Hajdanában danában, amikor állatok éltek még csak a földön, a nagy elefánt együtt élt az árnyas erdőségekben a többi állattal. És a többi állat mind nagyon félt a nagy elefánttól, mert a nagy elefánt esetlen és udvariatlan állat volt. A nagy elefántnak az volt a szokása, hogy egyszer csak kapta magát és megharagudott valakire. És ilyenkor elkezdte kergetni ezt a valakit és birkózni akart vele. És nagyon sokszor támadt ilyen kedve és mialatt kergetett valakit, gonoszul nevetett magában.
Igy aztán a többi állat mind azon törte magát, hogy kedvében járjon a nagy elefántnak és valahányszor meglátták a nagy elefántot, mindig arra kérték, hogy ne haragudjék rájok és bocsásson meg nekik. Ilyenkor aztán a nagy elefánt leült és mosolygásra csucsoritotta a száját és arról kezdett beszélni a többi állatnak, hogy ő milyen kedves és milyen szép isten teremtése, ellenben a többiek egytől egyig milyen csufak és neveletlenek. Azután meglóbálta az ormányát és hangosan rárivallt a többi állatra, hogy miért oly ostobák és miért nem iparkodnak azon, hogy épp oly bátrak, épp oly kedvesek és épp oly szépek legyenek, mint ő.
Erre aztán a többi állat mind remegni kezdett ijedtében és arra kérte a nagy elefántot, hogy ne haragudjék rájok és bocsásson meg nekik…
Egy szép napon egyszerre csak kapta magát a nagy elefánt, és megharagudott a sárga zsiráfra, mert a sárga zsiráf egy kis házban éldegélt elvonulva, kivül az erdőségeken. És a nagy elefánt elindult arra a helyre, ahol a sárga zsiráf éldegélt.
De a suhanó antilóp véletlenül megtudta, hogy a nagy elefánt hová indult. Fölkerekedett hát ő is, keresztül az árnyas erdőségeken, és utrakelt, hogy idejekorán figyelmeztesse a sárga zsiráfot a nagy elefánt érkezésére.
És a suhanó antilópnak az volt a legkedvesebb szórakozása, hogy suhanjon-repüljön tüskön-bokron át és jókedvüen nevetett magában, miközben suhant-repült.
A sárga zsiráf azonban nem olyan volt, mint manapság a sárga zsiráfok, mert nem volt hosszu, nagy nyaka, hanem rövid kis nyaka volt neki is csupán, mint a többi állatnak.
És a suhanó antilóp sokkal gyorsabban szaladt, mint a nagy elefánt; de azért hallotta, hogy a nagy elefánt ott dübörög a háta mögött keresztül az árnyas erdőségeken, és amikor hallotta ezt, a suhanó antilóp egyre gyorsabban suhant-repült. És suhant-repült, suhant-repült egyre, amig meg nem érkezett a sárga zsiráf otthonához. Ott megállt és leült a ház előtti pázsitos tisztáson, hogy kifujja magát. És a sárga zsiráf hallotta, hogy a suhanó antilóp ott lelkendezik a háza ajtaja előtt, kidugta hát a fejét házának egyik ablakán és megkérdezte a suhanó antilóptól, hogy mit akar és vajjon nem akar-e talán egy pohár vizet?
De a suhanó antilóp nagy lelkendezésében egy szót sem tudott még szólni, csak az arcát fintorgatta rettenetesen, ugy, hogy a sárga zsiráf nagyon ideges lett. Behuzta a fejét az ablakból, becsapta az ablakot, visszavonult egyik hátsó szobájába és leült ott.
És a suhanó antilóp, mihelyt kifujta magát, nemsokára odament az ajtóhoz, nagyot kiáltott és arra kérte a sárga zsiráfot, hogy jöjjön ki a házából és beszéljen vele. A sárga zsiráf erre kinyitotta egy kicsit az ajtaját és kidugta a fejét, hogy lássa, fintorgatja-e még az arcát a suhanó antilóp. De a suhanó antilóp nem fintorgatta már az arcát, és a sárga zsiráf erre kijött a házából, kezet szoritott a suhanó antilóppal és megkérdezte tőle, észrevette-e, milyen nagy eső volt az elmult éjszaka.
De a suhanó antilóp nagyon izgatott volt, nagyot kiáltott és elmondta, hogy a nagy elefánt egyszerre csak kapta magát és nagyon megharagudott a sárga zsiráfra és most dübörögve közeledik az árnyas erdőségeken keresztül, hogy birkózzék a sárga zsiráffal.
