő ráült és szánon ment tovább. Amint így ment, az ostort csattogtatta:
– Gyia, borjúcskám, akit egy kuglófért vettem!
Jön a farkas.
– Komám, kedves komám, hová mész? Vidd el az én egyik lábacskámat!
– Kaptam egy borjút, hát szánkón utazhatok, nem úgy, mint te, csak vigyázz magadra, fel ne fald! No, add az egyik lábadat!
Feltette.
Egy idő múlva megszólalt:
– A másikat alig tudom húzni magam után.
Azt is feltette.
– A farkamat is alig tudom húzni magam után.
Azt is feltette. És mennek tovább.
– Gyia, borjúcskám, akit egy kuglófért vettem!
Jön a nyúl.
– Komám, kedves komám, hová mentek? Vigyetek magatokkal!
– Ülj fel, ha összeszorulunk, mindannyian elfértek.
A nyúl is felült, kényelmesen elhelyezkedett. Mennek tovább, és egyszercsak találkoznak a medvével.
– Komám, kedves komám, hol kaptad a borjút? – kérdezi a medve. – Vigyél magaddal engem is, legalább az egyik lábam.
Feltette az egyik lábát.
– Komám, a másikat alig tudom húzni magam után.
A másikat is feltette.
– Komám, a farkamat is alig tudom húzni magam után.
– Ülj fel teljesen!
A medve is elhelyezkedett, de ekkor már megijedt a róka – reccs, összetört a szánkó.
– Most meg mit tegyek? Menjetek, készítsetek egy szánkót! – Nem messze volt egy kis erdő. – Farkas, te ültél fel legelsőnek, eredj te, csinálj szánkót!
– Hogyan mondod, koma?
– Mondd ezt: “Egyenesen váglak, dőljetek ki ferdén, legyetek szánkóvá!”
A farkas elment és mondogatja:
– Ferdén váglak, dőljetek ki egyenesen, ne legyetek szánkóvá!
Visszajön és közli:
– Komám, nem sikerült.
– Mit mondogattál?
– Ferdén váglak, dőljetek ki egyenesen, ne legyetek szánkóvá!
– Te, ostoba! Ezt parancsoltam én teneked? Eredj te, nyúl!
A nyúl is elment és mondogatja:
– Ferdén váglak, dőljetek ki egyenesen, ne legyetek szánkóvá!
Nem sikerült.
– Menj most te, medve, hiszen te törted össze a szánkót!
A medve is elment az erdőbe, de ő sem készítette el a szánkót. Visszament és mondja:
– Nem sikerült.
– No, hát ti nem jártatok sikerrel. Most vigyázzatok a borjúra, és én magam elmegyek és csinálok egy szánkót.
Elment az erdőbe és mondogatja:
– Egyenesen váglak, dőljetek ki ferdén, legyetek szánkóvá!
És neki sikerült.
Amikor a róka elment, hogy szánkót csináljon, a többiek levágták a borjút, kiszedték a belső részeit, egy fészerből hoztak szénát, betömték vele a borjú bőrét, felállították, és ott állt a borjú, amikor megjött a róka:
– Hát ti elfutottatok, magára hagyva a borjút.
Befogta a borjút a szánba, de az csak fekszik a hasán.
– Gyia, gyia, borjúcskám, akit egy kuglófért cseréltem!
A borjú már nem él, meg nem mozdul. A róka ott szaladgált körülötte:
– Mi a baja? Mi a baja? Talán ezek a szalmaszálak szúrják?
Megragadja a szalmaszálakat, és a borjú – puff!
– No ti aztán…
Elvitte a borjút a fészerhez és felfalta. Egyszerre csak azt látta, hogy halászok jöttek az úton. Gyorsan elébük szaladd, lefeküdt az útra és feküdt, mintha megdöglött volna. Odament hozzá egy ember, az ostorral megböki – nem mozdul, még egyszer – meg sem rezdül.
– Ej, egy döglött róka!
Felkapta és rádobta a kocsira, a halakkal teli zsákok mellé. Mennek, mendegélnek, a róka egy zsákot széttépett, előszedett egy halat, egy másikat és maga lemászott. Az öregember nem látta. Egyszer hátra fordul, látja, nincs se a róka, se a zsák a halakkal.
A róka összeszedte a kidobált halakat, elvitte a fészerhez és leült falatozni. Arra jött a farkas.
– Hát te, koma, mit eszel?
– Azt hittétek, hogy ha felfaltátok a borjút, énnekem már nem lesz mit ennem. De nekem van halam, van húsom.
– Nos, koma, honnan szerezted?
– Barátom, menj el a lékhez és dugd bele a farkadat!
– Menjünk el kettesben, te majd segítesz nekem.
Elmentek a folyóhoz. Fogtak egy fejszét, kivágtak egy kis léket, a farkas bedugta a farkát, jól átázott, míg jól meg nem fagyott.
– Most ülj le.
A róka pedig körben futkos és énekel:
Megfagyott a farkas farka,
Fogjátok meg, halacskák!
Megfagyott a farkas farka,
Fogjátok meg halacskák!
– Mozgasd meg, talán már akadtak rá!
– Mozgatom, mozgatom, még nagyon könnyű.
A róka tovább járkál és énekel:
Megfagyott a farkas farka,
Fogjátok meg, halacskák!
Megfagyott a farkas farka,
Fogjátok meg halacskák!
Ismét mondja:
– Mozgassad, mozgassad!
A farkas próbálja, próbálja, de nem tudja megmozdítani.
– Biztosan már sok hal ráakadt. Most ülj le, lassan körül kell vágni és kiemelni a folyóból.
A róka bement a faluba, látja, hogy egy gazdasszony éppen kolbászt tölt.
– Emberek, férfiak és asszonyok! A farkas odafagyott a lékhez.
Mindannyian felugrottak és rohantak ki agyonverni a farkast. A róka a nyakába akasztotta a kolbászt és elsietett a szénakazalhoz.
Leült és evett. Jött arra a medve.
– Ej, komám, mit eszel?
– Talán azt hittétek, hogy én éhen maradok, ha ti felfaltátok a borjút? Nekem mindenem megvan: van hús, kolbász, hal.
– Akkor kínálj meg engem is!
Odadobott neki egy darab kolbászt.
– Finom. Hogy csináltad?
– Csinálj te is magadnak! Bélnek kitéptem a farkamból, tölteléket a fejemből az agyat, és elkészítettem a kolbászt.
A medve elkezdte húzni a belét, húzza, húzza és kiabál! Fáj! És egyszerre elszakadt a bél.
– Látod, ott áll egy fenyő, verd hozzá a homlokodat, és lesz agyvelőd.
A medve egyszer nekifut, de nem tört össze. Másodszor is nekifutott és amikor beleütközött a fába, reccs, összetört a feje – és vége!
– Ti felfaltátok a borjúmat, de én azért megfizettem nektek!