Volt egy ember, annak volt egy kakasa. Ez a kakas mindenféle mutatványokat tudott. Az ember szomszédasszonyának meg volt egy tyúkja, az a tyúk mindenben utánozni akarta a kakast.
Egyszer aztán az ember így szólt a kakashoz:
– Repülj el messzire, és hozzál nekem sok-sok kincset!
Erre a kakas egyenesen a császári palotába repült, feltelepedett a baldachinos ágyra, és szüntelenül ezt kukorékolta:
Kikeriki!
Kikeriki!
Ágyban fekszik a császárné,
Császár meg az ágy alatt!
Méregbe gurult erre a császár, és megparancsolta, hogy zárják be ezt az utálatos rikácsolót a gabonáskamrába.
Így is történt, a kakas azonban itt egyszeriben az összes búzát felszedte a begyébe, aztán kirepült a kamra ablakán, felszállt újra a császár mennyezetes ágyára, és megint csak azt kiabálta:
Kikeriki!
Kikeriki!
Ágyban fekszik a császárné,
Császár meg az ágy alatt!
Erre a császár megparancsolta, hogy zárják be a kakast a kincseskamrájába, oda, ahol a rézpénz van. A kakas a rézpénzt is mind lenyelte, aztán újra visszarepült a királyhoz, és megint csak ugyanazt kukorékolta.
Most már az ezüstöskamrába zárták, és mikor magát megszedve innen is visszaröpült a császár ágyára, akkor az aranypénzes kamrába csukták.
Mikor az ezüst után már az aranyat is mind fölszedte a begyébe, hazarepült. Útban hazafelé azonban kiejtett egy rézgarast, és az beleesett egy pocsolyába.
Már messziről kiabálta a gazdájának:
– Készítsd gyorsan az összes lepedődet meg a gabonászsákokat, amennyi csak van!
Mikor a zsákokat-lepedőket kiteregette a gazdája, a kakas telerakta gabonával, réz-, ezüst- és aranypénzzel.
A szomszédasszonyt erre elfogta az irigység. Ő is szeretett volna ilyen gazdag lenni, megkérdezte hát a szomszédját, hogy csinálta, hogy a kakasa ilyen vagyont szerzett neki?
Az ember azt felelte:
– Mindig ütöttem-vertem!
Ettől kezdve az asszony is folyton ütötte-verte a tyúkját mondván:
– Repülj el messzire, és hozzál nekem olyan sok kincset, amennyit a szomszédnak hozott a kakasa!
– Várj csak, majd keresek neked! – mondta a tyúk.
Azzal elrepült, és odaért a pocsolyához, amelyikbe a kakas beleejtette a rézgarast. A tyúk a garassal együtt a pocsolya vizét is felszívta. Annyira tele lett tőle a begye, hogy támolyogva ment hazafelé, és már messziről kiabálta a gazdasszonyának:
– Terítsd ki valamennyi lepedődet és gabonászsákodat, hozom a kincseket!
Az asszony erre sietve kiteregette a vászonlepedőket meg a zsákokat. Hát, uramfia, a tyúk meg valamennyit összemocskolta!
A sok szenny között volt az egyetlen rézgaras is. Mikor ezt a kakas meglátta, gyorsan felcsípte, és odakiáltott:
– Ezt én ejtettem el, a többi legyen a tietek!
Az asszony a tyúkjával együtt szégyenkezve eloldalgott, mintha megharapta volna őket a kutya.