Kurucok-nak nevezték magukat a bujdosók, a királyhoz tartozókat labancok-nak s ez a két párt halálos ellensége volt egymásnak. Magyar magyar ellen dühöngött, s ennek a nemzetirtó viszálkodásnak örültek a király tanácsosai, mert gyöngült a makacs nemzet, gyarapodott ellenségeinek ereje.
Élére állt a kurucoknak egy fiatal, vitéz főúr, a 21 éves Thököli Imre s megindítá seregét a magyar szabadság kivívására.
Mint hajdan Bethlen, ő is diadalmasan haladt előre, mert a városok megnyitották kapuikat, tárt karral fogadták a megszabadítót.
Felső-Magyarország a fölkelők hatalmába került. A török császár felajánlotta Thökölinek a magyar királyságot, de ő nem fogadta el, hanem megelégedett a fejedelem és a kormányzó címével.
Lipót egybehivatta a magyar főurakat, hogy tanácsot kérjen tőlük: mi módon lehetne a zavargást lecsillapítani? Megjelentek Bécsben Pálffy Tamás kalocsai érsek vezetése alatt a magyar urak, de nem a koronás király, hanem Hocher nevű bizalmas ember fogadta. Az a Hocher, aki halálra itélte a három vértanút és Isten tudja miért, halálos ellensége volt a magyaroknak.
A magyar urak elmondották a nemzet sérelmeit, kérték a kormányt, hogy adja vissza az ország alkotmányát, vigye ki a német katonaságot, uralkodjék a törvények szerint.
Hocher arcátlan gőggel felelt s megfeledkezve magáról, árulóknak nevezte a magyarokat mind.
A sokáig elfojtott keserűség kitört a magyarok szivéből. A méltóságos Pálffy szemére lobbantotta Hochernek, hogy ők nem azért jöttek, hogy Lipót királynak valamelyik szolgája megleckéztesse, aljas rágalommal teleszórja, hanem tanácsot adni a királynak. Hocher árulóknak mondja a magyarokat; ilyen vád csak gazembertől telik ki. Gazemberrel pedig nem állanak szóba.
A király szorult helyzetében tanácsot kért a magyartól és egyik német alattvalója rágalmazó nyelvvel fogadta.
*
Thököli folytatta a harcot, de sem a török, sem a francia király nem tekintették őt igazi szövetségesüknek, hanem csak eszközül kívánták felhasználni Lipót ellenében. A törökkel való szövetkezés pedig a magyarok közül sem tetszett soknak. Thököli vitéz ember volt, de nem oly önzetlen, mint Bocskai vagy Bethlen. Ő a szabadságért fogott fegyvert, de arra is gondolt, hogy ha küzdelme nem lesz hiába, akkor a jutalomból kiveszi részét, mert nagyravágyó volt.
Nem volt pártoskodó, nem lázadást kereső ez a nemzet, hanem sok százados jogához híven ragaszkodó. Lelkesedéssel csatlakozott Thökölihez eleinte, később nem támogatta, mikor a koronás király visszaadta az ország alkotmányát és Ampringent fölmentette a kormányzóságtól.
Szüksége volt Lipótnak a nemzet hűségére, mert a török császár nagy haddal készülődött Bécs ellen.
A dicsőségre vágyó Kara Musztafa nagy vezér 250 ezer emberrel és 300 ágyúval megindult.
Amit Mohamed és Szolimán nem vihettek végbe, arról álmodozott Kara Musztafa. Egykori hatalmas ellensége, a magyar nem állotta útját, most már remélte a diadalt.
Bécs városát Stahremberg Rüdiger gróf védte, a császári seregnek vezére pedig Lotharingiai Károly herceg volt.
Most már jól megválasztotta Lipót embereit.
Hős volt mind a kettő. Azon kivűl a vitézségéről híres Szobjeszki János lengyel király is megigérte, hogy 40 ezer emberrel segítségére jön Bécsnek.
Az óriás török sereg két hónapig ostromolta a várost. Stahremberg visszavert minden támadást, s midőn az elkeseredés legnagyobb dühével a végső ostromot megkezdette Kara Musztafa, hátulról megtámadta Lotharingiai Károly és a vitéz Szobjeszki.
Olyan véres küzdelem fejlődött ki, mely párját ritkítja. A keresztények lelkesedése fokról-fokra nőtt s bár halált megvető vitézséggel harcolt a török, leverte, futásra kényszerítette s a nagyvezérnek egész roppant táborát hatalmába kerítette.
A török dicsőség sírját itt ásták meg.
Mi lett Thökölivel?
A nagyvezér őt okolta a török császár előtt a veszteségért, elfogták és láncra verve Konstantinápolyba vitték. A törökbarátság, a török hitszegés bajt hozott fejére. Még egyszer elküldték aztán egy sereg élén Erdélybe, azt elfoglalta, de nemsokára Erdély ismét a Lipót hatalmába került és Thököli számüzetésbe ment a Kis-Ázsiában levő Nikodémiába, hol 1705-ben meghalt.