Egy szép napon, mikor az üstfoltozó cigánynak nem igen akadt dolga, eszébe jutott neki, hogy van egy tizfillérese, elrejtve a pohárszék egyik sarkában. Elhatározta hát, hogy elmegy hazulról és elkölti a tizfilléresét.
Az üstfoltozó cigány kint lakott a réten, egy kis viskóban az üstfoltozók fája alatt. Mihelyt megtalálta a tizfillérest, kiment kis viskójából és keresztül sietett a réten, be a városba. És elhatározta, hogy szilvát vesz a tizfilléresén.
De mikor eljutott a városba és odament a gyümölcsös kofához, a kofa azt mondta neki, hogy a szilva nagyon drága.
– Hat szemet adhatok csak, – igy szólt, – a tizfilléresedért.
– Ez bizony nem sok, – szólt az üstfoltozó cigány; – de hát be kell érnem vele, mert nagyon megkivántam a szilvát.
– A legnagyobb szemeket keresem majd ki, – szólt a kofa és hat legnagyobb szem szilváját odaadta az üstfoltozónak papirtölcsérben. Az üstfoltozó cigány pedig megindult hazafelé.
Hát amint ballagott hazafelé, keresztül a réten, találkozott a mosónővel, aki uj dézsát vett a vásáron és vitte most hazafelé.
A mosónő leült egy padra, és az üstfoltozó megállt beszélgetni vele. Ekközben letette a hat szem szilváját a papirtölcsérben egy bokor mellé és szépen meg is feledkezett róla.
Végül a mosónő kipihente magát és tovább indult. Velement az üstfoltozó cigány is, rá sem nézve a bokorra. És senki sem kiáltott utána: – Üstfoltozó, üstfoltozó, itt felejtetted a hat szem szilvádat!
A hat szem szilva ott maradt elhagyatva a bokor tövében; és a bokor csakhamar észrevette a szilvaszemeket.
– Nini, az üstfoltozó itt felejtette a hat szem szilváját, – szólt a bokor, – el kell rejtenem a számára!
És megrázkódott és telehintette lehulló leveleivel a hat szem szilvát, hogy senki meg ne lássa.
Arra ment a létrás törpe, maga után huzva a létráját, és nem vett észre semmit. Azután arra ment a libapásztorlányka, libáit terelve, és nem vett észre semmit.
Azután arra ment Sanyi manó, aki egy kis házban lakik az üstfoltozók fája közelében, és mihelyt megpillantotta a lehullott faleveleket, igy kiáltott fel:
– Ugyan micsoda csomó van ott a bokor alatt?
És elővette hóna alól a seprüjét és elseperte a leveleket.
És egyszerre csak meglátta a papirtölcsért és benne a szilvaszemeket, amiket az üstfoltozó cigány ott felejtett.
– Szent Isten! – kiáltott Sanyi manó. – Egy rakás szilva, aminek nincs gazdája! Valaki bizonyosan nem akarta tovább cipelni és eldobta.
És felkapta a papirtölcsért és bár tisztában lehetett vele, hogy valaki elrejtette oda a levelek alá, mégis elvitte haza magával a rakás szilvát.
Mikor be akart lépni kis házába, Sanyi manó megbotlott a küszöbben és a szilvaszemek szétgurultak a konyha padlóján. És mialatt gurultak, igy kiáltoztak:
Gurulunk, gurulunk,
A tieid nem vagyunk!
De Sanyi manó ugy tett, mintha semmit sem hallott volna. Felszedte szemenként a szilvát és visszarakta a papirtölcsérbe. Közben észrevette, hogy az egyik szilva esés közben megzuzódott; ezt az egy szemet megette hát, de a többi ötöt belesütötte egy szilváspástétomba.
Mikor a pástétom barnára pirult, eltette az éléskamrájába. Azután felkapta a söprüjét és hozzálátott konyhája kisöpréséhez. Javában söpört, mikor egyszerre csak beállitott hozzá az üstfoltozó cigány.
Szomoru volt a cigány, és a ruhája tele volt levéltörmelékkel, mert végigkutatta az egész rétet, a hat szem szilvája miatt. Mikor meglátta Sanyi manót, igy kiáltott:
– Ugyan szomszéd, kérlek, nem láttál egy papirtölcsért több nagy szilvaszemmel? Mert elvesztettem a szilvámat, pedig az utolsó tizfilléresemért vettem. És bárha keresztül-kasul kutattam az egész mezőt, seholsem találom a szilvámat.
Sanyi manó abbahagyta a söprést, ugy hallgatta az üstfoltozó szavait; és az arca hosszura nyult, a szeme pedig kerekre nyilt. Mert nem szivesen mondott volna le a pástétomáról, s benne az öt szem szilváról, az éléskamrájában. Igy szólt hát magában: – Az üstfoltozó bizonyosan más szilvát vesztett el! – azután hangosan azt kérdezte:
– Hány szem szilva volt a papirtölcséredben, üstfoltozó cigány?
