Végre lebukott a nap a hegyek mögé, és alig kezdett el szürkülni, elindultak. Elöl ment a róka. Minden akadály nélkül eljutottak a menyegzős házig, mert ilyen alkalmakkor a kutyák sem olyan éberek, mint egyébként, s legtöbbnyire a konyha körül szaglásznak.
Elsőnek a róka ugrott be a pincelyukon, és intett a farkasnak, hogy ugorjon utána. Mikor az ilyen telhetetlen falánk túl sok ennivalót lát együtt, pokoli kín és bosszúság számára az, hogy nem tud mindent felfalni. Egy egész marha húsa itt volt felakasztva, egész sereg tisztított baromfi, disznóhús, zsír, méz, sör és bor, úgyhogy a farkas rögtön elkezdett siránkozni, amiért nem képes mindezt egyszerre bekebelezni. De azért mohón nekilátott, hatalmas darab húsokat nyelt le, és egész kannával itta a bort, meg sajtárral a sört. A róka csupán két jércét evett meg, de így sem volt nyugta, többször is odaugrott a pincelyukhoz, és megpróbálta, nem evett-e túl sokat, kifér-e még rajta?
Ezt látva a farkas rákiáltott:
– Megbolondultál? Mi a csudát csinálsz?
– Csak azt nézem, hogy nem jön-e valaki – felelte a róka.
– Látszik, hogy milyen gyáva vagy! – mondta a farkas, miközben mohón falt tovább, és vedelt, tömte a gyomrát. De ha hét gyomra lett volna, az sem lett volna elég, olyan sok étel meg ital volt a pincében felhalmozva. Mikor már egyetlen falat sem fért többé a gyomrába, úgy jóllakott, fejébe szállt a bor, és féktelen jókedve kerekedett.
– Komám – kiáltott oda a rókának -, énekeljünk egyet! Olyan nagy kedvem van hozzá!
– Én náthás vagyok – felelte a róka. – Ha akarnék, sem tudnék dalolni. De jobb lenne, ha most te sem énekelnél!
– Nem, komám, nekem feltétlenül nótáznom kell egyet, tovább nem tudom fékezni a jókedvemet!
Ezzel a farkas iszonyú üvöltésbe kezdett:
– Ullulluh! Jujujuh! – ahogy már a farkasok szokták. Meghallották ezt odafönt a lakodalmi vendégek, nyomban észrevették, hogy ez farkasordítás, valamennyien durungokat ragadtak hát, és a pincébe siettek. Mikor a róka meghallotta lépteiket, megszólalt:
– Na, komám, mindjárt énekelhetsz kedved szerint, jönnek néhányan, akik majd verik hozzá az ütemet! – Azzal kiugrott a pincelyukon.
A farkas is megpróbálkozott az ugrással, teste azonban olyan nehéz volt a sok zabálástól, hogy nem fért át a lyukon. A parasztok és a szolgák pedig teljes erejükből eldöngették a farkast, mert annak a feje bennszorult a pincelyukban, és se előre, se hátra nem tudott mozdulni. Kínjában azonban addig-addig erőlködött, szorongott minden erejét megfeszítve, hogy végre-végre sikerült valahogy átkapaszkodnia a lyukon, de jól lezúzta a bőrét, és amit előzőleg befalt, annak is nagy részét újra ki kellett köpnie s ott hagyni a pincében. A derekát jól összeverték, egész teste megtépázva, halálos fáradtan került ki végre a szabadba, ahol aztán már nem üldözték tovább, s így némi lélegzethez jutott. Ennyi szörnyűséget talán még egyetlen farkas sem állt ki életében.
Akkor meglátta a rókát:
“Hah! – gondolta magában. – Ez a csirkefogó az oka minden szerencsétlenségemnek. De fogadom, hogy megfizetek neki érte alaposan!”
A róka azonban nyomban észrevette, mi a farkas szándéka, ezért látszólag nagy fáradsággal, keservesen vonszolta oda magát hozzá. Előzőleg azonban a pincében belemártotta a farkát a mézeshordóba, és az egész testét bekente mézzel, és amíg a farkas bundáját kiporolták, addig ő nyugodtan hevert a színben a pozdorja tetején, jól meghempergett benne úgy, hogy jó sok ragadt belőle a szőrébe.
