Ezeréves múltunkból: Történetek, jellemképek és rajzok
Sokszor megforgattam az elmémben, hogy ugyan minek is köszönheti a mi édes népünk ezeréves fennállását? Híres, nagy nemzetek alkottak óriási birodalmakat, legyőzték a félvilágot s nehány száz esztendei dicsőség után úgy eltüntek, mint a pára, mint a lehellet.
Kell valami csodálatos erőnek lennie a magyar nemzetben, ami őt a halál torkából többször kiragadta; kezébe, ha kellett, villogó kardot, s ha a kard nem használt, könyvet, a tudománynak szelíd olajágát adta. Kellett valami csodálatos erőnek lennie, amiért megérdemelte az ezeresztendős életet, ezt a szép hazát és legfőképpen a biztató jövendőt.
Ezeresztendőnek hosszú történetét amig elmondom apró képekbe, történetkékbe foglalva, keresem azt a csodálatos Erőt s valahányszor reá bukkanok, el nem mulasztom, hogy fel ne kiáltsak:
– Ime, én édes nemzetem, itt az Erő, mely kiapadhatatlan forrásként táplálta a magyart; itt a Reménység, mely a nap fényéhez hasonlóan világot vetett a sötétségbe s elűzte a kétségbeesés árnyait: ez a történelem, a Gondviselés rendeléseinek nyitott könyve, mely tanít, lelkesít, bölcsebbé és nemessé teszi az embert.
Kísérj végig hosszú útamon, magyar ifjúság!
Vezéreljen minket az Isten!
Gaal Mózes