Volt egyszer a világon egy kis kakas. Ez a kis kakas elment egyszer a kútágas alá kapargálni, s addig kipirgált-kapargált, míg a kútágas ki nem dőlt. Abban a pillanatban odaröpül egy szarka, rá akar szállani a kútágasra, hát uramteremtőm, a földön fekszik a kútágas. Kérdi a szarka:
– Te kútágas, mi lelt téged?
– Jaj, ne is kérdezd, addig kapargált alattam egy kis kakas, hogy kidőltem bánatomban.
– No bizony, ha kidőltél, akkor én is kitépem a farkamat – s hátrakapott a csőrével, kitépte a farkát. Azzal nagy búsan elrepült, felszállott a diófára. Nézi, nézi a diófa a szarkát, s nem látja a farkát.
– Te szarka, hova lett a farkad?
– Jaj, ne is kérdezd, diófa, kútágas kidőlt bánatában, én is kitéptem a farkamat.
– No, akkor nekem se legyen se ágam, se levelem – mondotta a diófa. Azzal megrázkódott, s leperegtek róla az ágak, lehullottak a levelek. A szarka búsan elrepült, a diófa ott maradott nagy kopaszon.
Jő dél felé egy őz két fiával, hogy megpihenjen a diófa árnyékában, de a diófának nincs árnyéka, mert nem volt sem levele, sem ága. Kérdi az őz:
– Ugyan bizony mi lelt téged, kedves diófám?
– Jaj, kedves őzikém, nagy szerencsétlenség történt, csak hallgass ide. Reggel a kis kakas kiment kapargálni a kútágas alá, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, én meg leráztam magamról levelet, ágat.
– Bizony ha így van, akkor én is elpusztítom a két fiamat – mondotta az őz. Ott mindjárt megölte a két fiacskáját. Azzal elment a vízre, de amint odaért, kérdi a víz:
– Hát te őz, hol hagytad a két fiacskádat, máskor mindig velük jártál.
– Jaj, édes vizem, ha tudnád, mi történt! Kis kakas kiment a kútágas alá kapargálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta a levelét, ágát, én is megöltem két fiacskámat nagy bánatomban.
– No, akkor én is vérré változom – mondá a víz, s egyszeriben vérré változott.
Odamegy egy leány, hogy vizet merítsen a korsajába, összecsapja a kezét.
– Jézus, Mária, Szent József, mi lelt téged, édes vizem, hogy vérré változtál?
– Ó, lelkem, ne is kérdezze! Kis kakas kiment reggel a kútágas alá kapargálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s ágát, őz megölte a két fiacskáját, mit tehettem bánatomban, hát én is vérré változtam.
– No, ha úgy, hát legyen úgy – mondotta a leány -, én is ezt a korsót összetöröm a fejemen.
S úgy a fejéhez verte a korsót, hogy csurgott a vér a fejéből, a korsó pedig ezer darabba törött. Megy haza véres fejjel, meglátja az anyja, kérdi nagy ijedve:
– Jaj, lelkem, leányom, édes leányom, mi lelt, ki vert meg?
Mondta a leány:
– Az úgy volt, lelkem, édesanyám, hogy reggel a kis kakas kiment a kútágas alá kapirgálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta a levelét s ágát, őz megölte két fiacskáját, víz vérré változott, én is összetörtem a fejemen a korsót.
– Jaj, te bolond, jaj! – kiáltott az asszony -, akkor én is falhoz verem ezt a tésztát, ha te olyan bolond tudtál lenni.
Éppen tésztát dagasztott, s ami volt a teknőben, mind a falhoz csapkodta. Jő haza a gazda, látja, hogy a tészta a falra került, kérdi az asszonyt:
– Hát te asszony, mit csináltál, minek kented falra a tésztát?
– Jaj, lelkem, uram, jámbor uram, ne is kérdje. Kiment reggel a kis kakas a kútágas alá kapargálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s az ágát, őz megölte két fiacskáját, víz vérré változott, leányom fejéhez verte a korsót, én meg falhoz vertem a tésztát nagy bosszúságomban.
– No bizony, ha úgy, akkor én is leberetválom kacskaringós bajuszomat, hadd legyek olyan, mint egy német.
Fogta a beretváját, s leberetválta kacskaringós szép bajuszát.
Jő haza a nagy legényfia, nézi, nézi az apját.
– Édesapám, lelkem, apám, hová lett a szép kacskaringós bajusza?
– Mindjárt megmondom neked – mondja a gazda -, csak hallgass ide, mi történt. A kis kakas kiment reggel a kútágas alá kapirgálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s az ágát, őz megölte két fiacskáját, folyó vize vérré változott, húgod a korsót fején törte szét, anyád a tésztát falra kente, hát én is leberetváltam kacskaringós szép bajuszomat nagy bosszúságomban.
– No bizony – mondja a legény -, akkor én sem leszek okosabb kendnél, megyek, levágom a négy ökrünk lábát.
Szalad hátra az istállóba, kapta a kicsi baltát, fogta az ökröknek a lábát, s a baltával jól nekihuzakodott.
Éppen abban a szempillantásban toppant be, honnét, honnét nem, egy obsitos huszár. Megragadja a legény kezét, rákiált:
– Hé! Megállj, öcsém, mit akarsz?!
– Jaj, vitéz uram, ne is kérdezze. Kis kakas kiment reggel a kútágas alá kapirgálni, kútágas kidőlt bánatában, szarka kitépte a farkát, diófa lerázta levelét s ágát, őz megölte két szép fiacskáját, folyó vize vérré változott, húgom eltörte fején a korsót, anyám falra kente a tésztát, apám leberetválta kacskaringós szép bajuszát, én is levágom a négy ökrünk lábát.
– Levágod, majd megmondom, hogy mit vágsz le! – kiáltott a huszár. Azzal kirántotta a kardját, megtáncoltatta a legény hátán, eloldotta a négy ökröt a jászoltól, kiterelte az istállóból, s elhajtotta a vásárra.
“Minek ökör ilyen bolondoknak?!” – gondolta magában. A négy ökröt a vásárban eladta, azzal hazament a falujába, elvette jegybéli mátkáját, csaptak nagy lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.