Élt egyszer egy padisah. Se szeri, se száma nem volt a kincseinek, se határa a birtokainak, hanem hát örököse nem született. Öregségére, mikor már az évek megezüstözték a szakállát, lánya született. A boldog apa nagy lakomát csapott örömében, aztán hívatta a legvénebb bölcseket, megparancsolta nekik, hogy nézzék meg a varázskönyveket, és olvassák ki belőlük, ki lesz a lánya férje, kire száll az ország. Végiglapozgatták a bölcsek a könyveket, és azt felelték a padisahnak, hogy a lánya egy szegény pásztor tizedik fiához megy feleségül, akinek a bal vállán valamiféle anyajegy lesz. Megharagudott a padisah:
– Micsoda szégyen, még hogy az én lányom egy szegény ember felesége lesz! Azt ugyan meg nem engedem, ha megérem!
Megparancsolta, hogy a bölcseket zárják be a legmagasabb toronyba, ő meg a nagyvezírrel együtt dervisnek öltözött, és elindultak felkutatni a pásztor fiát, aki a bölcsek jóslata szerint majd feleségül venné a hercegnőt. A padisah elhatározta, hogy megkeresi és megöli.
Sokáig mentek-e, nem-e, nem tudjuk, de egyszer egy kis faluba értek. A falu szélén egy szegény pásztor düledező viskója állt. A nagyvezír azt mondta a padisahnak:
– Uram, mindig gazdagoknál szállunk meg, ha utazgatunk. Háljunk meg most ennél a pásztornál!
A padisah gondolkozott, gondolkozott, aztán beleegyezett. Odalovagoltak a kunyhóhoz. A pásztornak volt kilenc fia, egyik kicsi, a másik még kisebb. Az udvaron játszottak, és látták, hogy lovasok közelednek a házhoz. A legidősebb befutott a házba:
– Két dervis van itt, apám.
A pásztor kiállt a küszöbre, meghajolt a lovasok előtt, lesegítette őket a lóról, és így szólt:
– Dervis atyák! A vendég Allah küldötte. Gyertek be, pihenjetek és egyetek!
A padisah és a nagyvezír bement a viskóba. Szegény volt a pásztor, csak egy báránya volt. Levágta hát azt az egyet, és saslikot sütött a vendégeknek. Megkóstolta a padisah, amit a pásztor készített, és azt mondta:
– Soha életemben ilyen jót nem ettem. Mondd meg nekem, te derék ember, hogy készítetted el?
– Csak mi, pásztorok, tudunk saslikot csinálni, dervis atyám. Ez a művészet nagyapákról apákra száll, apákról unokákra. Engem is apám tanított saslikot sütni, de tudom, ezt még a padisah is megkóstolhatja!
Este lett. A pásztor ágyat vetett a vendégeknek, és mind lefeküdtek aludni. Reggel, mikor a padisah meg a nagyvezír felébredt, a pásztor mondta nekik, hogy az éjjel megszületett a tizedik fia.
– Mutasd meg nekünk a kisfiút! – kérte a padisah.
Bevitte a pásztor a gyereket, kitakarta, és megmutatta a vendégeknek. Egészséges, szép gyerek volt, a vállán nagy anyajegy.
A pásztor elmondta a vendégeknek, hogy egy öreg boszorkány azt jövendölte, hogy a kisfiú majd a padisah egyetlen lányát veszi feleségül. Tudta már a padisah, hogy ez az a fiú, akiről a bölcsek beszéltek, és elkezdte törni a fejét, hogy miképp veszejthetné el.
A pásztor meg közben elkészítette az ételt, és hívta a vendégeit:
– A dervisek szerencsét hoznak a házra. Üljetek asztalhoz, kedves vendégek!
Hanem a padisah így szólt:
– Addig nem eszem a kenyeredből, emberséges ember, amíg nem teljesíted a kérésemet.
– Nincs nekem semmim, dervis atyám, amire neked szükséged lehetne – sietett a válasszal a pásztor. – Egyél előbb, aztán majd beszélünk róla.
– Nem, derék ember, amíg meg nem ígéred, hogy teljesíted a kérésemet, nem nyúlok az ételhez.
A pásztor gondolkozott, gondolkozott, aztán beleegyezett. A vendégek ettek, aztán a padisah azt mondta:
– Megígérted, hogy teljesíted a kérésemet.
– Szólj hát, dervis atyám, mit kívánsz?
– Öreg ember vagyok, nincs fiam. Add nekem a legkisebbet! Te szegény vagy, nálam meg jó dolga lesz. Annyi aranyat adok érte, amennyi a súlya.
– Ki hallott már olyat, hogy valaki az édes fiát idegennek adja!
– Hiszen megígérted, hogy teljesíted a kérésemet.
Bement a pásztor a feleségéhez, hogy meghányja-vesse vele a dolgot, a felesége meg azt mondja neki:
– Hát ha egyszer megígérted, hogy teljesíted a kérését, add oda a fiút, hiszen a többinek se tudunk enni adni. Az aranyon felneveljük őket, a legkisebbiknek meg nagy szerencsét jósoltak. Láthatod, ott a vállán az anyajegy, a szerencse jele. Idegeneknél se lesz rossz dolga.
Rátették a gyereket a mérleg egyik serpenyőjére, a másikra meg a padisah szórta az aranyat, míg csak egy vonalba nem billent a két serpenyő. A pásztor megkapta az aranyat, a padisah pedig fogta a gyereket, és nagyvezírestől útnak eredt. Egy másik faluban talált egy mesterembert, megkérte, hogy csináljon egy faládikát. A mester megcsinálta a ládikát, a padisah fogta a kisfiút, és mentek tovább.