– Erre könnyü megfelelni, – szólt az üstfoltozó; – mert a kofa csak hat szem szilvát adott a tizfilléresemért.
– Ez bizony szomoru történet, – szólt Sanyi manó és közben törte a fejét. Majd igy szólt:
– Szegény üstfoltozó szomszéd, én bizony nem tudom megmondani, hogyan akadhatsz rá a hat szem szilvádra. Énnekem az imént volt öt szem szilvám; de ezt szilvapástétomba sütöttem. Ha nincs sok dolgod, itt maradhatsz, szivesen megosztom veled a pástétomomat.
Az üstfoltozó cigány sirva fakadt.
– Kedves Sanyi manó, – mondta, – sokkal szomorubb vagyok, semhogy itt maradhassak. Aztán meg sietek és tovább keresem a hat szem szilvámat, hátha mégis megtalálom valahol.
És szomoruan kiment az ajtón.
Sanyi manó pedig tovább söpört, és söprüje felvetette annak a szilvaszemnek, amelyet az előbb megevett volt, a magját, és a mag éppen az üstfoltozó cigány lába elé pottyant.
– Szent Isten, – kiáltott Sanyi manó, – mit söpörtem eléd a söprümmel? – és nagy szemeket meresztett.
– Leszakadt egy gomb a mellényemről, – szólt az üstfoltozó és beledugva a szilvamagot a zsebébe, egy szót sem szólva többé, tovább ment. De most már tudta, hogy Sanyi manó találta meg az ő hat szem szilváját, mert öt szilva meg egy szilvamag az hat szem szilva.
Az üstfoltozó cigány erre kapta magát és elment a keresztutra a vasorru bábához. És mert egyszer valami szivességet tett neki, a vasorru bába odaadta neki kölcsön az arany kulcsát, amellyel ki lehetett nyitni minden lakatot.
Az üstfoltozó elvitte magával a kulcsot a kabátja zsebében, és amikor Sanyi manó sétálni ment ebéd előtt, az üstfoltozó cigány kinyitotta Sanyi manónak a házát és az éléskamráját és elvitte magával a szilvás pástétomot. Azután megint bezárta maga mögött az ajtókat.
Sanyi manó ebéd tájban hazatért és jókedvüen dudorászott magában, mert tudta, hogy szilvás pástétoma lesz ebédre.
Bement kis házikójába és ugy talált mindent, ahogy ott hagyta, mikor sétálni ment. És kinyitotta az éléskamra ajtaját és felnyult a magasba a kezével, hogy leemelje a pástétomot.
Szörnyü pillanatot élt át Sanyi manó. Elsápadt és kis arcocskája hosszura megnyult.
Azután keresni-kutatni kezdett; és bár felkutatta az egész házat, sehol sem akadt rá a pástétomra, amelybe belesütötte az öt szem szilvát.
Meglepetésében alig akarta elhinni, hogy a pástétom eltünt és azt hitte, hogy felületesen kereste csak. Lement hát megint az éléskamrába és rábámult az állványra, amelyre rátette a pástétomot; de az állvány üres volt. Végigjárta még egyszer az egész házát, betekintett minden sarokba és minden ajtó mögé és fel a kéménybe, de a szilvás pástétomot sehol sem látta.
Egészen eltünt.
Sanyi manó sehogysem értette a dolgot. Emlékezett rá, hogy nagyon gondosan bezárta az ajtót, mielőtt sétára indult és tudta, hogy az ajtót zárva találta, mikor hazaérkezett. Arra is emlékezett, hogy az éléskamra ajtaját is bezárta, miután a pástétomot rátette az állványra. Ki járhatott a házában a zárt ajtókon keresztül?
Nagyon örült, hogy az üstfoltozó cigány nem maradt ott, hogy együtt fogyassza el vele a pástétomot; de hiszen, ha ott maradt volna, akkor ő nem megy sétálni, és a pástétom nem tünhetett volna el, és bizony egy fél pástétom is többet ér a semminél.
Erre a gondolatra Sanyi manónak eleredtek a könyei. Leült a padlóra és sirt-ritt keservesen.
Majd eszébe jutott, hogy sirással nem szerezheti vissza a pástétomot és hogy talán még mindig nem kutatta át elég alaposan a házat.
Felkapta hát megint a söprüjét és ujra végigjárta a házat, megkopogtatva minden zeget-zugot. De a pástétomnak nyoma sem volt sehol.
Majd egyszerre csak az jutott eszébe, hogy a hat szem szilva, amelyet talált, nem az üstfoltozóé volt, hanem hat bűvös szilvaszem volt és most egyszerüen eltünt a saját jóvoltából.
Ha igy van, akkor talán az üstfoltozó cigány találta meg, miután az nap reggel elvált tőle. És igy az üstfoltozónak volna ma szilvás pástétoma ebédre, már pedig Sanyi manó is szilvás pástétomot akart ebédre mindenáron, mert hát nagyon szerette a szilvás pástétomot.