A sárga zsiráf arca erre nagyon elsápadt. Becsapta az ajtót, felszaladt a lépcsőn, két lépcsőfokot lépve egyszerre, bebujt a hálószobájába az ágy alá és nagyon remegett.
Mert a sárga zsiráf nagyon ideges teremtés volt és sokkal jobban szeretett sétálgatni a zöldelő réteken és sokkal jobban szerette lecsipkedni a gólyahir virágait, mint birkózni másokkal.
És a nagy elefánt esetlenkedéseit egy csöppet sem szerette. Lecsukta hát mind a két szemét nagyon erősen, nyalogatni kezdte az ajkát a nyelvével és remegett minden izében.
És a suhanó antilóp hallgatódzott és hallotta, hogy a nagy elefánt dübörögve közeledik az árnyas erdőségeken keresztül. Mikor már nagyon közelről hallotta a nagy elefántot, kapta magát és elszaladt és szaladt, szaladt, amig ki nem fogyott a lélekzete.
Akkor azután óvatosan elbujt egy nagy bokor mögé és föltette magában, hogy várakozni fog türelmesen, amig meg nem tudja, mi történik a sárga zsiráffal és a nagy elefánttal. És nagy izgatottságában hangosan elnevette magát.
Nemsokára dübörögve megérkezett a sárga zsiráf házának ajtaja elé a nagy elefánt, s minthogy neki is kifogyott a lélekzete, leült a ház előtti pázsitos tisztásra és pihent egyet. És a sárga zsiráf odafönt az emeleten hallotta, hogy a nagy elefánt ott pihen a háza előtt és remegett, remegett és még jobban bebujt az ágya alá.
A nagy elefánt, mikor kifujta magát, feltápászkodott és kopogott az ajtón és nagyot kiáltott és azt kiáltotta, hogy látni akarja a sárga zsiráfot. De a sárga zsiráf egy szót sem szólt, csak remegett magában az ágy alatt és abban reménykedett, hogy a nagy elefánt nem fogja megtalálni őt. És a nagy elefánt nemsokára beleunt abba, hogy az ajtón dörömböljön hasztalanul, belökte hát az ajtót és bement a házba. Ott aztán keresni kezdte a sárga zsiráfot. És kereste az emeleten és kereste a földszinten és kereste a padláson és kereste a pincében és kereste a konyhában és kereste a szenes kamrában és nem találta meg seholsem. Erre aztán nagyon megharagudott és egyre nagyobb vágya támadt, hogy birkózzék a sárga zsiráffal. És kiment a ház elé és leült a pázsitos tisztásra, hogy gondolkozzék.
És mialatt a nagy elefánt gondolkozott és törte a fejét azon, hogy mitévő legyen, a sárga zsiráf ott reszketett magában az ágy alatt.
És a nagy elefánt egyre törte a fejét és fel s alá járt a pázsitos tisztáson, de sehogysem tudta kitalálni, hogy hol lehet a sárga zsiráf. És mennél tovább törte a fejét, annál haragosabb és dühösebb lett.
Egyszerre csak az jutott eszébe, hogy nagyon ravasz és agyafurt lesz és meghuzta a házajtó csengőjét nagyon nyugodtan és elkiáltotta magát édeskés hangon:
– Itt a tejes.
És azt akarta elhitetni a sárga zsiráffal, hogy ő a tejes ember.
De a sárga zsiráf ugy tett, mintha semmit sem hallott volna és tovább remegett magában az ágy alatt.
És a nagy elefánt tovább rángatta a csengetyüt és tovább kiáltozott, hogy itt a tejes, mig végül olyannyira dühbe gurult, hogy kiáltani sem tudott már többé.
Ekkor aztán megint leült a ház előtt a pázsitos tisztásra és tovább törte a fejét.
Nemsokára arra ment véletlenül az ólálkodó farkas és mikor meglátta a nagy elefántot, hogy ott ül a pázsitos tisztáson, nagyon megijedt és arra kérte a nagy elefántot, hogy ne haragudjék rá és bocsásson meg neki. Erre aztán a nagy elefánt nem kivánt birkózni az ólálkodó farkassal, hanem felnézett rá és rákiáltott, hogy álljon meg, mert beszélni akar vele. Az ólálkodó farkas erre azonnyomban leült a dáliák közé és azt szerette volna legjobban, ha balszerencséje közelébe sem hozta volna őt a nagy elefántnak.
A nagy elefánt pedig elmondta neki töviről hegyire, hogyan kereste hasztalanul a sárga zsiráfot. És az ólálkodó farkas ezenközben nagyon idegesen ült a helyén és könybe borult a szeme.
