Egyszer, mikor Jézus Szent Péterrel a Földön utazott, azt mondja Péter:
– Hej be szeretnék Isten lenni, majd másként kormányoznám én ezt a világot!
Mondotta Jézus szelíden:
– Bolondot beszélsz, Péter, bízd csak az Istenre a világot, egyedül ő tudja azt elkormányozni.
– De így, de úgy – mondja Péter -, majd megmutatnám én, csak egy napig lehetnék Isten.
– Hát jól van – mondotta Jézus -, teljék kedved, légy egy napig Isten.
Még jóformán ki sem mondotta ezt Jézus, aranyos karosszék szállott le az égből.
– Ülj bele, Péter, s kormányozd a világot!
Beleül Péter az aranyos székbe, s hát abban a pillanatban jön egy szegény asszony, hajtja a borjas tehenét a legelőre. A tehén a borjúval elkezdett legelészni, a szegény asszony pedig megfordult, s ment hazafelé. Rászól Péter az asszonyra:
– Hé, asszony, hát te nem maradsz itt? Ki őrzi a tehenedet?
– Majd őrzi a jó Isten – felelte az asszony -, van otthon elég gyermekem, akit őrizzek.
Azzal az asszony elmegy, a tehén a borjával ott marad a legelőn.
Mondja Jézus:
– Péter, te vagy az Isten, tenéked kell őrizned a tehenet s a borját – s ahogy Jézus ezt mondta, egy karikás ostor csavarodott Szent Péter nyaka körül.
Rekkenő meleg volt, csípték a legyek a borjat, egyszerre csak, uccu neki, fölcsapja a farkát, szalad árkon-bokron keresztül, s utána a tehén, de Szent Péter is kiugrik az aranyos székből, szalad a tehén után, nagyot rittyent a karikás ostorával, s kiabál:
– Hó, hahó, megállj, hó!
De bizony sem a tehén, sem a borjú meg nem állott. Csurgott a verejték Szent Péterről, s jó este lett, mire visszaterelte a tehenet a borjával.
– Látod, látod, Péter – mondotta Jézus -, az egész világot akartad kormányozni, s még egy tehenet sem tudtál megőrizni…
Telt-múlt az idő. Szent Péter, úgy látszik, elfelejtette ezt az esetet, s megint mondja Jézus Krisztusnak:
– Haj, de szeretnék Isten lenni!
– Ugyan, miért, Péter?
– S te még kérded azt, Uram! Segítenék az özvegyeken, az árvákon, a jókat megjutalmaznám, a gonoszokat megbüntetném. Hiszen ha Isten lennék, megmutatnám, hogy nem lenne több rossz ember a világon.
Jézus nem szólt semmit, hadd beszéljen Péter. Amint továbbmennek, Jézus egy fának az ágán méhrajt pillant meg.
– Eredj, Péter – mondja Jézus -, koppintsd meg azt az ágat, üsd a rajt a kalapodba, hátha hasznát vesszük.
Odamegy Péter a fához, megkoppintja az ágat, de a rajnak csak egy része esett a kalapjába, a más része a kezefejére hullott. A méhek egy ideig szépen megmaradtak a Péter keze fején, de egyszerre csak egyik megszúrja a fullánkjával, Péter nagy mérgesen ledobja a kalapját, s a többi méhet is lerázza a keze fejéről.
Kérdi Jézus:
– Mi lelt, Péter?
– Jaj, egy gonosz méh megszúrta a kezemet, úgy fáj! – mondotta Péter.
– Hát azért nem kellett volna ledobni az egészet, büntesd meg azt, amelyik megszúrt.
– Hiszen ha én tudnám, melyik szúrt meg – mondta Péter nagy haraggal.
– Látod, Péter, látod – mondotta Jézus -, mégsem lenne jó, ha te Isten volnál: az emberekkel éppen úgy cselekednél, mint ezekkel a méhekkel. Ha egy megbántana, bosszút állanál a többin is. Csak bízd Istenre a világot, Péter.
Mondotta Péter szelíden, meghunyászkodva:
– Igazad van, Uram, többet nem kívánom, hogy Isten legyek.