Az a munka, amit Széchényi végezett, emberi erőt meghaladó volt.
A vele ellenkezőkkel hevesen vitatkozott, az ingadozókat meggyőzte, a vele érzőket közös célra egyesítette. Ki nem fáradott beszédben, munkában; éjjelét a töprengés, tervelés, nappalát a közügyben való fáradozás töltötte be.
Tudta, hogy az újítások nem haladnak gyorsan előre, ismerte jól az akadályokat, de nem riadt vissza semmitől. Ha barátai elfordultak, ha avval vádolták, hogy ő csak népszerűségre vágyakozik; mosolygott felette.
Népszerűségre nem úgy szoktak jutni, hogy a keserű igazságot szemébe mondják a nemzetnek, hanem úgy, hogy gyarlóságait leplezgetik, erényeit túlságosan magasztalják.
Széchényit minden józan gondolkodásu magyarnak tisztelnie kellett, mert meg volt mindenki győződve, hogy ő a legtisztább, legnemesebb hazaszeretetből cselekszik.
Neki nem kellett gazdagság, cím, rang, mert meg volt mindene, kitüntetésre sem vágyott, mert az ő nemes szívének leghőbb vágya a nemzet jóléte vala.
Ha eszméi megvalósultak és milliók vették hasznát: ez volt az ő boldogsága.
Milyen szeplőtelen tisztaságú jellem! Az is, aki vele nem értett egyet, meghajolt előtte. Kossuth, a nép bálványa, Széchényinek legnagyobb politikai ellenfele, őt a „legnagyobb magyar”-nak nevezte. Úgy is hívták: „a nemzet napszámosa”.
Mind a két nevet megérdemelte. Az újjá teremtett Magyarország legdicsőbb férfia, minden időknek legtisztább lelkű hazafia ő.
Annak a csodálatos erőnek egyik megtestesülése, melyet a magyar nemzet ezeréves történetében nyomról-nyomra keresünk. A hazaszeretet, a nemzeti érzület, a komoly munkásság óriása. Földarabolta lelkét, hogy jusson minden magyarnak belőle, kimerítette felséges agyát, hogy milliók osztozzanak gondolatain, testileg-lelkileg megtörve, mint tébolyult agg fejezte be pályafutását.
Ó nemzetem, vond be ennek a férfiúnak emlékét a soha ki nem alvó szeretet fénysugaraival! Ha elcsüggeszt az élet küzdelme: jusson eszedbe a legnagyobb magyar, kinek megzavarodott elméje is munkába temetkezett és leggyötrőbb fájdalma a haza sorsa miatt volt. Az országnak van fővárosa, palotasorok hirdetik a félszázados óriási haladást. Tudósok, művészek bizonyítják, hogy a magyar utól érte a haladó világot, az új Magyarország méltó a régi, hős Magyarországhoz és a munkában megedzett nemzet fölött lebeg jó tündérként a nagy Széchényi István halhatatlan szelleme.