Miután mindent elmondott töviről hegyire, a nagy elefánt igy szólt:
– Már most azt mondd meg, ólálkodó farkas, hogy mitévő legyek? Mert bizonyos vagyok benne, hogy a sárga zsiráf itt rejtőzködik valahol!
Az ólálkodó farkas lecsukta mind a két szemét és megpróbált gondolkozni. Azután igy szólt:
– Nagy elefánt, mit gondolsz, ha bemennél a házba és nyájasan mosolyognál és kiáltanál és azt mondanád, hogy cukrot hoztál és kókuszdiót a sárga zsiráfnak, mit gondolsz, nem bujna elő a sárga zsiráf?
A nagy elefánt erre nagyon megörült és igy szólt:
– Bemegyek és megteszem, amit mondtál, de te, ólálkodó farkas, maradj itt, amig vissza nem jövök, mert különben hajszolni foglak az árnyas erdőségekben.
Az ólálkodó farkas erre ott maradt ülve a dáliák között és nagyon ideges volt.
A sárga zsiráf pedig nagyon remegett magában az ágy alatt, mert hallotta szóról-szóra, mit mondott az ólálkodó farkas a cukorról és a kókuszdióról, mivelhogy a hálószoba ablaka nyitva volt.
És a nagy elefánt ujra bement a házba és nyájasan mosolygott és jobbra-balra nézett és kiáltott és azt mondta, hogy cukrot hozott meg kókuszdiót a sárga zsiráfnak. De a sárga zsiráf ugy tett, mintha semmit sem hallott volna és tovább reszketett magában az ágy alatt.
A nagy elefánt pedig tovább járt-kelt, mosolyogva és a cukrot emlegetve, amig annyira dühbe nem gurult, hogy nem tudott már tovább mosolyogni. Erre aztán kiment megint a házból és elmondott mindent az ólálkodó farkasnak. És az ólálkodó farkas nagyon idegesen ült a dáliák között és törte a fejét más valamin. Végül igy szólt:
– Nagy elefánt, ha bemennél valamennyi szobába és gyufaszálakat gyujtanál meg és kiáltanál és azt mondanád, hogy tüz van, mit gondolsz, nem bujna elő a sárga zsiráf?
A nagy elefánt nagyon megörült és igy szólt:
– Bemegyek és megteszem, amit mondtál; de te, ólálkodó farkas, maradj itt, amig vissza nem jövök.
És az ólálkodó farkas ott maradt ülve továbbra is a dáliák között és nagyon ideges volt. De a sárga zsiráf remegett magában az ágy alatt, mert szóról-szóra hallott mindent, amit az ólálkodó farkas a gyufaszálakról mondott.
A nagy elefánt pedig bement a házba, gyufaszálakat gyujtott meg minden szobában és kiáltozott, hogy tüz van; de a sárga zsiráf ugy tett, mintha semmit sem hallott volna és tovább remegett magában az ágy alatt.
És a nagy elefántnak nemsokára elfogyott a gyufája, visszament hát megint a pázsitos tisztásra és nagyon haragudott és ráparancsolt az ólálkodó farkasra, hogy most immár menjen be ő a házba és keresse meg ő maga a sárga zsiráfot.
Az ólálkodó farkas erre felállt a dáliák közül és bement a házba. És nézett-nézett mindenfelé és addig nézett mindenfelé, mig végül benézett az ágy alá is és látta, hogy a sárga zsiráf ott reszket magában az ágy alatt.
Nyomban az ablakhoz rohant és kikiáltott rajta és szólt a nagy elefántnak és a nagy elefánt berohant a házba, felrohant az emeletre és ide-oda lóbálta az ormányát és trombitált rajta.
És a hálószobában térdre ereszkedett és elkapta ormányával a sárga zsiráf két hátsó lábát és megpróbálta kihuzni az ágy alól a sárga zsiráfot. A sárga zsiráf kiáltott és arra kérte a nagy elefántot, hogy ne haragudjék és bocsásson meg neki; de a nagy elefánt csak huzta-huzta a sárga zsiráf két hátulsó lábát. Huzta, huzta, de sehogysem tudta kihuzni a sárga zsiráfot az ágy alól, mert a sárga zsiráf két kis szarva beleakadt az ágy vasrácsába és sehogysem engedett.
Az ólálkodó farkas pedig hanyatthomlok lerohant a lépcsőn és elvágtatott a nagy árnyas erdőségekbe, de nagyon ideges volt és szakadatlanul hátratekintgetett, hogy lássa, nem jön-e utána a nagy elefánt.