Arra gondolt, hogy ha fölkeresné az üstfoltozó cigányt, talán megtudhatna valamit a bűvös szilvaszemekről és az üstfoltozó talán meghivja majd őt ebédre és megosztja vele a szilvás pástétomát.
Elrepült hát az üstfoltozó cigányhoz.
Az üstfoltozó éppen a konyháját söpörte, mikor Sanyi manó betoppant hozzá.
– Kedves üstfoltozó szomszéd, – kiáltott Sanyi manó, – mondd csak, nem láttad sehol a szilvás pástétomomat, amely az éléskamrámban volt? Mert eltünt az állványról; és bár tüvé tettem érte mindent, sehol sem akadtam rá.
Az üstfoltozó abbahagyta a söprést és ugy figyelt Sanyi manóra. Azután elgondolkozott és kisvártatva ezt kérdezte:
– Hány szem szilva volt a pástétomodban, kedves Sanyi barátom?
– Öt szem, – szólt Sanyi manó sirva. – Tudom, hogy ennyi volt, mert öt szem szilva volt csak a papirtölcsérben.
Az üstfoltozó megint elgondolkozott és kisvártatva igy szólt:
– Ez bizony szomoru történet és megérdemli, hogy sirj miatta. Ide hallgass, Sanyi barátom! Az igaz, hogy nem tudom megmondani, hol keresd az ötszilvaszemes pástétomodat; de én az imént megtaláltam a papirtölcséremet a hat szem szilvámmal és belesütöttem egy pástétomba. Ha nem vagy nagyon elszomorodva, itt maradhatsz nálam ebédre és én szivesen megosztom veled a pástétomat.
Sanyi manó ennek hallatára a füleit hegyezte és abbahagyta a sirást, és tágra nyitva a szemét, ezt kérdezte:
– Kedves üstfoltozó szomszéd, bizonyos vagy benne, hogy hat szem szilva van a pástétomodban?
– Oly bizonyos, – felelt az üstfoltozó, – amily bizonyos vagy te abban, Sanyi barátom, hogy a te papirtölcséredben csak öt szem szilva volt!
Igy szólván ránézett Sanyi manóra és Sanyi manó nem szólt egy szót sem. Legjobban szeretett volna elszaladni és bezárkózni a házikójába, de hát szörnyen szerette volna látni az üstfoltozó pástétomát.
Az üstfoltozó a sarokba állitotta a söprüjét. Azután asztalt teritett, egy-egy széket állitott az asztal két oldala mellé és igy szólt:
– Gyere, szomszéd, ülj le ide!
Igy aztán Sanyi manó leült az üstfoltozó cigány asztalához. Az üstfoltozó cigány pedig kihuzta a pástétomát és letette az asztalra; és Sanyi manó azon nyomban megismerte, hogy ez bizony az ő pástétoma és nem az üstfoltozóé. Kimeresztette hát a szemét, rákönyökölt az asztalra és előre nyujtózott, ahogy csak telt tőle. És ingerkedve igy szólt:
– Egészen bizonyos vagy benne, üstfoltozó szomszéd, hogy ez a te pástétomod?
– Egészen bizonyos vagyok benne, – szólt az üstfoltozó. – De mindjárt meglátjuk.
Azután nagy éles késével ketté metszette a pástétomot. És ránézett mind a két felére és megszámlálta mindegyikben a szilva szemeket.
– Igazán hat szem szilva van a pástétomban, – szólt. – Három ebben és három a másik felében, ugy, hogy testvériesen megosztozhatunk.
És a szilvás pástétom egyik felét rátette Sanyi manónak a tányérjára, ő meg hozzálátott a saját részéhez és a három szilvát sorjában kirakta a tányérja szélére.
De Sanyi manó hiába keresett-kutatott, a maga részében két szem szilvánál többet nem talált.
– Óh jaj! édes szomszéd, én csak két szilvát találok, – mondotta.
Az üstfoltozó cigány erre elnevette magát; és nevetett és nevetett, amig ki nem csordultak a könyei.
– Óh, Sanyi barátom, – kiáltotta, – hát azt hiszed, nem láttam, hogy a harmadik szem szilvát éppen most etted meg és a magját leejtetted a padlóra?
És lehajolt az asztal alá és keresett-kutatott és csakhamar fölvett egy szilvamagot, – (persze a zsebéből szedte elő), – és rátette Sanyi manónak a tányérjára.
Sanyi manó erre fülig pirult és lelógatta az orrát.
Mert nagyon szégyenkezett, hogy elvette az üstfoltozó cigány hat szem szilváját.
Azután csendesen lecsusszant a székéről és anélkül, hogy ránézett volna az üstfoltozó cigányra vagy akárcsak istenhozzádot is mondott volna neki, az ajtó felé oldalgott. És mikor odaért az ajtóhoz, gyorsan kinyitotta és elrepült olyan sebesen, ahogy csak telt tőle.
Az üstfoltozó cigány pedig nézte, ahogy repül és csendesen nevetett magában.