Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy szarka, s annak hat fia. Ez a szarka szerette volna megkereszteltetni a fiait, de nem talált papot, aki megkeresztelje. Egyszer, amint nagy búsan üldögélt a fa tetején, arra megy a róka, és felszól hozzá:
– Miért búsulsz, szarka?
– Hogyne búsulnék, mikor hat fiam van, s nem találok papot, aki megkeresztelje.
– Hiszen ha csak az a bajod – mondotta a róka -, egyet se búsulj, csak hányd le egyenként a fiaidat, én majd megkeresztelem.
A szarka mindjárt le is vetette egy fiát.
– Egy – számlálta a róka -, s abban a pillanatban meg is ette a szarkafiút.
Az öreg szarka ezt nem látta, ő is utána mondotta a rókának:
– Egy!
Azután ledobta a másodikat.
A róka felkiáltott:
– Kettő – s bekapta a szarkafiút.
Lekiáltott a szarka is:
– Kettő!
Így szép sorjában mind a hat fiát lehányta a szarka, s mind a hatot meg is ette a róka.
Mikor a hatodikat is ledobta, leszól a rókához:
– Megkeresztelted-e?
– Meg én! Mind a hatot megettem.
– Jaj, te istentelen – cserregett a szarka -, megállj csak! Kivágom mind a két szemedet.
Leröppent a fáról, de bezzeg a róka sem várt reá, szaladott árkon-bokron át. A szarka mindenütt felette repült, de mikor le-lecsapott a földre, a róka mindig tovább ugrott, s így aztán nem tudta utolérni.
Amint repül a szegény szarka, találkozik egy kopóval, s mondja neki:
– Te kopó! Nem állanál-e be hozzám béresnek?
– Én be, jó szívvel – mondja a kopó -, ha jóltartasz hússal.
– Gyere csak velem – mondja a szarka -, a mészáros éppen most ölt bikát, ehetsz ott eleget.
Bemennek a faluba, a szarka fölszáll a mészáros háza tetejére, ott elkezd cserregni, de olyan erősen, hogy a mészárosnak nem volt nyugodalma. Kimegy a mészáros, ki a felesége, kimennek a gyermekei is mind, hessegetik, dobálják a szarkát, de az csak cserregett tovább, a ház tetejéről nem repült el, míg a kopó be nem sompolygott a házba, s ott jól nem lakott hússal. Akkor aztán továbbrepült, szaladott a kopó is utána.
– Jóllaktál-e? – kérdi a szarka.
– Jóllaktam, lelkem, gazdám, de most meg majd elepedek a szomjúságtól.
– Nem baj, csak gyere utánam! Amott, abban az istállóban éppen most feji a teheneket egy asszony, ott majd ihatsz tejet, amennyi csak beléd fér.
Elmennek oda, a szarka fölrepül a ház tetejére, elkezd cserregni. Az asszony kiszalad nagy mérgesen, dobálja, hessegeti.
– Hess el, szarka, hess el! Ne jelents nekem vendéget, bár magam élhessek.
Ezalatt a kopó bement az istállóba, s a tejet egy cseppedős cseppig megitta.
– No, szógám – kérdi a szarka -, ittál-e eleget?
– Ettem is, ittam is elegendőt, lelkem, gazdám, most már mehetünk a róka után.
Repült a szarka, a kopó meg szaladott alatta, s amint egy búzaföld felett repült, meglátja a rókát, ott hevert a búza között.
– Erre, szógám, erre – kiáltott a kopónak -, itt a róka!
Uccu! felszökik a róka, a kopó utána, kikerülnek a búzaföldről, be az országútra. Éppen akkor ment arra egy ember három lóval s szekérrel.
A szekéren egy nagy hordó bor volt.
Az ember nagy hirtelen lekapja a baltát, a róka után hajítja, de a róka helyett a kopót találta, s szegény kopó abban a helyben megdöglött.
Hej, Istenem, reá támad a szarka az emberre:
– Hé, atyafi! Miért ütötted agyon a szógámat?!
Mondja az ember:
– Én a rókát akartam, nem tehetek róla, hogy a kopót találtam.
– Már akár a rókát akartad, akár nem – mondotta a szarka -, ezért kivágom a lovadnak a szemét.
– Hiszen próbáld meg! – mondotta az ember.
A szarka kétszer sem mondatta magának, odarepült a ló fejéhez, hogy kivájja a szemét, de az ember sem sokáig gondolkozott, nagy haraggal a szarkához vágott a baltájával. Azám, csakhogy a szarka helyett a lova fejét találta, s olyan erősen találta, hogy a ló egyszeriben felfordult, s kiadta a páráját.
– Ez még nem volt elég – mondja a szarka -, a másik két lovadnak is kivájom a szemét.
– Hiszen csak próbáld meg! – mondotta az ember.
– Én meg is próbálom – cserregett a szarka, s rászállott a középső ló fejére. Fölkapja a baltát az ember, megcélozza a szarkát, de hogy célozta, hogy nem, elég az, hogy most is a lovát vágta fejbe.
A ló felfordult, kiadta a páráját, s éppen így járt a harmadik is: a lógós.*
Azt mondja most a szarka:
– Ez még nem volt elég: kieresztem a borodat is.
Rászáll a hordó tetejére, a dugóját elkezdi kapirgálni, az ember nagy mérgesen odavág a baltával, de úgy odavág, hogy a hordó miszlikbe szakadt: a teméntelen sok bor elfolyt. Elvitte az embert, el a szarkát, még a baltát is, s még ma is viszi őket a bor, ha valahol meg nem akadtak…