De a nagy elefánt tovább huzta a sárga zsiráf két hátulsó lábát és bár nagyon kifogyott a lélekzete és nagyon dühös volt, csak tovább huzta, huzta. És a sárga zsiráf két kis szarva beleakadt erősen az ágyba, és a sárga zsiráf nyaka kezdett megnyulni, mialatt a nagy elefánt huzta.
És az ólálkodó farkas, messze az árnyas erdőségekben szerette volna megtudni, mi történt.
A nagy elefánt pedig tovább huzta és rángatta a sárga zsiráf két hátulsó lábát, a sárga zsiráfnak pedig egyre jobban megnyult a nyaka.
Egyszerre csak a sárga zsiráf két kis szarva engedett, és a nagy elefánt hátra vágódott és keményen nekiütődött a kandalló párkányának. Erre eleresztette a sárga zsiráfot és alaposan megdörzsölte magát ott, ahol a kandallópárkány megütötte. A sárga zsiráf pedig kibujt az ágy alól és remegett és szerette volna megtudni, mi történt a nyakával.
És a nagy elefánt, mikor meglátta, hogy a sárga zsiráf feláll és reszket, és hogy a nyaka olyan hosszu, hogy a mennyezetig ér, nagyon megrettent; nem dörzsölte magát tovább ott, ahol a kandallópárkány megütötte, hanem igy szólt magában:
– Ez semmiesetre sem lehet a sárga zsiráf, mert hiszen ennek az állatnak szörnyü hosszu a nyaka, holott a sárga zsiráfnak olyan rövid a nyaka, mint más istenteremtésének. Félek hát, mert soha életemben nem láttam még ilyen hosszu nyakat!
És a nagy elefánt kapta magát és lerohant a lépcsőn, három lépcsőfokot is lépve egyszerre, és elszaladt be az árnyas erdőségekbe. És az ólálkodó farkas látta szaladni a nagy elefántot és szerette volna megtudni, mitől szalad ugy a nagy elefánt.
De a sárga zsiráf remegve állt magában és mikor a tükörbe pillantott, nagyon elcsodálkozott a hosszu nyakán.
És jóideig csudálkozott magában, ugy, hogy szinte belekábult a feje; azután nagyot sóhajtott, kiment a házából és leült a háza mögött elterülő zöld mezőn és a gólyahir virágait csipegette és igyekezett megfeledkezni furcsa hosszu nyakáról.
De nagyon boldogtalan volt és sehogysem tudott belenyugodni a dologba.
És nemsokára visszatért a suhanó antilóp, hogy lássa, mi történt, mert találkozott a nagy elefánttal, aki dübörögve szaladt az árnyas erdőségben. Nagyon kiváncsi volt és mikor megpillantotta a sárga zsiráf hosszu nyakát, nagyon elámult és izgatott lett és nagyot kiáltott és megkérdezte a sárga zsiráftól, mi lelte.
A sárga zsiráf erre elmondta neki, hogyan huzta őt a két hátsó lábánál fogva a nagy elefánt; és nagyon szomoru volt.
A suhanó antilóp pedig tágra meresztette a két szemét és igy szólt:
– Ejnye, sárga zsiráf, hiszen a te hosszu nyakad igazán nagy és csodálatos dolog! Hiszen még a nagy elefánt is nagyot kiáltott félelmében, mikor meglátta, és még most is dübörögve rohan a nagy erdőségekben, hogy meneküljön előle! Ugyan hát miért sóhajtozol és miért szomorkodol, mikor valamennyi állat között te vagy az egyedüli, aki meg tudod a nagy elefántot ijeszteni?
A sárga zsiráf erre nagyon megvigasztalódott és nagyon nyájasan mosolygott és azt kérdezte a suhanó antilóptól, nem akar-e egy pár ragyogó piros almát?
És a suhanó antilóp boldogan megnyalta az ajkát és azt mondta, hogy de bizony akar. A sárga zsiráf erre odament egy nagy almafához, kinyujtotta a hosszu nyakát és leszakitotta valamennyi ragyogó piros almáját még a fa tetejéről is.
És mosolygott magában és nagyon örült és nagyon jókedvü volt.
És azóta minden zsiráfnak hosszu nyaka van, de a zsiráfok manapság nem is élnek már házakban.
A nagy elefánt pedig azóta nagyon megjavult és nem haragszik meg soha másokra és nem is kerget már senkit az árnyas erdőségekben.
És valahányszor a sárga zsiráfnak virágos kedve támad, ugy, hogy alig fér a bőrébe örömében, elmegy megkeresni a nagy elefántot és lóbálni kezdi feléje a hosszu nyakát és kergeti végig az árnyas erdőségekben a nagy elefántot. És a nagy elefántnak ez bizony sehogy sincs inyére.