Atel-közben nagy dolog történt. A hét vezér a táltos tanácsára és eddigi tapasztalatokon okulva, újabb egyezségre lépett.
Hét törzs hétfelé húz, hét vezér hétfélét parancsol, így nem boldogulhat a magyar. Álmos öreg ember, de van egy fia, kire büszke lehet nem csak az Álmos törzse, hanem minden magyar. Tanácsban megfontolt, előrelátó; harcban kitartó és bátor, tekintete nyilt és bizalomgerjesztő. Legyen ő a fővezér, fejedelme mind a hét törzsnek, mely eggyé lészen elválaszthatlanul. Amit a fővezér parancsol, teljesíti minden törzsnek a feje, utána örökli a főhatalmat fia s míg él Árpád családja, ebből választanak fejedelmet.
Jaj annak, aki ellene szegül a fejedelem parancsának: életével lakol.
Jaj annak, aki pártot üt ellene, viszálkodást támaszt: vére omlik annak.
A törzsfők együtt tanácskoznak a fejedelemmel s igazságos részük kijut mindabból, amit közös erővel szereznek.
A vezérek megegyeztek, javára a magyar nemzetnek, mely e pillanattól kezdve egy testté, egy lélekké vált.
A táltosok ünnepélyes áldomást rendeztek, örömére az egyesült nemzetnek, ünnepére ennek a nagy egyesülés napjának. Öblös serlegbe bort töltöttek, a borba csorgatott a hét vezér meghasított karjából egy néhány csepp vért s aztán ivott mindenik belőle.
Nem mondottak válogatott szavakkal esküt, nem irtak szerződést, hanem megizlelték egymásnak a vérét, hogy, valamiképpen vérök egyesül, úgy egyesüljön a nemzet is, többé nemcsak rokon, de egy nemzet, jó és balsorsban összetartó.
Nagy vigalom következett utána. Az új fejedelmet pajzsukra emelve körülhordozták, a nemzetnek apraja-nagyja együtt örült. Itták a kabala-tejet s közbe-közbe táncra perdültek a szabad ég alatt. Fejök felett ragyogtak a csillagok, nyájasan mosolygott a hold…