Sokáig mentek-e, nem-e, nem tudjuk, egyszer elérkeztek egy folyóhoz. A padisah beletette a kisfiút a ládikába, a ládikát beledobta a vízbe…
Teltek-múltak az évek. Egyszer a padisah elment vadászni. A kísérete elmaradt tőle, egyedül lovagolt az erdőben. Ment, ment, egy folyóhoz ért, a folyóban fiatal férfiak fürdöttek. Megállt a padisah, elnézegette, mint hancúroznak, úszkálnak a legények, várta a szolgáit. Egyszer csak meglátja, hogy az egyik legénynek anyajegy van a vállán.
Eszébe jutott a padisahnak az a gyerek, akinek a születésekor azt jövendölték, hogy a padisah egyetlen lányát veszi el feleségül. De csak nem akarta elhinni, hogy ez az, hiszen azt a gyereket ő beledobta a folyóba. Odalovagolt a fiúhoz, és azt kérdezte:
– Ki fia vagy, te legény?
– A molnáré – felelte a fiú.
– Gyere, mutasd meg az apád házát!
A fiú elvezette a padisahot a malomhoz. A molnár elébük ment.
– Szálem Alejkum – köszönt neki a padisah.
– Alejkum szálem – felelte rá a molnár. Nem ismert rá a padisahra, mert az, ha vadászott, nem viselt díszes öltözetet. – Légy a vendégem, derék ember! A vendég szerencsét hoz a házra.
A padisah leszállt a lováról, és bement a molnár házába. Ettek, aztán a padisah azt kérdezte a házigazdától:
– Van sok gyermeked?
– Nincs nekem, csak az az egy, aki idevezetett a házamhoz. Őt is Allah küldte nekem tizennyolc esztendővel ezelőtt. Egyszer megállt a malom. Nézem a malomkereket, hát látom, hogy valami ládika akasztotta meg. Kivettem onnan a ládikát, kinyitottam, és egy kisfiút találtam benne. Fiamnak fogadtam.
“No, hát akkor ez az” – gondolta a padisah, és így szólt a molnárhoz:
– Én vagyok ennek az országnak a padisahja. Szeretnék üzenni a nagyvezírnek, küldd el a fiadat a palotába a levéllel!
A levélbe meg azt írta a padisah: “Ezt a fiút, aki átadja neked a levelet, azonnal ölesd meg! Ha nem teljesíted a parancsomat, tömlöcbe vettetlek” Odaadta a levelet a fiúnak, és azt mondta:
– Itt van tíz arany, eredj be a városba, keresd meg a palotámat, add át ezt a levelet a nagyvezírnek! De meg ne mutasd senkinek, csak magának a nagyvezírnek!
Fogta a fiú a levelet, és elindult a város felé. Mikor odaért, meglátott egy gyönyörű kertet. Abban a kertben gyakran sétálgatott a padisah szépséges lánya a rabnőivel. Mikor a fiú a kerthez ért, épp ott volt a hercegnő. A fiú soha életében nem látott ilyen szép lányt. Bámulta, bámulta, de csak nem tudott betelni vele. Azután eszébe jutott a levél, és mondta, hogy neki be kell mennie a padisah palotájába.
A padisah lánya ránézett, és mintha villám sújtotta volna – olyan szép volt a fiú.
– Miért kell a padisah házába menned?
– Át kell adnom egy levelet a nagyvezírnek.
– Mutasd meg azt a levelet! – kérte a hercegnő.
Nem felejtette el a fiú a szigorú parancsot, de mikor megtudta, hogy a padisah lánya áll előtte, mégis odaadta neki a levelet.
A hercegnő elolvasta, gondolkozott egy kicsit, megkérte a fiút, hogy várjon, és írt egy másik levelet. Abban a levélben pedig ez volt: “Nagyvezír, azt a fiút, aki ezt a levelet átadja, fogadd be a palotába, öltöztesd pompás ruhába, és add hozzá feleségül a lányomat! Csapj nekik olyan fényes lakodalmat, amilyet még nem látott a világ! Ha nem teljesíted a parancsomat, megöletlek.”
Odaadta a levelet a fiúnak a padisah lánya, és megmondta, hol találja meg a nagyvezírt. Bement a fiú a palotába, meg akarta keresni a nagyvezírt, de az őr nem eresztette:
– Mi dolgod neked a nagyvezírrel, te legény?
– Át kell adnom neki a padisah levelét.
– Add csak ide azt a levelet, majd mi átadjuk!
– Nem adom, a padisah azt mondta, hogy csak a nagyvezír kezébe adhatom.
A nagyvezír elolvasta a levelet, és nyomban kiadta a parancsot. A pásztor tizedik fiát pompás ruhába öltöztették, még szebb lett, mint annak előtte. Hét nap, hét éjszaka állt a lakodalom.
Eltelt még néhány nap, hazajött a padisah.
– Teljesítetted a parancsomat? – kérdezte.
– Már hogyne teljesítettem volna, uram, olyam fényes lakodalmat csaptunk, amilyet még nem látott a világ.
– Miféle lakodalmat?
– Hát amiről a levélben írtál. A fiút, aki hozta, összeházasítottam a lányoddal.
A padisah elvörösödött mérgében, de nem volt mit tenni. Rájött, hogy valaki kicserélte a levelét, és bizony a pásztor tizedik fia az ő egyetlen lányának a férje. “Beteljesült, amit a bölcsek jövendöltek – gondolta a padisah. – Úgy látszik, aminek meg kell lenni, azt el nem kerülhetjük.”
Hát így menekült meg a haláltól a fiú, és még a boldogságát is megtalálta.