Volt egyszer egy egércsalád, a melyik olyan szegény volt, hogy sokszor egész éjszakán át egyetlenegy kenyérmorzsácskája sem volt, a min a két öreg meg a hét kis jószág rágódhatott volna.
Hanem hát ez nem is volt csuda, mert a család a kis falusi templom egyik szögletében ütötte fel a tanyáját, a melyik templom a temető közepén állott. Az egyetlen táplálék, a mit a kis állatkák magányos otthonukban találtak: apró faggyúgyertya-maradékból telt ki, a miket az egyházfi időről-időre a templomi gyertyatartókból szedegetett ki, mikor már le voltak égve.
Ezeket az alig kisújjnyi hosszú gyertyamaradékokat az egyházfi rendesen egy szögletbe dobálta, a honnan az egerek aztán sebbel-lobbal elhordogatták és a tanyájokra vitték, a mely egészen el vala rejtve egy sötét kis zugban.
Így kellett a négylábú családnak nyomorúságosan tengetnie az életét. Bizony sokszor irígységgel gondoltak szegények az emberlakta házakban tanyázó társaikra, a hol éléskamrák meg tejes edények voltak.
Az egyetlen jó, a mi itt nem hiányzott: a biztosság volt a macskáktól. Mert a kis templomban még sohasem mutatta magát az az alattomoskodó, félelmes teremtés, a melyik az egész egérfajzatnak halálos ellensége.
De a helyett egy másik elvetemedett gonosz mutatta magát egy idő óta a csöndes Istenházában, még pedig csupán sötét éjszaka s alattomban. Ez az elvetemedett gonosz: egy tolvaj volt, egy falubeli dologtalan suhancz, a ki már régen űzte a környéken gonosz mesterségét és a parasztoknak pénzesládáját és éléskamráját sortában kitakarítgatta.
Ez a gonosz kópé pedig korántsem azért járogatott be éjszakának idején titokban a templomba, hogy ott imádkozzék: hanem hogy a zsákmányát ottan elrejtse. Mert az effajta templomban sok zugocska van, meg az Istenházába ritkán is tör be holmi ragadozó nép, mivel abban nem sok lopni valót talál.
De a falusi kópé kiókumlálta, hogy abban a templomban, egészen hátúl, egy régi imádkozó zsámoly van, a melyiket már nem használtak; mert az a jó ember, a ki azt valamikor magának csináltatta, meg a családja is már régen por és hamu vala…
Ez az imádkozó zsámoly olyan volt, mint valami kis kamrácska. Hátulról a fal zárta be, két oldalán magas, vastag deszkázat, egész a boltozatig érő, elől pedig nehéz vasrostélyos ajtó volt rajta, a mit csak kivűlről lehetett kinyitni. A nagy deszkaülés alatt tágas, üres tér volt; ide rejtette a tolvaj valamennyi lopott holmiját. Volt ott egész halom arany- és ezüstholmi, ékszer, kendő, csizma és minden, a mit a gazficzkó a parasztoktól elorzott.
Egyszer betört egy füstölő kamrába is, és pompás kolbászt, sonkát és oldalszalonnát hordott titokban a régi imádkozó szék alá.
Hej, az volt csak a szegény egércsaládnak ínyére való! Csakhamar észrevette a drága eleséget, s ettől fogva minden éjjel becsuszszantak a szegény éhes teremtések a rostélyos ajtón és kiránczigáltak egy-egy darab kolbászt s a maguk tanyáján jó étvágygyal elköltötték.
A gaz tolvaj hamarosan megsejtette, hogy valaki rájár az ő kolbászára s dörmögte magában:
– Ugyan micsoda akasztófáravaló tolvaj járhat itt az én búvóhelyemen? Ki csípegeti el az én kincseimet?… No várj, gazember, megleslek, és ha rajtakaplak, úgy megagyabugyállak, hogy eszedbe jut koporsód zártáig!
Azzal beült az öreg székbe. És hogy nesztelenűl eleblábolhasson, ha utóljára az egyházfi, vagy a plébános találna jönni, hát levetette a csizmáját. Mivel pedig a nehéz vasajtó, erős rúgójának nyomásánál fogva, magától is bezáródott: a leselkedő gazember egyik mezítelen lábát oda támasztotta az ajtó közé, hogy be ne csukódhassék.
A mint így ott üldögél óraszámra az öreg székben, egyszer csak jöttek az egerek, hogy megint lakmározzanak a jóféle ízletes kolbászból. És mikor a sötétben a meztelen emberlábat észrevették: gondolták, hogy az is kolbász, vagy más valami jó ennivaló, és éhesen tüstént neki estek mindannyian. Erre a tolvaj ijedségében és fájdalmában hirtelen visszarántotta a lábát és – püff; – becsapódott az ajtó s a tolvaj fogva volt.
Másnap reggel az egyházfi majd hogy hanyatt nem vágódott nagy ijedelmében, mikor megpillantotta a jó madarat az imádkozó székben. Kiszaladt a templomból és elkezdett kiabálni torkaszakadtából. Azzal többedmagával visszamenvén, kirántották az imádkozó székből a beleszorúlt tolvajt, a ki aztán el is vette gonoszságának érdemlett jutalmát.
Így fogtak egyszer az egerek is – tolvajt.