Miért akart megtanulni Széchényi magyarul? Miért tanult oly sokat? Miért járt be annyi országot?
Magyarul tanult, mert szégyenlette, hogy nemzete szép nyelvét nem tudja tökéletesen: azért tanult oly sokat, hogy megértse idegen nemzetek műveltségét; azért járt be annyi országot, hogy példát lásson, melyre nemzetét figyelmessé tegye.
Ime a főúr, kinek a kényelem örökölt java; ír serényen, megtoldja a rövid nappalt a hosszú éjszakával és ír – könyvet.
Nem egyet, hanem sokat.
Ezek a könyvek az ő teremtő lelkének apostoli levelei.
Ezek a könyvek fölrázzák majd a nemzetet és fülébe rettentő igazságokat mennydörögnek. Mint az álmából fölriasztottnak, hideg borzongás fog végig futni hátán a nemzetnek és a tovább olvasástól el megy minden kedve.
Hadd szóljanak a könyvek, hadd beszéljen a nyers, irgalmatlan igazság; a beteg nemzetnek orvosság kell, az orvosság néha oly keserű, de visszaadja a testi épséget.
Azt mondta Széchényi ezekben a könyvekben, hogy a magyar nemzet szegény, tudatlan, műveletlen, elfogódott, tunya. A multon rágódik, a multtal oktalanul dicsekedik, haladni nem akar, a jövőre nincs gondja, pedig, ha evvel nem gondol, a halál vár reá.
Kemény szavak, éles kés mindenik szó, mely a nemzet büszkeségét rettentően sértette.
De azt is mondta Széchényi ezekben a könyvekben, hogy aki szegény, abból lehet még gazdag; a tudatlannak, ha tanul, megnyitja elzárt kapuit a népet boldogító tudomány; a műveletlen lélek, ha jó példa után indul, lassankint hozzá simul a nemes, szép és magasztos gondolatokhoz; a tunyaságot föl kell váltania hangya szorgalommal; a multnak hagyjon békét a magyar, mert régi idők dicsősége meg nem menti az elpusztulástól, nem a multra, hanem a jelenre s aztán a jövőre kell a nemzetnek tekintetét vetnie; a mult a kegyeleté, a jövő a nemzeté; Magyarország nem volt, hanem lesz.
Minő beszéd volt ez!
Multat legyalázó, nemzeti önérzetből gúnytűző beszéd, mely a büszke magyarok vérét felforralja és felbőszíti a könyvek írója ellen.
De még egyebet is mondott Széchényi ezekben a könyvekben. Szépen sorjában kimagyarázta, hogy mi módon lehet Magyarország gazdag, miképen kell tanulnia és művelődnie, hogy ne legyen oka pirulni idegen nemzetek előtt, miképen kell hozzá látnia a nagy munkához, mely alapjait rakja le az új Magyarországnak, melynek – ha a nemzet tovább akar élni – meg kell lennie.
A németnek van Bécse, a franciának Párisa, az angolnak Londonja, és minden valamirevaló nemzetnek van díszes fővárosa, csak a magyarnak nincs egy piszkos, rendetlen, elhanyagolt Pestjénél, omladozó Budánál egyebe.
Főváros kell, hol ronda utcák helyett paloták emelkedjenek. Az ország főurai a fővárosba költözzenek és minél gyakrabban találkozzanak egymással, alakítsanak társalgókörök-et, kaszinókat. Nem csak a főuraknak, nemeseknek, hanem az ország minden városában kell társalgókör, hogy épületes dolgokról tanakodjanak a polgárok. A gazdáknak is egyesülniök kell, hogy egymást oktassák, közös erővel munkálkodjanak a haza javára.
Buda és Pest között hitvány csolnakokon juthat át csupán az ember, ide diszes híd kell, olyan híd, mely méltó büszkesége legyen az ország fővárosának és hathatós előmozdítója a közlekedésnek.
Elő kell segíteni a magyar ipart, hogy az lassanként kiszorítsa az osztrák és cseh gyártmányokat. Amely országban elhanyagolják az ipart, onnan rengeteg pénz szivárog ki idegen földre.
A kereskedelemnek roppant nagy akadálya az, hogy sem vízi, sem szárazföldi utaink nincsenek. Rakoncátlan a Duna, Tisza. Ezeket minél előbb korlátok közé kell szorítani, hogy az ujonnan épülő hatalmas gőzhajók vígan fütyülve szeldeljék hullámaikat. A Vaskaput sziklás torlaszaitól meg kell szabadítani, hogy kereskedelmünk a keleti országokba akadály nélkül történjék.
Híres, jó faj lova van a magyarnak. Nem kell elhanyagolni, hanem alakuljanak egyesületek, melyek a lótenyésztés ügyét karolják fel. Évenkint lófuttatásokat kell tartani és meg kell jutalmazni az olyan gazdát, kinek a lova kiválik a többié közül.
Ezeket írta meg a nagy Széchényi híres munkáiban.
Mind új dolgok voltak nálunk ezek s ma már mindenik megszokott, csaknem félszázad óta.
A nemzet megriadt, majd eszmélni kezdett s mikor látta, hogy a nemes gróf nemcsak jó tanácsot adni, nemcsak gúnyolódni, hanem dolgozni, fáradni is tud, akkor megindult a munka. Lassan, nehezen, de megindult és az új Magyarország alapköveit kezdették lerakni.