Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, s a legkisebb gyermekének már keresztapát sem talált a falujában.
Elindult a szegény ember nagy búsan, hátha talál valahol a föld kerekségén. Megy, mendegél hegyeken-völgyeken által, s amint mendegélne, találkozik Jézus Krisztussal. Köszönti Jézus a szegény embert, s még meg is kérdezi, hogy mi járatban van.
Mondja a szegény ember, hogy miben jár.
– No, akkor egyet se menj tovább – mondá Jézus -, mert én jó szívvel leszek keresztapja a gyermekednek.
– Hát ki légyen az úr? – kérdezte a szegény ember.
– Én a Jézus Krisztus vagyok, atyámfia.
– No, bizony, ha a Jézus Krisztus – mondta a szegény ember -, akkor én más keresztapát keresek, mert te, uram, csak a jókat szereted.
Jól van, azzal elváltak, Jézus ment keletnek, a szegény ember nyugatnak. De még egy jó hajításnyira sem haladhatott a szegény ember, találkozik a Halállal.
Kérdi a Halál:
– Hová, merre, földi?
Mondja a szegény ember, hogy miben jár.
– Egyet se menj tovább – mondá a Halál -, én keresztvíz alá tartom a fiadat.
– S ki légyen kegyelmed? – kérdezte a szegény ember.
– Én a Halál vagyok, atyámfia.
– No bizony, ha a Halál vagy, te éppen jó leszel keresztapának, mert neked jó, rossz: egy, mind a kettőt egyformán szereted.
Egyszeriben jó barátságba keveredtek, s a Halál elvezette a szegény embert az ő házába, hadd vegye fel ünneplő gúnyáját, mert különben ráismernek az emberek.
Hej, bezzeg szeme-szája tátva maradt a szegény embernek, mikor belépett a Halál házába! Tele volt az a ház égő gyertyával, hosszúval, röviddel.
– Ugyan bizony, édes komám – kérdezte a szegény ember -, minek ez a teméntelen sok gyertya?
Felelte a Halál:
– Hát, komám, úgy tudd meg, hogy itt minden élő embernek van egy gyertyája, s akinek a gyertyája elfogy, abban a szempillantásban meghal.
– Ejnye, lelkem, komám – mondja a szegény ember -, mutasd meg az én gyertyámat, hadd lám, sokáig élek-e még?
– Ott van ni, a te gyertyád – mutat a Halál egy kicsi faggyúgyertyára.
Megijed a szegény ember, könyörög a Halálnak:
– Lelkem, komám, drága komám, ragassz még egy darabkát az én gyertyámhoz, ne maradjanak árván a gyermekeim!
– Jaj, lelkem, komám – mondá a Halál -, azt én nem tehetem, mert megharagszik a Feltámadás. Kit támasztana fel, ha minden ember gyertyáját meghosszabbítanám?
No, hanem addig s addig könyörgött, istenkedett a szegény ember, hogy egy jó hosszú szál gyertyát mégis ragasztott a kicsi gyertyácskához.
Hazament a szegény ember nagy hálálkodással, s ment másnap a Halál is. Aznap mégsem mehetett, amikor a szegény ember, mert sok embernek a gyertyáját el kellett fújni, ahogy tövig égtek, hogy ne kínlódjanak többet. De bezzeg nagy traktával várta a szegény ember Halál komát. Volt étel-ital elegendő, s a Halál le is részegedett becsületesen. Részeg fejjel megvarázsolta a szegény embert, s azt mondta neki, hogy csak menjen világgá, s ahol gazdag ember van halálán, menjen be, álljon az ágya elébe, s a félholt is mindjárt meggyógyul. Ha pedig miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. Ezzel a tudománnyal temérdek kincset szerezhet.
Örült ennek a szegény ember, hogyne örült volna! Ahogy a Halál elment, feltarisznyált ő is, s ment világgá. De hiszen nagy híre kerekedett hirtelen. Királyokat, hercegeket, grófokat, bárókat s mindenféle nagyurakat térített meg a Halál kapujából, s szerzett annyi kincset, hogy azt sem tudta, hová tegye.
Na, telt-múlt az idő, eszébe jut egyszer, hogy meglátogatja az ő kedves, drága komáját. Befogat hat ezüstszőrű paripát aranyos hintóba, s úgy hajtat a Halálhoz nagy urasan. Hát éppen a Halál háza felé meglát az út szélén egy kicsi gyermeket, aki keservesen sírdogált magában.
Megállítja a kocsit, s kérdi a gyermeket, hogy miért sír.
– Azért sírok – felelt a gyermek -, mert megvert az édesanyám.
– Hát aztán mért vert meg az édesanyád?
– Bühüm, mert nem tudtam egy szót az Úr imádságából.
– Melyik szót nem tudtad? Talán bizony a miatyánkot?
– Azt tudtam – dünnyögött a gyermek.
Akkor az egyszeri szegény ember elöl kezdte a Miatyánkot, s végigmondta.
– No, fiam, megtaláltad-e azt a szót?
– Nem találtam – szipogott a gyermek.
– Talán bizony az ámen?
– Az! Az! – kiáltott nagy örömmel a gyermek, akarom mondani, a Halál, mert a Halál volt az síró gyermek képében.
– Úgy, komám, úgy – mondá a Halál. – Ámen tenéked!
Egy szót sem tudott szólni az egyszeri szegény ember, kialudt a gyertyája, s meghalt abban a pillanatban.
Hanem az a tenger sok gyermeke még ma is él, ha ugyan meg nem haltak. Jó soruk volt, élhettek, volt miből. Adjon Isten másnak is!