A farkasnak felfúvódott a gyomra a sok haltól, amit bezabált, és őrjítő szomjúságot érzett. Hiszen különben is tudja mindenki, hogy “a hal úszni akar!”

– Róka koma, ha nem szerzel nekem most nyomban valami innivalót, akkor kénytelen leszek a te vörös borodat megcsapolni!

– Nem lesz arra szükség, komám, hagyd azt te csak szépen békében. Tudom én, mitévők legyünk.

Volt a falu végén egy kút, ahhoz vezette a róka a farkast.

– No, komám, menj csak le ebbe a kútba, ott aztán egész életedre teleihatod magadat!

A farkasnak eszébe jutott a szénégetők kútja, és rossz előérzetek gyötörték. A róka azonban így folytatta:

– Hogy lásd, mennyire a javadat akarom, megmutatom neked, hogyan csináld!

E szavak hallatára a farkasnak minden aggodalma elszállt. A kút két vödörrel működött. A róka beleült az egyikbe, és leereszkedett, aztán lentről fölkiabált:

– Most ülj bele, komám, a másik vödörbe!

A farkas szót fogadott, és a vödör elindult vele lefelé, a másik vödör meg a rókával emelkedni kezdett felfelé.

– Mért nem vártál meg odalenn, komám? – szólt a farkas.

– Úgy kívánja az illendőség, hogy eléd jöjjek! – felelte a róka. Magában azonban azt mormogta: “Az egyiknek fölfelé, a másiknak lefelé!”

Alighogy a vödör felért a kávához, gyorsan kiugrott belőle. Még hallotta, hogy a farkas abban a pillanatban huppant bele a vízbe.

– Ne igyál túlságosan sokat, komám, mert még megárthat! – kiabálta vissza, és jó darabon beszaladt a faluba. A gazdák a kutyáikkal menten utánaeredtek. Erre a róka megfordult, és elszaladt a kút mellett.

A parasztok meghallották a kútból a farkasüvöltést, futni hagyták hát a rókát, és gyorsan elkezdték felfelé húzni a kötelet; a farkas a vödörbe kapaszkodott, és így őt is felhúzták. Akkor aztán elkezdték ütni-verni cséphadarókkal és trágyavillákkal, s alaposan kiverték a bundájából a vizet. Alig tudott elszabadulni az ütlegek elől, és keservesen vonszolta haza magát erdei kunyhójába.

Átkozódva ismételgette:

– Kétszer juttatott már a kútba ez az átkozott róka. De harmadszorra oda nem csalogat semmivel!