– Mi történt veled, komám? – kérdezte nyöszörögve, alig hallhatóan a farkastól.
– Alaposan helybenhagytak – kiáltotta az dacosan. – Neked köszönhetem az egészet, de ezért a véreddel fizetsz meg nekem!
– Hagyd most, komám, az ilyen kegyetlen gondolatokat! Százszor inkább hálát érdemelnék tőled, hiszen többet szenvedtem, mint te – sóhajtotta a róka. – Nézd csak, hogyan kiállnak a csontjaim! Hogy téged megkíméljelek, magamra uszítottam a kutyákat, mialatt te a parasztokkal voltál elfoglalva. Hacsak te el nem viszel innen, itt kell feküdnöm tovább, amíg csak ki nem múlok!
– Rendben van – mondta a farkas. – Hajlandó vagyok rá, hogy egy darabig vigyelek. Aztán azonban majd te viszel engem!
– Így helyes és igazságos! – felelte a róka.
Erre a farkas felvette a rókát a vállára, és imbolyogva elindult vele, miközben patakzott róla a verejték. A róka pedig így mormogott közben:
– Vert viszi a veretlent!
– Mit mondasz, te bitang? – kiáltott rá a farkas.
– Ó, semmit. Csak lázálmomban beszélek.
Alig tett néhány lépést a farkas, amikor a róka ismét megszólalt:
– Vert viszi a veretlent.
– Mit beszélsz? – kérdezte újra a farkas.
– Ó, hát tudod, csak úgy összevissza beszélek.
Harmadszor is megismétlődött mindez, és a farkas ismét megkérdezte, mi baj van?
– Ne zsémbelj már annyit! – mondta a róka. – Mondtam már, hogy beteg vagyok.
A farkas már alig vonszolta magát a fáradságtól, és minden tagja úszott a verejtékben:
– Most rajtad a sor! – mondta a rókának.
– Csak még egy kis darabon vigyél! – mondta az, és ez néhányszor megismétlődött. – Aztán majd én viszlek tégedet.
A farkas hagyta, hogy újra meg újra becsapják. Mikor aztán odaértek a róka kotorékjához, az gyorsan leugrott, és eltűnt az odúban:
– Köszönöm, komám, köszönöm!
– Megállj! – kiabált a farkas magánkívül a dühtől. – Nem így egyeztünk meg!
Utánaeredt, és megfogta a rókát a farkánál, mert az még kilógott a kotorék nyílásán:
– Megvagy, csirkefogó!
– Haha! – nevetett a róka. – Amit a kezedben fogsz, az egy fának a gyökere!
Erre a farkas anélkül, hogy odanézett volna, elengedte a róka farkát, és valóban egy fagyökeret markolt meg. A róka pedig még mélyebbre húzódott a kotorékban, és onnan ingerelte, ugratta a farkast, aki eközben olyan erővel rángatta, cibálta a fagyökeret, hogy csak úgy ömlött róla a verejték.
– Jaj, jaj! – jajgatott álnokul a róka. – Jaj, a farkam!
Végül aztán szívből felnevetett, és búcsúzóul odakiáltott a farkasnak:
– Eredj haza, komám, én soha többet az életben nem fogok veled közös vállalkozásba, és meséld el a feleségednek, milyen ostoba, falánk és bűnös vagy te!
A farkas tüzet okádott, és lángot lövellt mérgében. Ha ebben a percben körmei közé kaphatja a rókát, hát biztosan ezer darabra szaggatta volna szét. De hát mindez hiába volt, mert a róka elbújt a kotorékban, és onnan gúnyolódott nagy nevetve a farkas dühén:
– Ha a feleséged megkérdezi, hogyan veszítetted el a gyönyörű farkadat, mondd meg neki, hogy ez volt a tandíj, amiért a róka koma halászni tanított!
Azóta gyűlöli a farkas olyan halálosan a rókát. Ravaszdi pedig, lába közé szedi a farkát, ha meglátja messziről a farkas komát, és gyorsan beiszkol a kotorékba.