A róka szavai hallatára a farkas elnyomta hatalmas erővel feltörő éhségét.
– De hát mivel üssük el az időt addig? – kérdezte. – Hiszen a nap állása szerint még csak két óra van!
– Elmegyünk az erdő széléig, és ott várjuk meg, amíg lemegy a nap a hegyek mögött.
A farkas belenyugodott. Ahogy azonban mentek a tüskés bokrok között, és átugráltak rajtuk, a farkas minduntalan fönnakadt a kenderből készült farkával, mert ezt bizony nem lehetett úgy a hátára vagy az oldalára csapni, mint a rókáét – így hát a gyönyörű farok sok bajt okozott.
Végre kiértek a szabadba, s akkor megszólalt a róka:
– Ördög vigye el, de hideg van! Nem ártana, ha tüzet raknánk itt magunknak.
Gyorsan összeszedett egy csomó gallyat és száraz falevelet, aztán addig dörzsölte a bajuszát, míg szikrázni kezdett, a szikrákat fölfogta a levélcsomóval, és nemsokára vidáman lobogott a tűz.
Akkor a rókára újból rájött a gonoszkodó kedv:
– Hej, komám, mégiscsak jó lenne tudni, kettőnk közül melyik az ártatlanabb! Azt mondják, aki ártatlan, az át tud menni a tűzön anélkül, hogy megégetné magát. Gyere, tegyünk próbát!
A farkasnak nem volt valami nagy kedve hozzá, de nem szerette volna, ha rajta ragad a gyanú, hogy ő bűnös lélek, így hát belement a dologba.
Elsőnek a róka ment át a tűzön, és mivel a farkát eközben gyorsan felcsapta a hátára, semmi baja sem történt. Mikor azonban a farkas követte a példáját, hosszú, földön úszó farka, amely tele volt szurokkal, ami köztudomásúan gyorsan tüzet fog, az égő tüskés gallyakon fönnakadt, lángra kapott, és nemcsak a farka égett el, hanem még az eleven bőr is megégett a tövénél. A farkas hangosan felüvöltött fájdalmában, elkapta a rókát, és meg akarta fojtani. De még idejében eszébe jutott, hogy akkor lemaradna az esküvői lakomáról, a parasztházhoz vezető utat ugyanis csak a róka ismerte. Így hát azt mondta:
– Egyelőre megkegyelmezek neked. Majd holnap megkapod a büntetésedet!
– Látod, komám – szólt a róka -, most tűnik ki ismét, milyen igazságtalan vagy! Hát mit tehetek én arról, hogy te ilyen nagy bűnös vagy?!